Szerintetek mi lehet az oka annak, hogy volt 2 abortuszom, és ez semennyire se viselt meg lelkileg?

Nekem ugyan "csak" egy abortuszom volt, 19 éves koromban, de engem sem viselt meg. Mármint igen, szar volt, de inkább macerásnak éreztem és nem a magzatot sajnáltam. Bár én mindig is abortuszpárti voltam, és gyilkosságnak sem tartom.

Azóta 17 év telt el, van 4 gyermekem, és ma sem gondolom másképp, az idő is engem igazolt.

Tehát ha akár megviseli lelkileg, akár nem, mindenféleképpen megviseli lelkileg?

Vagy csak szerintetek ezt érdemelné?

mert nem tekintetted embernek a gyerekeket akiket elvetettél. én legszivesebben megmutatnám a majdnem anyáknak, hogy mit kapartak ki belőlük, mennyire ember formája volt és milyen kegyetlen dolog történt. szerintem a 99%uk nagyon kiakadna és nem birná többé megtenni.

Félreértés ne essen, nem ítéllek el, mindenki hibázik életében többször is, csak nem ártana tudni a nőknek, hogy az abortusz nem olyan kis semmiség mint amilyennek beállítják.

Ezt elég szomorúnak érzem... mármint ahogy az egész társadalom kezeli a kérdést.

Bár igaz, hogy a spártaiak is nagyobb hűhó nélkül tették ki a gyengécske újszülötteket a Taigetosz szurdokába...

A baj azzal van, hogy azt hisszük: az életben minden tervezhető. Pedig nem így van. Pont a legfontosabb dolgok nem tervezhetőek. Az ismerkedés, és a "nagy szerelem" megtalálása általában a vakvéletlenen múlik. Nem mondhatjuk meg egy nőnek, mikor essen teherbe, nem határozhatjuk meg, hogy milyen nemű gyerek szülessen. Nem mondhatjuk azt sem meg, hogy mennyi ideig éljünk, és milyen jó és rossz tulajdonságaink, vagy éppen gyengeségeink, betegségeink legyenek. Mindez teljesen véletlen az ember számára.

Éppen e miatt kellene a "véletlenül" létrejött életet is egy kicsikét jobban becsülni... elvégre nincsen "tervezett" élet sem!

Ha itt is erről írsz, akkor igenis ha nem is megvisel, de a gondolataidban van, azért mert neked sem mindegy.

Az nem baj, hogy nem mégy tönkre lelkileg ebbe, és pozitívan próbálod meglátni.

Random, tök romantikus, amit írsz, meg minden.

Csakhogy egy gyereket nem lehet egy szentimentális eszmére vállalni. Nem lehet abban bízni, hogy majd lesz valahogy. Mert szerintem nem vállalni egy gyereket kevésbé rossz, mint később titkon gyűlölni, amiért miatta nem sikerült az életünk úgy, ahogy szerettük volna.

én meg ismerek olyan embereket akik rossz körülmények között nőttek fel, esetleg nem voltak tervezve és szeretve eléggé, vagy pont abortusztól menekültek meg azáltal hogy az anya meggondolta magát, és mégis jóravaló, szorgalmas, okos emberek lettek.

az egyik konkrétan kutatóorvos lett amerikában pedig az anyja segélyen nevelte egyedül egy lepukkant lakásban, most meg a fia szereti támogatja látogatja, stb. szerintem nem bánta meg, hogy nem kapartatta el a nehéz helyzetre hivatkozva...

szóval szerintem romantikus vagy nem romantikus, soha nem lehet tudni mit hoz a jövő, és a "nem vállalt" gyerek nem egészen igaz ebben a formában. Akkor igaz, mikor még nem fogant meg és védekezik az ember, hogy ne vállaljon gyereket. Mikor már megfogant, akkor meg kell ölni, ahhoz hogy ne legyen, akárhogyan is próbáljuk szépíteni.