Mi a véleményetek a házasságon kivul szuletett gyerekrol?

3. Te hogy írhatsz ilyen idétlenséget??? Csak ne váljanak el? Az én szüleim konkrétan ölték egymást, 11 voltam mikor végre elváltak, igazi megkönnyebbülés volt, az alatt az idő alatt míg együtt éltek tiszta lelki beteg lettem. Ha tovább kellett volna hallgatnom a gyűlölködésüket, megeshet, hogy öngyilkos lettem volna, vagy akármi, mert gyerekként nem egyszer megfordult a fejemben. Annyira fel tudnak dühíteni, akik ezeket szajkózzák, hogy jaj hát ha összeházasodnak maradjanak is együtt, nem számít hogy pokollá teszik egymás és a gyerekük életét...

Hogy a kérdésre is válaszoljak, nem értem ez miért probléma mai világban. Attól még hogy nincs papírjuk szerethetik nagyon egymást és a gyereket. Ha az utcán találkozol a gyerekkel, te sem fogod róla megmondani, hogy a szülei össze vannak-e házasodva vagy nem.... Később is össze házasodhatnak, unokatesómék is így tették, már 2 éves volt a kisfiuk. Én ettől függetlenül szeretnék még előtte esküvőt, hogy gyerekem lenne, de ez olyan szinten mindenkinek a magánügye.

Azt, hogy egy papírral többet kell majd kitölteniük, hogy az apa a nevére vehesse. :)

De most komolyan: nekem az a fura éppen, hogy valaki komolyan veszi az esküvő intézményét – az önkormányzatira gondolok, nyilván, ha vki vallásos, akkor isten áldása fontos számára. De az állam áldása? Jó, persze, értem én, hogy fehér ruha, síró szülők, ez egy tradíció, de biztos vagyok benne, hogy nem ezen múlik a boldogság. Pláne, hogy látom, hányan válnak el a környezetemben.

Mi összeházasodtunk a gyerkőc születése előtt (összvissz négyen voltunk az esküvőn a tanukkal együtt), hogy ne kelljen a hivatalokkal szórakozni a későbbiekben. De nincs gyűrűnk sem, és nem is hiányzik.

Szerintem az, hogy valaki összeköti az életét a másikkal, és jóban-rosszban kitart mellette, „belső ügy”, nem attól válik igazzá, hogy egy vadidegen előtt elrebegem, hogy így lesz.

12.: De utálom, hogy csomót gépel az ember és félreértik és még idétlennek is nevezik.

Ne váljanak el = éljenek NORMÁLISAN együtt. Én büntetném azt, hogy pokollá teszik mások életét. Először kéne okosnak lenni, utána nem elválni, vagy pedig ha már ők választották, úgy intézni, hogy a gyerek SEMMIT ne érzékeljen a problémákból.

Sok lityilötyi ember, aki írogat ide, nem kell se papír, se semmi, aztán a gyerek meg jajdearanyos, aztán hogy mi lesz a gyerekből, öngyilkos lesz-e vagy milyen problémái lesznek, arra nagy ívben tojnak. Élvezet összehozni a gyereket, valljuk be, ez az élvezet kell csak már mindenkinek, ami meg ettől eltérő vélemény, az konzervatív, sötét középkor, stb. Ennyit erről. Most mi ez kérem, szeretem a másikat, és a sok ostoba bürokratikus dolgokat elintézem pl. adóbevalláskor, akármikor, de egy papírért utánajárni, hogy hivatalosan is el legyen ismerve, hogy SZERETEM a másikat, ahhoz már lusta valaki.

Kényelmesebb semmit nem csinálni és középkorinak és bürokratikusnak nevezni, azt amihez már a kényelmet fel kell adni.

ugye nem gondoltad komolyan, hogy öngyilkos lesz a gyerekem, mert nincs hivatalos papírom arról, hogy szeretem az apját?

Én tisztelem a házasodókat, de ezzel azért kicsit túl lőttél a célon!!!!

nekem semmi közöm más életéhez, gyerekéhez, de én ilyen "papír nélküli" kapcsolatba nem vállalnék gyereket. Sokan mondják itt, hogy a papír nem minden, de szerintem:

1. a férfi komoly szándékait igazolja, ha elveszi a nőt

2. ha papírod van, egy komoly veszekedés során igenis kétszer meggondolod, hogy elmész-e. Nekünk a férjemmel volt olyan durva veszekedésünk, hogy utólag azt mondta, csak azért nem ment el, mert papírunk volt. És ím, kibékültünk, babáink vannak, boldogok vagyunk. Egyébként már rég nem lennénk egymás mellett. Szóval én a saját tapasztalatomból azt mondom, igenis visszatartó ereje van annak a papírnak, amit olyan sokan lebecsméreltek. Nem a szerelmedet igazolod vele, hanem biztosítékként van neked.

A mi környezetünkben nincsenek is ilyen házasság nélkül együttélő párok. Bár biztosan mi vagyunk maradiak, mi itt Erdélyben, de mindössze 1 embert ismerünk, aki elvált, a többiek köszönik szépen, jól élnek a papírral a zsebükben:)

Az, hogy egy férfi vállalja és szerettel vár egy gyermeket kapcsolatban nekem nagyobb biztosíték, mint az anyakönyvvezető előtt kimondott igen.

Másrészt szerintem egy közös gyereknél nincs és nem is kell nagyobb kapocs, természetesen feltételezve, hogy érett, egészséges lelkű, felnőtt emberekről beszélünk. Egy veszekedésnél ne azért ne menjen el a férjem, mert papírja van róla, hanem azért mert van egy gyereke és a gyereknek egy anyja és helyre akarja hozni a kapcsolatot, nem a papír fogja rendbetenni a dolgot, szerintem...

Nem kellene ennyire ádáz vitát szítani ezügyben. Tegyen mindenki belátása szerint, és ahogy ő maga jobban érzi magát.

A házasságkötés szokásának kialakulása nyilván annak köszönhető, hogy az embergyerekek fejletlenül jönnek világra, és sok-sok évnyi törődést igényelnek, így két szülővel van nagyobb esélyük a túlélésre.

Mivel alapból csak az anya személye biztos egy gyerek születésénél (persze ma már van DNS-teszt), valahogy biztosítani kellett, hogy az apa személye is biztos legyen, erre hivatott a házasság, mikor ország-világ előtt elismeri két ember, hogy ők egymáséi.

Ha mélyebben belegondolunk, ebben az indokban ott volt az is, a nők szerepe igen sokáig kimerült a gyerekszülés-háztartásvezetés körében, így nyilván igen fontos volt számukra egzisztenciálisan is az a biztonság, amelyet egy férj nyújtott. És itt érdemes azt is figyelembe venni, hogy jó ideig a házasságok a legtöbb esetben nem szerelemből kötettek ám. Hiába írja egy jeggyűrűkkel kereskedő oldal, hogy: „A házasság ősidők óta két ember egymás iránt érzett szeretetének legszebb kifejezője, melynek jelképe a jegygyűrű.” Ez nem igaz. Ma már (jó esetben) igen, de mind hallottunk már történeteket arról, hogy milyen anyagi/hatalmi indokok húzódtak meg a házasságok mögött régebben. No meg, ugye, arról is, hogy a férfiaknak ért k****zni, a nőknek meg csöndben kellett várni őket odahaza… ilyenkor is igen jól jöhetett, megnyugtathatott az a gyűrű és papír.

Azonban a világ változik, az emberek már jobbára szerelemből házasodnak, és azt gondolják, nem a papíron fog múlni, együtt maradnak-e. Hiszen a papír birtokában is elválnak, ha kiderül valami nagy galiba. Ami lehet jó, lehet rossz, szerintem kultúrafüggő leginkább.

Akinek jólesik, házasodjék – lehet ez egy biztosíték, de ha a kölcsönös szeretetet tekintjük egy kapcsolat alapjának, akkor elég kiábrándító szerintem, ha ilyen biztosítékra van szükség.

(Ha valaki beírja a gugliba, hogy „házasság története”, egy remek könyvet talál róla pdf-ben.)