Miért van ilyen sok kisgyerekes társkereső anya?

utolsó vagyok és hadd védjem meg kicsit a kérdezőt. Ha most nem a társkeresőn próbálkozó elvált nők szempontjából nézzük, hanem a kérdezőéből akkor úgy gondolom semmi kivetnivaló nincs abban hogy ő gyermektelen párt keres.Viszont valószínűleg ha megtalálja akit keres akkor abból a nőből sosem lesz elvált, gyerekkel elhagyott nő.

Szóval remélem sikerrel jársz kedves kérdező:)

Azon az eseten nem gondolkoztál el: van egy normális pár,több évi együttlét után,nem tiniként,esküvő,gyerek.Minden ok.Mindenki szeret mindenkit,élik szépen az életüket.Aztán a feleség hirtelen beteg lesz,és olyan hirtelen meg is hal.És a férj ottmarad egy vagy esetleg két gyerekkel.Az élet megy tovább,pár év alatt a férfi is összeszedi magát lelkileg,a gyerekek is nőnek szépen.

És idővel az a férfi is úgy érzi,hogy mint férfi egyedül van!Jó lenne már valakivel beszélgetni,együtt lenni,nemcsak mint apa élni az életét.

Erre mit válaszolsz?

Mit akar?Van 1-2 gyereke,nevelje fel őket és kész?Mit mer még az ilyen ábrándozni?Szeretne még az élet habostortájából pici morzsákat enni?Miért,mikor neki már jutott egypár szelet!

Semmi rosszat nem kívánok Neked,ne értsd félre,de nem kellene más feje felett pálcát törni.Sem pedig ismeretlenül ítélkezni,csak azért mert láttál egy fotót egy lányról és annak a gyerekéről!

Azon esetleg elgondolkoztál,hogy Neked lehet-e gyereked?Nehogy a végén Te legyél meddő és emiatt álmaid asszonya otthagyjon!

Még egyszer mondom,semmi rosszat nem kívánok!

Szia!

A múltkor hallottam egy műsorban, hogy a statisztika szerint a kisgyerekes szülők körében történik a legtöbb válás.

Nem véletlenül. Ha valaki ezt a z időszakot "átvészeli", persze amellett, hogy örömmel is megéli (mikor-hogy), annak majdhogynem nyert ügye van.

Nagyon nagy feszültséggel jár egy pici gyermek a családban, csak erről nagyon-nagyon kevesen beszélnek!

Én olyan típusú ember vagyok, akinek sokak kiöntk a szívüket, így tudom, hogy 10 gyerekes párból kb. 8 -nál hmmm... meglehetősen gyakran felmerül a válás kérdése.

De tényleg olyanoknál is, akik látszólag tökéletes család, nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnnek bárki szemében. Pedig ha tudnák, mi megy otthon..

És szerintem azok a nők, akik elválnak úgy, hogy már van gyerekük, igenis nagyon bátrak!

Nem ragadnak bele egy olyan kapcsolatba, ahol megmérgezik magukat, és a gyereket is, mikor van más választásuk is!

Sokan inkább tűrnek, aztán elszalad mellettük az élet. Hát akkor már inkább váljon el!!

Még egy kérdés hozzád: milyen szakon végeztél, hogy nem volt időd csajozni sem?

(Én a fősulis éveim alatt szétbuliztam magam, ismerkedtem ezerrel, mégis jó eredménnyel végeztem).

23:12 vagyok.

"Véletlenül" az én férjem is villamosmérnök. :) Igaz, ő nem 4 év alatt végezte el, hanem ráhúzott egy kicsit. És szabadidejében sem nyelveket tanult...

"Én csak úgy tudnék gyereket vállalni, ha biztos lennék benne, hogy ez az a nő, akivel szeretnék a következő 60-70 évben élni, illetve mellette meghalni. "

Még erre reagálnék. Szerintem ebben biztos nem lehetsz!

Mi 4 éve voltunk együtt, amikor gyereket vállaltunk, és azóta már van 2. gyerek is. Odáig semmi vita, veszekedés nem volt.

De aztán rendszeres konfliktusokat okozott, OKOZ, hogy másképp gondolkodunk a gyereknevelésről, hogy alapvetően másképp állunk az élethez. Nagyon különböző családból jöttünk, nagyon más háttérrel. Csak ezek a dolgok valahogy később buknak ki.

Persze próbáljuk a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, de nagyon meg kell küzdeni nekünk is a kapcsolatunkért, az biztos.. Vannak, akik nem próbálkoznak hanem egyből lépnek, és válnak.

Én amúgy úgy vagyok vele, hogy ha elválnánk, nem szeretnék másik kapcsolatot. Akkor én nem szeretnék már senkihez sem alkalmazkodni. Különben sincs tökéletes pasi, ahogy tökéletes nő sem. Ennek tudatában is próbálkozom a kompromisszumokkal, mert egyikőnknek sem célja a válás.

Bocsi, ha hosszú lett.

11. es vagyok. köszi a házasságom már jobb mint valaha azóta megszületett a második manókánk is:)

Én ne azt éreztem a kérdésedben mint sokan mások, hogy a gyerekes anyákat bírálod, talán inkább azokat a férfiakat akik elhagyták őket. És gondolom ha őket bírálnád azt kérdeznéd mit képzelnek magukról, hogy mernek még keresni, nem azt hogy Miért vannak ott, mi vezethetett oda hogy egyedül maradtak. ez nem hiszem hogy bírálat.

Egy leendő társkereső anyuka vagyok...

Van olyan, hogy együtt élsz valakivel szereted és tiszteled. Van úgy, hogy ő is szeret és tisztel. Komolyan gondoljátok. Nagyon. Legjobb barátok vagytok. Szex is rendben. Jön a baba is.

Aztán jön egy nehéz időszak, és te nem tudod, hogy mi a baj, csak állsz értetlenül. És egyedül maradsz. Egyedül maradsz a szerelemmel a szívedben. A törődéssel a lelkedben. A kinyújtott kezed nincs akit átöleljen.

És szép lassan rendbe jössz. Képes vagy újra a férfiakra ránézni, miután hónapokig vagy évekig szemlesütve mászkáltál mindenfelé. És azt érzed, hogy jó lenne valakit este vacsorával várni, jó lenne, ha valaki elfogadna, ahogy vagy gyerekestől, sérüléseiddel együtt nőként, szeretőként, anyaként. Elfogadná a jókedvedet, morcos hangulataidat, átélné és leélné veled az életetek, azért vagy annak ellenére ami veled történt.

Midenki megérdemel egy második esélyt. Hiszem, hogy én is, és remélem, hogy találkozok egy olyan férfival, aki szeretne társam lenni.

Nem hiszem, hogy nem gondoltam át, és hidd el, hogy nem így terveztem. Úgy terveztem, hogy a gyermekem családban nő fel. Hogy este lesz, akinek vacsorát főzök. De egyedül maradtunk, ketten.