Én gondolkozom rosszul? Ezek szerint önző vagyok?

Én csak annyit tudok mondani erről, hogy amióta anya vagyok, nincs időm pl. ruhát nézegetni. Emiatt nyilván sokéves ruhák vannak rajtam, de nem azért, mert a gyereknek megveszem, magamtól meg sajnálom. Ugyanígy szempillaspirált és körömlakkot is el lehet nézegetni a boltban, ha nem rángatja a nadrágodat két kicsi... tehát azóta nem is kenem magam.

A csoki: nálunk van az "a gyereké-csoki", ahhoz nem nyúlunk, és az egyéb, amit kapunk stb., azt esszük.

Amúgy nem vagyok mártíranya, de volt már nemegyszer lelkifurdalásom, mert megvettem vmit, holott a gyereknek is kellett volna ez-az...

Elméletben én is úgy gondolom, mint te, azzal a kivétellel, hogy én emiatt nem gondolnék senkit se önzőnek. Sőt, így lenne jól. De sokszor a pénz az nagy úr és inkább magától vesz el az ember.

Gyakorlatban én is úgy vagyok, mint az említett anyukák, de még eszembe nem jutott dicsekedni vele. Nem is tartom dicsőségnek.

Ha szarul állunk anyagilag, akkor is megveszem a két gyereknek a ruhákat, a szükséges és kevésbé szükséges dolgokat. Ilyenkor magamnak nem.

De, ha jobban állunk, akkor magamnak is veszek. Én szeretem a márkásat, így inkább várok, és akkor veszek magamnak, amikor lesz rá pénz.

Szerencsés vagyok, mert kozmetikushoz, pediküröshöz nem hordom a pénzt.

Dm-ben minden hóban megvesszük ami kell, ezzel nem spórolok.

Kizárólag a ruhánál várok a soromra.

Ha van pénz, akkor nem vagy önző.

Én kicsit túlzásba esek, de nekem mindkét gyermekemnél vannak egészségügyi problémák, így talán ezért is sokszor "elszállok" a rájuk költött pénzzel.

Nem vagy önző! Én is imádom a szép ruhákat, és igénytelenül ki sem lépnék az utcára.

Én most azért nem veszek új ruhákat, csak ami szükséges, mert van rajtam még 20 kg plusz (szerencsére magasságom miatt nem vagyok gömböc:), de most feleslegesnek tartanám súlyos összegeket ruhára költeni, mert közben folyamatosan fogyok.

Ja, 30 kg volt rajtam, 10 már lement.:)

5. vagyok.

Szerintem egyébként elég gáz, ha a gyerek láthatóan márkás cuccokban van, full extrás a babakocsi, anyuka meg a szakadt kínai melegítőben nyomja.

Szóval tényleg az arany középutat kell megválasztani.

És egy 3 éves gyerek már szól, hogy pl. "de csinos vagy anyu" vagy az itthoni ruhára: "anya, vegyünk szebbet neked, mert ez foltos".

Szóval a gyerekeknek is fontos, hogy anyukájukra felnézzenek.

Másik: én anyám, most így 35 évvel a születésem után, ilyeneket vág hozzám: "neked adtam a legjobb falatokat, te etted a combot, én a szárnyát."

Már bocs, de őszintén: magának köszönheti ezt, én nem kértem ezt és én soha nem fogom a gyerekeim szemére vetni, hogy bezzeg te nextbe jártál, énmegcsak piaciba.

Ezért is kell az egyensúly. Nem kell mártírkodni, mert visszavághat idővel.

Mivel abban a cipőben vagyok, hogy a két kicsivel nehéz vásárolni, van hogy lemaradok, bár a ruháimra nagyon vigyázok, még ha sokévesek is jó állapotban vannak.

Amikor már úgy érzem nekem is jár, akkor apa kezébe nyomom a kicsiket, és elmegyek vásárolni magamra. Hol csak egy kencét, hol ruhát hol cipőt.

Érik egy qvanagy ruhatárcsere, mert mindenem kényelmetlenül nagy lett, bár hordható.(egyenlőre nem állt meg a fogyás, addig nagyon nem is vásárolok, mert pár hét alatt leesik sajna amit veszek:()

Jah és én is önzőzök, mert van, hogy magamnak veszek nasit, amiből a kicsik nem kapnak. Máskor meg ők kapnak csak.

Kicsit off, de én meg a lelki egyensúlyon szoktam problémázni, ha pl. vmi gond van vmelyik gyerekkel, suliban, beteg vagy bármi, én akkor nem tudok lelazítani. Emiatt van néha olyan furcsa érzésem, hogy "ne merj lazítani, nevetni, stb, mikor a gyerekkel ez v az van".

Ez is elég gáz, és ez nem is szabályozható, mint hogy veszek-e magamak medvecukrot vagy sem.