Csalódtál már barátnődben azért mert teljesen mást gondol a gyereknevelésről, mint te?

"Pl. 19 hónapos a lánya de már alig várja a jövő hónapot amikor bölcsibe adhatja, alig várja hogy visszamenjen dolgozni,"

Van akinek az életét nem tölti ki az anyaság, nincs ezzel semmi baj.

"mindig panaszkodik a lányára hogy az milyen rossz és bezzeg nekem milyen könnyű mert jó gyerekeket kaptam"

A gyerekek nem egyformák és ha neki mások az elvárásai vagy a tapasztalatai -pl a te nagyob gyereked, aki neki ugye jónak számít- akkor egy átlag gyereket is rossznak fog látni.

"Nem szoptatott csak 2 hónapot,"

Na ettől még nem rossz anya és a világon senkinek nincs joga bérmi rosszat gondolnia róla, mindegy hogy miért nem szoptatott.

A gyereknevelési témákat hanyagold a beszélgetésben-ennyi

Hát válaszolj te a kérdéseidre, és megtudod, hogy te vagy-e besavanyodott. :) Ha te így érzed jól magad, akkor neked az a jó, ha ő úgy, neki meg az.

Én sem vagyok olyan jóban a barátnőmmel, a következetességet leszámítva pont azokért, amiket te írsz, csak fordítva, mintha én lennék ez a bizonyos barátnő...

Nem tudtam szoptatni, nem a fájdalom miatt, kevés volt mindig is a tejem, és 3 hónap után úgy láttam, már nem éri meg szenvedni, mert tényleg kínlódás volt, és feladtam (azt a napi minimálisat, ami volt).

Bölcsin gondolkodom másfél éves korától, nem lepattintani, hanem mert én így látom jónak mindkettőnknek. (És a pénz sem vet fel minket.)

Ezekben és még sok más apróságban nem értünk egyet, egyidősek a gyerekeink. Ami engem bánt, hogy ha ő valamit máshogy csinál, akkor lenézően megjegyzi (pl. sterilizálás, hozzátáplálás). Hülyét kapok a megjegyzésektől, nem érdekel, hogy jó szándékkal mondja, mert nem azt érzem belőle. Példa: "Te mikrózod a tápszert? Te eltetted hűtőbe a tápszert? Én úgy tudom, ezt nem szabad!" És a hangsúly, a szemforgatás. Én meg úgy tudom, hogy szabad. És?

Nem tudom, te hogyan szoktad mondani a dolgokat, de egyrészt minden anyának rosszul esik, ha arra akarják rávezetni, hogy szarul csinál valamit, másrészt ahogy te is mondtad, az ő életük, az ő gyerekük. Ők így akarják csinálni. Vagy fogadd el, és ne szólj bele a dolgaikba, vagy felejtsétek el a barátságotokat. Mi előbbit tettük a barátnőmmel, ő sem tesz már megjegyzéseket, mióta megbeszéltük, hogy máshogy gondolkodunk, és én sem.

(Pizzát természetesen én sem helyeslem.)

Nálunk ez nem téma.

Ha kéri elmondom a véleményem, ahogy ő is nekem, ha nem, nem. El kell fogadni,hogy nem vagyunk egyformák.

Igen, bizony okozott csalódást az egyikük, mikor pl. nem tudta elaltatni a gyerekét, erre berakta durván az ágyába, és mikor továbbra sem hallgatott el, meg is rázta.

Rossz nekem ezt látni, hogy milyen idegbeteg néha, ezért nem is szívesen megyek át hozzá.

Meg mindig azt kell néznek, hogy tömi a gyereket édességgel. Fogmosás persze soha nincs.

Elég csúnyán beszólt azzal, hogy még te vagy féltékeny, szerintem hagyd a francba, ne keresd egy ideig, fél év után esetleg találkozhattok, ha még lesz kedvetek.

Szerintem nem az a gond, hogy a gyereknevelés terén nagyon eltérő a véleményetek, hanem egyrészt az, hogy te nagyon is figyeled, hogy ő miben tér el tőled (ezt nem szemrehányásként mondom, van olyan ismerősöm, akinél nekem is nehéz megállni, hogy ne azt keressem, "hol rontja el", mert annyira máshogy áll a dolgokhoz), másrészt meg az, hogy ez a barátnőd nem bírja ki megjegyzések nélkül. Pl. hogy beszól a babakocsitokra, ez most mi már? Meg tényleg nem ártana, ha néha gondolkodna, mielőtt kijelentéseket tesz, hogy azzal esetleg pont megbánt téged.

Különben nekem is van hasonló típusú ismerősöm, akivel pont ezek miatt már nem is nagyon tartom a kapcsolatot. Egyszerűen zavar a dolog, ahhoz nincs kedvem, hogy naponta összevesszünk olyan dolgokon, amikhez nekem úgy igazából nincs is közöm, viszont bosszantó hallgatni, amikor előadja magát, úgyhogy inkább tényleg hagytam a csudába a dolgot. Csak egyetlen példa, ez a szoptatás dolog nálunk is elég éles vitát váltott ki, pedig rólam sem mondható el sem az, hogy sokáig szoptattam, sem az, hogy olyan nagyon kétségbeestem volna amiatt, hogy nem tudtam sokáig. Úgy voltam vele, hogy három hónap is több, mint a semmi, hát ez van. Az ismerősöm viszont már a kórházból úgy jött haza, hogy ő ugyan nem fog szoptatni, és én igazán megérthetem, hiszen én se AKARTAM ezt csinálni, ezért is csak három hónap volt. Mondtam neki, hogy azért ez nálam nem igazán akarás kérdése volt, és szerintem ennyi erőfeszítést nyugodtan meg lehet tenni, ha egyszer kimondottan a gyerek javát szolgálja. Na ezen halálosan megsértődött, és jött azzal, hogy tudta ő, hogy senki nem fogja megérteni, de neki ez igenis kellemetlen és kész. Hát kérem, ha tudta előre, akkor egyáltalán minek hozza fel a témát? Úgy gondoltam, voltunk annyira jóban, hogy finoman elmondhassam a véleményem.

Különben én nem ítélek el senkit még akkor sem, ha ő maga inkább a tápszert választja, de úgy gondolom, azért ha van rá lehetőség, legalább egy minimális ideig jót tesz a gyereknek, ha anyatejet is kap.

Mindegy, ez megint olyan dolog, hogy nem rám tartozik, csak nehéz megállni, hogy az ember ne mondjon véleményt, vagy ne akarjon tanácsot adni, ha külön felhívják a figyelmét a témára.