Van itt olyan anyuka, akit 2 (esetleg több) gyerekkel hagyott el a férje/párja? Hogyan éltétek túl ezt az időszakot, hogyan lábaltatok ki belőle?

Hát azért a gyerekeivel való foglalatoskodás ne legyen már neki nyűg, vagy ha az nem kellene megértőnek lenni vele. Ő is szülő, ő is felelőséggel tartozik, nem magának szülte az anya, mindketten akarták. Én egyedül nevelem a 2 évesem szinte születése óta, mindent egyedül csinálom, nincs segítségem, már fél éve dolgozom is, és munka háztartás mellett sem nyűg a gyerekem, akármilyen fáradt is vagyok. Nem hanyagolom el, minden nap játszunk, mesét olvasunk, adok neki enni, fürdetem stb, és mindezt MUNKA UTÁN, egyedül segítség nélkül. Kinyílik a bicska a zsebembem, mikor felnőtt férfiakat mentegetnek, akik nem foglalkoznak a saját gyerekükkel, mert szegények annyit dolgoznak, és fáradtak munka után. Ja és a dolgozó anya nem az? Szerintem arra nincs mentség, ha valaki nem törődik, játszik, kötődik a saját gyerekéhez, tök mindegy mennyit dolgozik, tök mindegy, hogy anyuka mennyire hízott meg, anyuka mennyit beszél kakis pelusról, stb, erre egész egyszerűen nincs mentség.

Igen, tulajdonképpen egyetértek vele, hogy a férfinak is kéne foglalkozni a gyerekkel, akkor is ha fáradt, de hát, ők mások. Tényleg erre mondják, hogy anya csak egy van, ő már akkor szereti a gyerekét, mikor a hasában van, míg a férfiak egy részénél csak később alakul ki a kötődés. Van akinél azonnal, de van akinél nem így működik.

A kérdésben szereplő példában azonban a férfi csak estére ér haza, amikor már nem is tudna játszani a gyerekével, mégha akarna is, akkor sem, mert már lefekvéshez készülődnek. Vagy lehet, hogy már alszik is. Tehát csak egy nap marad.

Végül mi lett?