Minden forintot sajnálok magamtól, normális ez? Férjem már totál kivan tőlem:- (

Anyából vagy, ez ilyen anyag... :) A férjed megbántottad, ezt helyre kell hoznod, örömet akart szerezni, kényeztetni. Ami a játékokat illeti... a fiamnak sok van, de igazán csak néhánnyal játszik, nekünk anno töredéke sem volt, de nem a tárgyakon, hanem a fantáziájukon van a lényeg. Emiatt ne érezd rosszul magad, örülj a fiadnak, a férjednek, vigyázz a Családra :)

Sok boldogságot :)

Lehetek őszinte? Szerintem butaság, amit csinálsz. Nem azt mondom, hogy a gyerek helyett magadra költs mindent, de őszintén szólva én is kiakadtam volna a férjed helyében.

Ráadásul nem attól leszel jó anya, ha magadtól sajnálsz mindent, hanem ha megfelelő mintát mutatsz, megfelelő értékeket nevelsz a gyermekedbe. A gyerekek meg nem a 28. játéktól lesznek kiegyensúlyozottak, és boldogok, hanem ha szeretik őket, és az őt nevelő, körülvevő felnőtteken is azt látja, hogy ők is boldogok.

Ezért meg le fogsz pontozni, tudom, de kikívánkozik belőlem: Kicsit olyan érzésem van, hogy most azt várod, hogy itt agyon dicsérjünk, hogy mindenről lemondasz, és milyen szuper anyuka vagy. Szerintem pont nem ettől leszel szuperanyu, de ez csak az én véleményem... :)

Nagyon szép gondolat, hogy a gyereknek legyen meg mindene. De! Gondolj bele, hogy milyen jelleme lesz egy olyan embernek, aki világ életében azt tapasztalta, hogy ő az első, mások igényei nem fontosak, ő mindent megkaphat. Sőt ez már jár neki.

Nem teszel vele jót neki sem, önzővé neveled. Az örömöt pedig hagyd meg a férjednek, hogy adhat neked valamit.

Ismerős.

Belém lett nevelve, hogy mindegy milyen, az ára a lényeg, és ez nagyon megmaradt. Pl ez összeg fölötti ruhát már nem veszem meg magamnak, hiába kéne, valahogy nem megy.

Na de a gyerekeknek. Ők mindent megkapnak (ésszerű keretek között), nem érdekel mennyibe kerül. Na itt nem a játékokra gondolok, nincsenek elkényeztetve, hanem ruhákra, fejlesztő eszközökre, legjobb minőségű kajára stb.

Párom már párszor mondta, hogy ne akkor keresgéljek már magamnak ruhát, mikor lefoszlik már rólam a nadrág, meg leválik a cipőm talpa. Igazat adok neki, ami tényleg kell, megveszem, de első a gyerekek.

Múltkor is elmentem a fiammal ruhákat venni, neki kellett több minden, párom mondta, hogy magamnak is vegyek ám valamit. Hát örültem, hogy a fiamnak megkaptunk mindent, hazajöttünk. Szabályosan veszekedett velem. Mondtam, majd máskor. Azóta húzom, lassan jön a jó idő, majd akkor.

Igaz, hogy nem dúskálunk a pénzben, de néha egy póló, egy nadrág, valami, beleférne.

Amikor gyerekek voltunk, anyukám mindig a csirke hátát ette, meg a saláta szélső sötétebb leveleit, és még sorolhatnám a példákat kaja, ruha, bármi terén. Azt mondta nekünk, Ő így szereti. Elég sokára jöttem rá, hogy dehogyis ezek a kedvencei, nekünk tartogatta a jobb falatokat, a vastagabb takarót... És ahogy ennek tudatára ébredtem, szégyelltem magam, hogy anyu miattunk nélkülözött, mert olyan is volt, hogy ha rosszul állt anyagilag, vacsora nélkül feküdt le. A mai napig rossz érzéssel gondolok vissza ezekre a dolgokra.

Én más másként nevelem a gyerekeimet. Persze az én kezem is feléjük hajlik jobban, de azért gondolok magamra is. Kevés ruhát veszek, de azt megválogatom, hogy milyet. Jól kombinálható legyen és tartós, ezek a fő érvek vásárláskor. És bizony előfordul, hogy vásárláskor bedobok egy csokit, vagy ünnepre meglepem magam egy jó könyvvel.

Szerintem a gyerekeknek az elejétől fogva azt kell tanítani, hogy nem minden az övék, osztozniuk kell, meg kell tanulniuk lemondani dolgokról. És igen, néha a szüleik javára.

A fülbevalóval meg tényleg butaságot csináltál. Azzal, hogy nem örültél neki, megbántottad a férjedet. Azt sugalltad neki, hogy felesleges volt, és nem járt neked. Miért akarod "belenevelni", hogy így kezeljen?

Írom mindezt 5 gyerekes anyaként, egy olyan családból, ahol szintén nagyon oda kell figyelni a kiadásokra.