Abortusz vagy sem? Bővebben lent
Segítségetek szeretném kérni. Bántó, sértő válaszokkal kérlek ne nehezítsétek a helyzetünket.
Nemsokára 1 éves lesz a kislányunk, és ismét terhes vagyok. Nem terveztük a babát, kilyukadt az óvszer.
Szeptemberben házasodnánk össze, már a ruhám is megvan. Másfél szobás 5. emeleti panel lakásban élünk (lift nélkül), szerettünk volna jövőre elköltözni. Mikor megcsináltam a tesztet, sírógörcsöt kaptam. Kislányom pozitív tesztjénél majd kiugrottam a bőrömből. 5 nap telt el, és szinte csak a bosszút érzem. Magammal, magunkkal szemben, és ő felé is. Útálom magam, hogy ilyet gondolok, de félek.
Annyi mindent elterveztünk még a következő gyerek előtt. Vissza akartam menni újra dolgozni, hogy jobb gyedet kapjak. Félek hogy nem tudok annyi figyelmet szentelni a kislányomnak, amennyit szeretnék.
Még most is útálom a testem. Először rendbe akartam tenni magam, és utána felkészülni az újabb terhességre.
Én nem vagyok képes két picit együtt nevelni (türelmetlen, könnyen felkapom a vizet típus vagyok) A lányomat nem akarom azért bölcsibe adni, hogy könnyebb legyen itthon. úgy terveztük, hogy oviba megy a nagy, és utána jöhet a tesó.
Nagyon gondolkozunk az abortuszon.
Ha ez a baba nem születik meg, soha nem fogok szülni. Ha neki nem adom meg az életet, másnak se akarom.
Háborog a lelkem, de semmi jó érzést nem érzek.
Kérlek segítsetek! Mit tennétek a helyünkben?
Kedves Kérdező Anyuka!
Van egy mondás, hogy a gyermekünknek a legnagyobb ajándék az, ha van testvére. Hogyha egyszer Ti már idősek lesztek, vagy meghaltok, ne legyen egyedül a világban!
Gondold ezt végig, kérlek!
Nekem egy hugocskám van, és az életem legnehezebb időszakán csak hozzá fordulhattam, és nagyon szeretem!
Gondolj arra, hogy a hasadban lubickoló kisbaba ugyanúgy a Te gyermeked, mint a meglévő kislányod. Mondd, őróla lemondanál most, csupán anyagi dolgok miatt, és amiatt, hogy jobb legyen az alakod, vagy mert pont rosszkor jött, 1 évvel korábban?
Ugye hogy nem?
Hidd el, hogyha szükséged lesz rá, rengeteg segítséget fogsz kapni, akár anyagilag is.
Ajánlom, hogy keresd fel valamelyik egyesületet ezek közül, nagyon sokat segítenek ők is!
Hidd el, ha a baba mellett döntesz, később a férjed is úgy fogja érezni, hogy életetek legjobb döntése volt, ha viszont nem, akkor csak a hatalmas szomorúság, keserűség, bűntudat, lelkiismeretfurdsalás marad.
Ha pár év múlva úgyis szerettél volna babát, akkor merj belevágni ebbe a kalandba, kérlek!
Szeretettel:
Eszter
Kedves kérdező!
Remélem még nem késő,nézzétek meg a youtub-on a Néma sikolyt!!!!!Ebben benne van a válasz Neked is meg a férjednek is!Hidd el én értem a vívódást a lelkedben,én is átéltem!Mai napig a sírás kerülget,ha a kisfiamra nézek és eszembe jut az,hogy volt hogy nem akartam őt!Ő egy igazi drága kincs,a legszebb ajándék amit kaptam az életöl,sorstól,Istentől!Nem tudnék nélküle élni!Remélem jól döntötök,és pár hónap múlva Ti is egy igazi drága kincset tartotok a kezetekben!!!!
Engem is érdekel!
És szerintem ne nézd meg a Néma sikolyt, akárhogy is döntöttél. Csak tőr a szívbe.. :(
Telnek a napok. A szívem még mindig semmi jót nem érez...
Másodjára pénteken megyünk a védőnhöz.
Dokim ma intéz jövőhétre időpontot.
Őőőő, akkor lehet félreérthetően fejezem ki magam.
Azt akarom mondani, hogy semmi érzésem nincs a pöttyöm felé. Semmi jó. Csak a düh, és hogy miért most jött?
De én már végképp nem tudom mi lesz velünk, április!!!! 10-én lenne a műtét.
Hol van az még????
Nagyon közel!
Ne vetesd el! Csak azért mert rosszkor jött?
Én hétszer voltam terhes, és egy szem fiam van, mindent megadnék a Jóistennek ha kaphatnék még egy gyermeket ajándékba tőle. Nem vagyunk gazdagok, de egy gyerek nem gyerek, ha ketten vannak egymásnak támasz felnőtt korban is. Én egyke vagyok, és mindent megattam volna hogy legyen egy testvérem, főleg most, hogy már csak anyám van.
Lehet neked az első volt az ajándék, és ha majd úgy érzitek jöhet a kistesó, akkor lehet nem kapod meg amire vágytok. Ne így legyen, de sosem tudni mit hoz a jövő.
Bárhogy is döntesz a te döntésed, gondolom tisztában vagy azzal hogy ha vége,,,,,ezt már nem lehet visszacsinálni. :(( és nem lehet bűntudatod, és nem okolhatod magad
Ha mégis máshogy döntesz, remélem nem fog sokáig tartani a bűntudat, és nem gyászként fogod megélni.
Nekem is jó sokára adtak időpontot, gondolom azért, hogy húzzák az időt, hátha meggondoljuk magunkat. Nálunk bejött, egészen a műtét napjáig rágtam magam, hogy mi legyen, és addig az anyai érzések is messziről elkerültek.. Csak az a rohadt lelkiismeretfurdalás..
De mióta hazajöttünk, poronttyal a pocakban, napról napra jobban várom, már az sem érdekel, hogy fogjuk megoldani, mert valahogy úgyis lesz. Napról napra több szeretettel gondolok Rá. Sőt tegnap már a férjem is simogatta a meg puszilgatta a hasam.. Pedig hidd el a műtét napjáig ez egyáltalán nem volt így!
A férjed mit mond? Nincs köztetek feszültség emiatt?
Utolsónak üzenem, hogy nem én pontoztam le. Becsszó!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!