Van itt olyan ember, aki megbánta, hogy gyermeket vállalt? Bármilyen szempontból. És ha visszautazhatna az időben, mégegyszer nem lenne szülő?

Ha őszinte vagyok, akkor én bánom hogy úgy történt minden, ahogy történt. Gyerekem lett egy nőtől akit alig fél éve ismertem meg, és akivel már az elején sem volt minden felhőtlen. Bánom, hogy becsúszott a gyerek, pedig jobban szeretem mint az életem. Azért bánom, mert az anyjába már nem vagyok szerelmes, most mégis vele kell leélnem az életem, mert a gyerekem nélkül már nem tudom. Csapdába kerültem, mert vagy havonta látom a gyerekem pár órára, vagy pedig együtt élek valakivel akit nem szeretek, sőt.

Vicces tud lenni az élet.

Nem nem bántam meg az egyetlen gyermekemet , akit 21 évesen szültem.

Akkor még nyugodt kiegyensúlyozott életet éltem , 100 % anya tudtam lenni , és az eredmény egy jó tanuló , kiegyensúlyozott 11 éves fiú.

Akkor minden vágyam az volt , hogy szüljek , anya lehessek ......

Hál istennek , mert ha akkor nem így gondoltam volna , még ma sem lenne!

Viszont , ha most kellene vállalnom , azt megbánnám.

Nem érzem sem a helyzetünket , sem az ebből adódó feszültségekkel járó napi ideget alkalmasnak , egy baba nevelésére.

Nem a napi betevő a baj , hanem a havi túlélés és ezt biztos megérezné a kicsi rajtam amit kétlek , hogy hasznára válna.

Addig nem lesz kistesó , amíg Én nem érzem magamon azt , hogy egy kiegyensúlyozott életet tudok biztosítani neki és boldog gyermekkora lehet mellettem ,

Azért mellettem , mert jelenleg Én magamat nem tartom alkalmasnak , annak ellenére , hogy a párom nagyon szeretne.

Ez most már ki fog tolódni úgy 40 éves korom körül ,akkor , majd újragondolom az egész gyerekvállalási projektet :-)

Nekem ikreim vannak. Magát a gyerek projektet nem bántam meg, de az ikreket már igen. Iszonyú fárasztó, még akkor is, ha van kis segítség. Ráadásul az apjukkal is tönkrement a kapcsolat, és ez sem tesz jót.

De imádom őket, és már el sem tudnám képzelni nélkülük az életem, ettől függetlenül kicsit megbántam. Lehet, ez ellentmondás, de hátha valaki érti.

Az apukától kérdezném, hogy miért nem próbál úgy költözni, hogy közel a gyerekhez? És ha normálisan álltok, ti szülők a problémákhoz, valszeg nem lenne gond az esetleges naponkénti láthatással sem.

Én már nagyon utálom a "párom", de bízom benne, ebben a kerületben marad, ha elköltözik.

Nem bántam meg egy percig sem, persze volt, hogy elgondolkodtam már végkimerültség határán állva, hogy "Tényleg ezt akartam én?" A válasz: "hát igen.....:)"

Amúgy én is megkaptam anyámtól egyszer -és pont anyák napján- hogy már azt is bánta, hogy megszült. sosem felejtem el azt a fájdalmat amit akkor éreztem. Pedig még utolsó pénzemből egy üveggömbben úszó élő rózsát vettem neki, vizsgáról hazajövet (amit nem támogatott- a sulit)

Mint a második,oda vagyok a fiamért,de bánom,hogy ilyen korán csúszott be,1 éve voltunk együtt a párommal,mikor terhes lettem,21 éves voltam másodéves főiskolás,megtartottuk,több dolog miatt de a legfontosabb, sose tudnám megölni a saját gyerekem,még akkor is belebetegednék ha muszáj lenn egészségügyi ok miatt.Szülés után súlyos depresszióm volt,ami enyhült.Pedig nagyon vártuk a kisfiunkat.Sokszor összeszorul a szívem,hogy a nem rég nyert nagy "szabadságom" oda,és elköteleztem magam,és magamat hibáztatom.Sokszor türelmetlen vagyok,bármennyire is szeretem a fiam,párom százszor felnőttebb,és türelmesebb,mint én.Kettőnk közül én vagyok az aki sajnálja,hogy nem várt a kisfiunk 1-2 évet.De tudom,hogy gyerek mellett nem áll meg az élet,ugyanazt lehet csinálni,mint eddig,ok vannak olyan dolgok amik nem lehetnek,de mondjuk havi 2-3 buli,meg az hogy párommal hétvégente pár órát kikapcsolódunk,szerintem nem bűn,szerintem az sem ha változatos színes programokat próbálunk,összehozni,hogy nagyszüleivel is van néhány órát minden héten.Sőt az sem bűn ha az embernek vannak álmai,céljai és dolgozik azon,hogy elérje őket,és úgy gondolom az sem baj ha nem elégít ki a gyerekkel való foglalkozás,mellette tanulok,csináljuk a vállalkozásunk,színjátszózom,járok énekelni ahogy eddig,is de emellett rengeteget foglalkozunk a kisfiunkkal aki lassan 14 hónapos,egészséges,értelmes,ügyes kisfiú.

Úgy érzem mindennek oka van,és úgy kellett lennie,hogy ilyen korán legyek anya,és a fiammal és a párommal együtt érjük el a céljainkat,éljük a napjainkat,ha kicsit nehezebb is,és néha olyan érzésem van,hogy később is jöhetett volna,nagyon szeretem és nem cserélném el semmiért.Kistesók tervbe vannak de nem most kicsit később szerintem kb 2 év múlva.Őszinte voltam,lepontozhattok,de az érzéseiről nem tehet az ember a cselekedetei a lényeg,sose vágnám a fiam fejéhez,hogy túl korán jöttél,sőt semmi ilyet,mert Ő nem tehet róla,és egy csodálatos kis emberpalánta aki színesíti az életünk.