Ti nem aggódtok, hogy mennyire lesz még nehezebb az anyagi helyzetünk?

Mi is készülünk külföldre. Itthon nem lehet már létezni. 4 gyerekkel (nem most vállaltam őket!!!) A nagy már 20 éves, de még esély sincs, hogy állása lesz,

2 diplomám van, dolgozok, vállalkozást vezetek plusszban, mégis egyre kevesebb jut mindenre.

42 évesen elegem van az egészből.

Nagyon lefelé indultunk el. Magyarországon most kezdődik igazán a neheze (látjuk a vállalkozásunk fogalmán, ahogy hónapról-hónapra egyre kevesebb a bevétel.

Nekünk szerencsére valamennyire kedvezett a válság. Páromnak olyan szakmája és munkahelye van, ami most szinte aranyat ér. Több százezer Ft-ot keres havonta legálisan, nettóban. Igaz, nagyon keveset ven itthon, sokat mennek külföldre is dolgozni, de van látszata.

Én most nem aggódok, talán kicsit összeszedjük magunkat, befejezzük a házat és valamennyi marad is a bankban. Ha nem lenne a lakáshitel, akkor a mi igényeink szerinti luxusban is élhetnénk 2 gyermekünkkel.

De, nagyon aggódunk. Így is alig marad valami a kiadások után. Külső szemlélő biztos irigyel minket, mert szép lakás, szép autó, de hitel van mindkettőn. Gyönyörű kislányunk van, igazán boldogok vagyunk, csak alig marad valami hó végére. Még így is, hogy a szüleink rengeteget segítenek, épp a hitel miatt...

Nagyon szeretnénk másodikat is, a család is szeretné, de hogy?? Így is olyan rossz érzés, hogy szinte az összes húst, befőtt, lekvár, stb. otthonról hozzuk, a lányom rengeteg mindent kap a mamától. Most várjam el a másodiknál is?? Félre ne értsetek, nem várjuk el, ők örömmel adják, sokszor ellenünkre is.

Ráadásul nem tudom, mi lesz a munkahelyemen, visszavesznek-e, megkapom-e azt a jó fizetést, ami volt... Ja, és hogy nem rúgnak-e ki, ha táppénzre megyek majd, ha a kislányom folyton beteg lesz a bölcsiben...