Van olyan belső tulajdonság, amiben nem örülsz, hogy rád hasonlít a gyereked? Mit tudsz kezdeni a helyzettel?
Olyan negatív/rossz tulajdonságra gondolok, amit magadban sem szeretsz, mert nehezíti az életedet. És felfedezted, hogy a gyereked ebben rád hasonlít.
Tudsz ellene tenni, hogy neki ebből ne származzon hátránya, mivel esetleg te már a magad életében megtapasztaltad, hogy nem szerencsés ez a tulajdonság?
Lehet egyáltalán befolyásolni ezt szerinted?
Sok sok mindenben hasonlít rám belsőleg a lányom, de pont emiatt én vagyok az egyetlen a családban aki tökéletesen tudja kezelni minden egyes pillanatban.
A család többi tagja nem is érti néha hogy miért így vagy úgy mondok neki dologkat, csak néznek csodálkozva hogy hatásos és működik.
Így engem nem is annyira zavarnak ezek a rosz tulajdonságok, mert tudom kezelni.
Szia
Én nagyon lobbanékony természetű vagyok, és csak mostanában, így 30 éves fejjel tudom kordában tartani az indulataimat, hogy ne nyissam ki azonnal a számat, hanem gondolkozzak előtte... a lányom ugyanilyen temperamentumú. Próbálok az empátiájára hatni, hogy csak olyat tegyen, amit vele is szeretné hogy megtegyenek, csak olyat mondjon, ami neki nem esne rosszul, stb. Szerencsére elég empatikus, és megérti, elfogadja, és próbál eszerint tenni. 3 éves, úgyhogy szerintem elég jó eredmény, hogy próbálkozik :-) Néha látszik, hogy mennyire viaskodik önmagával... ha rosszabb napja van, akkor nem nagyon sikerül kordában tartania magát.
A nagyobbik fiunk termeszete inkabb egyben az apjae, nem igazan latok benne semmit az en termeszetembol.
A kisebbik fiunk termeszete viszont inkabb az enyem.
En amolyan tuzrol pattant fele vagyok es o is az. Ez nem mindig jo, de nem all szandekomban valtoztatni rajta, nem is tudok, de nem is akarok, mert nem durvan nyilvanul meg, altalaban csak csaladon belul. Egyebkent mindketten jol visszafogjuk magunkat.
Óóóó, de még mennyire. Én ha ideges vagyok, csapkodok. A gyerek egy az egyben ugyan ezt csinálja. Igazából rajta látom, hogy milyen ocsmány lehet, amikor én is ezt csinálom, hiszen én kívülről nem igen látom magam. Ezt egyértelműen tőlem örökölte/tanulta el.
A másik, hogy nem alszik délután. Én sem aludtam kb. SOHA. Anyukám mindig mondta, hogy majd ha felnőtt leszek, fogom tudni értékelni a délutáni alvást, de most sem lennék képes fényes nappal lefeküdni aludni. Maximum ha beteg vagyok. De a gyereknek ez nem túl jó, mert már ovis, és ott sem alszik délután. Én sem aludtam az oviban sosem, és halálra untam magam ilyenkor.
Olyan érdekes dolgokat írtok!
Kíváncsi voltam, másnak milyen érzés viszontlátni önmagát a gyerekében, főként a kevésbé szerencsés dolgokat tekintve. Nekem még csak 8 hós a kislányom, de már most felfedezem benne 1-2 saját negatívumomat. Pl. nem vagyok bizalmatlan, barátságtalan az emberekkel, de kevés embert engedek igazán közel magamhoz. Kamaszkor után kezdtem el tudatosan változtatni ezen, mert új társaságba kerülve eleinte inkább félénk, csendes voltam, nehezen oldódtam fel. Rajta is azt látom, hogy távolságtartóbb, nem mosolyog rögtön mindenkire, csak ha az illető "átment a rostán". Nem szeretném, ha zárkózott lenne felnőve, ezért igyekszem minél több emberrel "összeismertetni".
Azt pl. tudom, hogy anyukám engem szinte teljesen elszigetelve nevelt, óvodás koromig majdnem csak őt láttam+apukámat (rokonok nagyon messze éltek). Ezt próbálom én máshogy csinálni a lányomnál, hátha könnyebb lesz neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!