Melegek miért nem fogadhatnak gyereket örökbe?
Mert hogyan magyarázod meg annak a szerencsétlen kisgyereknek később h mindenkinek van apukája meg anyukája, kivéve neki, mert neki két apu vagy két anyu jutott...-.-"
18/L
Jogilag egyszerűen azért nem, mert csak házaspárok fogadhatnak örökbe, melegek meg ugye nem házasodhatnak.
Persze az erkölcsi aggály sokkal több. Főleg minálunk, ahol minden melegre jut tíz homofób. Sokan azt gondolják, hogy akkor az a gyerek is meleg lesz. Amíg viszont nem tudjuk, hogy az ember szexuális identitását mi alakítja: születés vagy neveltetés, addig erre se tudunk választ adni. A melegek jogvédői arra hivatkoznak, hogy a melegek is heteró családban nőttek fel, tehát ugyanúgy nem következik egyértelműen, hogy egy meleg párnak csak meleg gyereke lehet.
Az igazságot akkor tudnánk meg, ha kipróbálnánk élesben, elég nagy mintával. De ezt meg ugye éppen emiatt miatt nem lehet, szóval végtelen kör.
Egy gyereknek normális anya- és apamintára van szüksége, hogy lássa mik a nemi szerepek.
Semmi bajom azokkal a melegekkel, akik szépen csendben élik az életüket, de az affektáló, másságukkal kérkedő melegektől kiver a víz. Ezt aligha lehetne szűrni az örökbefogadás során és újabb diszkrimináció miatt háborognának..
Én ha meleg lennék sem tenném ki iylen attrocitásnak a gyerekem. Oviban,játszótéren,középsikolában 2 anyukával vagy 2 apukával.. Nem hiszem el,hogy ez bármiylen szempontból természetes,vagy egészséges minta a gyereknek. Nem azt mondom,hogy meleg lesz,de önzőség ennyi mindennek kitenni.Na meg a természet nem véletlenül találta ki,hogy minek mi a rendje.
A házassággal semmi bajom,azt engedélyezném mindenkinek,kinek árt vele,ha két meleg összeházasodik? Viszont egy intézetes gyermek nem ezt érdemli.Hányatott sors után meg főleg megérdemel,egy NORMÁLIS családot,mert ez nem az,elferdült és torz,ellent mond a természetnek.Nem vagyok homofób vannak meleg barátaim,beszélgettünk már erről,és szerintük is önzőség lenne ennek kitenni a gyereket.Jöhet a lepontozás.kösz
20:49-es vagyok.
Lehet, hogy most az kétapás vagy kétanyás családmodell megütközést keltene és magyarázatot követelne. De minél később kerül bevezetésre, annál tovább lesz szokatlan. Ám ha már ez is megszokott formája lenne gyereknevelésnek, akkor nem lenne arról szó, hogy "mert mindenki másnak csak apja meg anyja van".
Egyébként egy család nem attól lesz normális, hogy van benne egy anya meg egy apa. Sőt ilyenből több normálatlan család van, mint gondolnánk. Az a normális, ha egy gyerek a szüleitől rengeteg szeretetet kap, és ezt egy meleg pártól - akik márcsak a küzdelem miatt is jobban becsülnék a gyereket - egész biztos megkapná, míg a vér szerinti szüleitől nem minden esetben.
Egyébként meg az a normális, amit annak gondolunk. A természetnek meg az a normális, amit létrehoz, és a melegek is ide tartoznak.
Te mit tennél ha két papád lenne,csak gondolj bele.
A gyerekre gondolj ne vágyaidra Ha gyereket akarsz vegyél feleségül egy nőt.
Ilyen egyszerű.ha nem akkor mondj le rola.
/egyébként vannak meleg barátaim és nagyon szeretem őket de a véleményem ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!