Abortusz vagy sem? Bővebben lent
Segítségetek szeretném kérni. Bántó, sértő válaszokkal kérlek ne nehezítsétek a helyzetünket.
Nemsokára 1 éves lesz a kislányunk, és ismét terhes vagyok. Nem terveztük a babát, kilyukadt az óvszer.
Szeptemberben házasodnánk össze, már a ruhám is megvan. Másfél szobás 5. emeleti panel lakásban élünk (lift nélkül), szerettünk volna jövőre elköltözni. Mikor megcsináltam a tesztet, sírógörcsöt kaptam. Kislányom pozitív tesztjénél majd kiugrottam a bőrömből. 5 nap telt el, és szinte csak a bosszút érzem. Magammal, magunkkal szemben, és ő felé is. Útálom magam, hogy ilyet gondolok, de félek.
Annyi mindent elterveztünk még a következő gyerek előtt. Vissza akartam menni újra dolgozni, hogy jobb gyedet kapjak. Félek hogy nem tudok annyi figyelmet szentelni a kislányomnak, amennyit szeretnék.
Még most is útálom a testem. Először rendbe akartam tenni magam, és utána felkészülni az újabb terhességre.
Én nem vagyok képes két picit együtt nevelni (türelmetlen, könnyen felkapom a vizet típus vagyok) A lányomat nem akarom azért bölcsibe adni, hogy könnyebb legyen itthon. úgy terveztük, hogy oviba megy a nagy, és utána jöhet a tesó.
Nagyon gondolkozunk az abortuszon.
Ha ez a baba nem születik meg, soha nem fogok szülni. Ha neki nem adom meg az életet, másnak se akarom.
Háborog a lelkem, de semmi jó érzést nem érzek.
Kérlek segítsetek! Mit tennétek a helyünkben?
És aki bűncselekmény után lesz terhes....az is csak a véletlen műve???
Nem akarok veszekedni.
Ha valakinek van felesleges 10 millió forintja, egy percig nem gondolkoznék.
Higgyétek el, nem tudok azonosulni vele.
De ha úgy érzem, hogy fel kell kellnem a műtőasztalról, fel fogok.
sajnálom...ha minden az anyagiakon múlna nekem sem lenne 2ő pedig albérletben lakunk férjemmel és a 2 picivel...nektek legalább van félretett..ha ezen múlna legyen e gyerek mikor úgyis tervbe van azaz volt csak késöbb vagy pedig lakáscsere...
A baba azaz Ez a baba nem lesz többet sosem..de lehet másik sem mert pszichésen úgy meg fog viselni utólag...de a lakást még lett bvolna sok sok éved nagyobbra jobbra cserélni..és addíg spórolni..sajnálom...de nem vagyunk ugye egyformák....
Saját lakásotok van.Én a 3. babát is albérlrtbe szültem 4.babát már sajátba.Semmi komoly okot nem látok arra ,hogy elvetesd.
Szerintem nagyon gondoljátok át, az abortuszt vissza fordítani nem lehet.Ez a babátok már soha nem lesz!
Milyen lélekkel fogsz készülődni az esküvőre?
Miért nem hozzátok előrébb az esküvőt?
Alig kellene vennetek valamit a babátoknak gondolom a nagytól örökölné a cuccokat!
Nektek útban van most ez a gyerek ez az igazság, de lehet Ő hozná a legnagyobb örömöt az életetekbe!
Minden a fejben dől el !Sajnos nem jó az értékrendetek!
Lehet szegényen,kis lakásban is boldogan élni!
Képzeld magad elé amint megszületik a kisbabád ,a kislányod ,hogy fog neki örülni és együtt nőnének fel.
Soha jobb alkalom a terhességre!
Ne engedd ,hogy a saját kényelmetek ,eltervezett életetek miatt keljen egy kisbabának elmennie.
Döntenetek kell élet és halál közt!És ez most csak a Ti kezetekben van!
Most mondhatot azt könnyen beszélsz mert még nem voltál ilyen helyzetben,de voltam .Hetekig voltam depressziós,enni eludni alig bírtam,a magam harcát megharcoltam,de a gyerekem javára döntöttem és jól döntöttem.
Eleinte úgy voltam vele ezt én nem bírom végig csinálni.
És mégis bírtam,jó döntés volt!
Ő a legkissebb gyermekem 19 hónapos elevenség.
Nem szabad negatívan gondolnod a babára,tessék megerőltetni az agyadat.
Ne azt gondpold miért nem jó ha megszületik,azt gondold végig miért jó ha megszületik.
Ha pedig sehogy nem akarod akkor Mi inkább örökbefogadjuk csak ne haljon meg a gyermek!
Gondolkodj el ezeken kérlek!Köszönöm,hogy elolvastad!
Visszaolvastam a kommentjeidet, és próbáltam rájönni, hogy mi lehet az IGAZI oka, hogy nem szeretnéd ezt a babát. De nekem nem olyan egyértelmű, és ezt esküszöm nem bántásból írom.
Ha a tested még nem regenerálódott, akkor ez nálad sajnos ígyis-úgyis egy lassabb folyamat lesz.
Nincsenek kötélből az idegeid? AZON a napon akkor hogyan fogsz átvergődni? Én is félek, hogy hogyan fogom megoldani két kicsi gyerekkel, de attól jobban féltem, hogy hogyan fogom feldolgozni az abortusszal járó lelki terhet, és hogyan fogok a férjemre ismét Férfiként nézni.. (nem csak a szexre gondolok, hanem arra az emberre, aki hagyta volna, hogy felfeküdjek a műtőasztalra, csakmert nem állunk olyan jól anyagilag- DE azért olyan rosszul se)
És gyeden/gyesen lenni sem tart az örökkévalóságig, 2-3évet kellene még kihúznotok, utána már Te is mehetnél vissza dolgozni, szóval biztosan eltudátok költözni a panelból előbb-utóbb.
Egyébként nagyon megértem, min mész most keresztül, nálunk szinte teljesen ugyanez volt a helyzet. A férjemmel mindketten iszonyatosan vaciláltunk, de mikor végre eldöntöttük, hogy megtartjuk ( a kórház kapujában!!), mázsás kő esett le a szívemről..
És tudod, nekem mi hozta meg az igazi "megnyugvást"? Az, hogy a Férjem mellém állt, rájöttem, hogy nekem végig ez hiányzott. Hogy odaálljon elém, megöleljen és azt mondja: "nem baj Szívem, jöjjön, ha jönni akar, majd megoldjuk ezt is valahogyan!"
Talán Neked is ez hiányzik.
(hozzátenném, később a párom elmondta, hogy neki ugyanennyi kellet volna, hogy határozottan kiálljak a baba mellett, és amellett, hogy együtt ezen is túlleszünk egyszer)
Én annyira drukkolok Neked, hogy megtartsátok a Kistesót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!