Van itt olyan anyuka akinek megromlott a kapcsolata párjával, de nem tud lépni, mert nincs hová menni?

Én éreztem így egy időszakban, de hála a jóégnek megoldottuk a problémáinkat. Rengeteg, rengeteg beszélgetés, ráadásul a férjem nem beszélgetős, úgyhogy nehéz volt így, de túl vagyunk ezen az időszakon.

Ajánlottak egy könyvet, amit nem teljesen olvastam el, de olvasgattam, az is sokat segített: Egymásra hangolva (Gary chapman). Eleinte azért sem akartam elolvasni, mert úgy éreztem, nem miattam tartunk ott, ahol, miért nekem kéne tennem bármit is. De rávettem magam, és nagyon jól tettem, rájöttem, hogy mit tehetnék még én a kapcsolat életben tartásáért.

Ezt tudom neked is javasolni, bár nem tudom, milyen problémáitok vannak, de ha látsz még halvány reményt, hogy rendbe jöjjenek a dolgok, akkor lépjetek, mert amíg egy kis remény van, érdemes küzdeni. Pláne gyerek mellett.

Szia sorstárs!:)

Igen, sajnos én már rég nem lennék a férjemmel, ha lenne hová mennem a fiammal. Anyósoméknál élünk (de nem a nyakukon, teljes mértékben mi látjuk el magunkat), a férjemet a szülei kihasználják, hülyének nézik, ami nagyon fáj a férjemnek, én számtalanszor kiálltam mellette, meghallgattam, megvigasztaltam, de csak azt kaptam cserébe, hogy a szülei iránt érzett haragját rajtam vezette le. Hosszú hónapokon keresztül nem tisztelt, mint anyát, pedig nem szolgáltam rá, de nőként sem tisztel. Pedig ugyanúgy adok magamra, mint gyerek előtt, sőt tizenpár kg-al vagyok könnyebb, mint terhesség előtt.

Folyton csak veszekszünk, párszor rám emelte már az ökölbe szorított kezét is, de meg nem ütött. Még! Úgy vagyok vele, hogy a fiam itt van a legnagyobb lelki és anyagi biztonságba, mert szerencsére a fiúnkkal kölcsönösen szeretik egymást, csak semmi türelme hozzá. Ebből is vannak viták.

Én hónapokig próbáltam rendbe hozni a kapcsolatunkat, de nulla eredménnyel, így már belefáradtam. Inkább én szenvedek, mint a fiam szenvedjen máshol, ahol nem jó neki.:(