Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit tegyek ez ellen? Vagy...

Mit tegyek ez ellen? Vagy törődjek bele? (ikerkérdés)

Figyelt kérdés

Bevallom őszintén, már kezdenek zavarni az ilyen szituációk.

20 éves lány vagyok.

Az a helyzet, hogy nekem van egy ikertestvérem. Kétpetéjű ikrek vagyunk, tehát nem vagyunk egyformák. Azt szokták mondani, hogy a kétpetéjű ikrek annyira hasonlítanak egymásra, mint a testvérek. Na hát mi még ezt sem mondhatjuk el magunkról, mert akárki másra jobban hasonlítunk, mint egymásra. Mint gondolkodásban, mint kinézetben. Csak, hogy emiatt volt pár kellemetlen helyzetünk.


Például amikor iskolába jártunk (külön osztályba, én egészségügyi szakközépbe, húgom gimnáziumba), negyedik év vége felé mentünk épp iskolába, amikor csatlakozott hozzánk az egyik tanárom. Mondta, hogy már régebb óta látja amikor megyünk iskolába és már felmerült benne a kérdés, hogy, h.h. mindig együtt jövünk. Egy városban lakunk? Mondtuk, hogy igen, sőt testvérek vagyunk. Erre ledöbbenve megállt séta közben. Utána mondtuk, hogy ikrek vagyunk. El sem akarta hinni, csak hüledezett.

Kicsit kellemetlenül esett, hogy 4 éve tanít, a húgomat is ismeri és mégis így reagál.


Több ilyen eset is volt. (Tesóm osztályfőnöke első szülői alkalmával stb.)


A legutóbbi pedig az volt, amikor a tesóm évfolyamtársaiva (Ő elsőéves én, pedig már másodéves vagyok ugyan azon az egyetemen) találkoztunk a konyhában. Éppen nem tudták a rezsót beindítani én pedig segítettem, közben beszélgettünk a tanárokról. Megkérdezték, hogy szobatársak vagyunk? Tesóm mondta, hogy testvérek vagyunk. Ők is ledöbbentek. Én pedig mondtam, hogy ikrek vagyunk. Nem akarták elhinni. Ők is hitetenkedtek, és az volt benne a legrosszabb, hogy összenéztek, amikor azt hitték, hogy nem nézzük őket.


Annyira zavar,hogy minden egyes alkalommal azt hiszik, hogy hazudunk. Az iskola portása pedig a folyosó másik végéből kiabálja oda nekünk, hogy "Nézzétek, ott vannak az ikrek, biztosan két apától vannak!"


:(


2011. okt. 1. 00:42
 1/8 anonim ***** válasza:
Ne törődj velük. Olyan kapocs van köztetek, amiről ők max. csak álmodhatnak. Szerintem irigységből reagálnak így.
2011. okt. 1. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Előző vagyok megint.


Nálunk a húgom és az öcsém ikrek, de nem nagyon hasonlítanak egymásra, ikerjelenség viszont megvan. Az öcsém és én: felfogásban, érzelemvilágban és külsőre is nagyon hasonlítunk. A természet néha furán rendezi az ilyesmit :)

2011. okt. 1. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Viccesen fog hangzani de igaz. A 2 petéjű ikrek lehet 2 apától is. A sperma pár napot túl él megfelelő női váladék mellett. 2 peteérés lehet pár nap difivel... tehát lehettek 2 apától is. Persze nem biztos, hogy így van, csak mondom, hogy biológiailag lehetséges.
2011. okt. 1. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
De ez nálunk kizárt. Én külsőben anyukámra, természetben pedig apukámra hasonlítok, tesóm pedig épp ellenkezőleg. Így lettünk "összerakva" :))
2011. okt. 1. 01:06
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Most belegondoltam mélyebben a dologba, mekkora már, hogy ketten voltatok a pociban :) Én is iker babákat szeretnék :))
2011. okt. 1. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Szia!

Egyszerűen hagyd figyelmen kívül ezeket, tudom nehéz de nem lehetetlen. Nekem ikreim vannak. Szintén lányok. Annyira hasonlítanak egymásra csak hogy lányok :) Ők még picik( 2,5évesek), de már most sem hiszik el hogy ikrek. Az egyik majd egy fejjel magasabb. AZ utcán megnézik őket és csodálkoznak, hogy milyen kicsi a korkülönbség. Pláne ha meghallják hogy csak 4perc :) Ez sajna ezzel jár.

2011. okt. 1. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Én is iker babákat szeretnék, de ha lehet, akkor egypetéjűeket. :) Annyiszor elmondjuk, hogy milyen jó lenne, ha egyformák lennénk. :)


Kedves utolsó! Ha lehet egy tanácsom, ne öltöztesd őket egyformába (kivéve ha Ők szeretnék), mert nagyon meg lehet utálni. Mi a tesómmal tűz és víz vagyunk, és mégis egyforma ruhába jártunk...


De képzeljétek, igaz, hogy nem vagyunk egypetéjűek, de olyan dolgok történnek velünk, mintha azok lennénk. Volt már, hogy én itt voltam a kollégiumban (tesóm még otthon tanult) és írtam neki, hogy vettem x-dolgot. És írta, hogy úgy sem fogom elhinni, de Ő is pont erre gondolt, hogy meg kellene venni.


Már többször előfordult, hogy ugyan azt álmodtunk egymásról és olyan is, hogy teljesen ugyan arról álmodtunk.


És ha egyedül kell mennem valahova, végig olyan érzésem van, mintha valami otthon hagytam volna. Olyan furcsa üresség érzés.

2011. okt. 1. 11:04
 8/8 anonim ***** válasza:

utolsó vagyok

Nem akartam egyformába járatni őket, nem is igen van egyforma ruhájuk.

Attól, hogy nem egypetéjűek vagytok még az a bizonyos ikerkapocs megvan köztetek. Ez egy olyan dolog amit sokan fel sem tudnak fogni, több egy egyszerű testvér kapcsolatnál :)

2011. okt. 1. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!