Abortusz. Egyuttal szeretnem megkerdezni a hasolno cipoben jart lanyoktol, hogy hogyan tudtak ezt feldolgozni?

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy az egész írásodban másokat hibáztatsz. A pasid, a családod, a sorsot stb.

A gyereket gondolom nem egyedül a pasid csinálta. Tudom,most majd jön,hogy védekeztetek. Mivel manapság már minden lány ezt mondja,aki abortuszra megy, nem nagyon hiszem el. Persze, előfordul, nem ilyen sűrűn. Én 12 éve élek nem életet, mégis csak akkor lettem terhes,amikor akartam.

Szóval te is kellettél,hogy ez a baba megfoganjon. Ahogy az sem más hibája,hogy egy ilyen gané, drogossal szóba áll és ágyba bújik.

Kívánom,hogy Isten vevő legyen az alkuval és ne úgy büntessen, ahogy sok abortuszost,hogy utána évekig nem jön a baba!

Tőle teherbe esni? Egy drogos, linktől? Na ez az igazi felelőtlenség. Először nőj fel és utána gondolkodj gyereken!

Akármennyire fáj ezt olvasni,helyesen döntöttél.

Vannak olyan esetek sajnos,amikor ez elkerülthetetlen.Én nem ítéllek el.Elvettél egy életet,nekem kicsi gyermekem van,hidd el egyedül rohadt nehéz lett volna felnevelni és akkor apa jöhetett volna a jogaival.Gondolom egy jóérzésű anya nem merné egy drogosra hagyni a gyerekét hétvégére.Majd idővel átlátod,hogy ez így volt helyes döntés.Ha rám hallgatsz,nem tőle esel legközelebb teherbe.Ha apa nem kell hozzá,találsz majd normális pasit.Ez egy olyan oriási dolog,amit nem szabad ilyen alakra pazarolni.

Nem hiszem, hogy jól döntöttél és a te felelősséged is, hogy megfogant a baba.

De most higgadj le, gondold át, merre tartasz és szakítsd meg azokat a szálakat az életedben, amik eltérítenek a saját utadról. Nem kell mindenki keresztjét vinni, azt nem lehet bírni.

Könyörgöm ne ettől a f@szitól ess teherbe, a jó Isten áldjon meg! Nagy árat fizetsz érte, de most kaptál egy esélyt az élettől hogy újrakezdj. Élj ezzel az eséllyel és ne fusd le ugyanazokat a köröket még egyszer, mert lehet hogy nem lesz több esélyed. Akkor aztán végleg összekötöd az életedet ezzel a lúzerrel és cipelheted őt is a hátadon egy életen át.

Sztem mindez a szüleid hibáa, ilyen környezetben nőttél fel: tehetetlen, hibát hibára halmozó férfiak, akiknek valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag újabb és újabb esélyt KELL adni. Az édesapád, az öcséd és most a volt párod. Ugyan azt a meccset játszod le újra és újra.

Szerintem szállj ki ebből. Olvasd el Eric Berne Sorskönyv c. könyvét, ez ilyen pszichológia, éppen rólad szól. Segíteni fog. És egy pszichológus is sokat tudna segíteni, ha elérhető a számodra. Adj időt magadnak, gyászold meg az elveszített babát, utána pedig próbáld rend betenni a lelkedet és a fejedet, mert csak így lehet józan döntéseket hozni a saját jövődről, pláne egy leendő kis élet jövőjéről. Amúgy csak kapkodás van és még mélyebbre kerülsz. Szorítok neked!!!

Elmesélem az én történetemet, talán segíthet neked.

25 éves voltam, életem legnagyobb szerelmével 6 éve voltunk együtt se veled-se nélküled kapcsolatban. Ő is füvezett és saját maga is beismerte, hogy egy rossz ember. Amikor megismertem, még nem ilyen volt de sajnos rossz irányba változott. Én beismerem , hogy nem védekeztünk, és így lettem terhes. Nem azt mondom, hogy nem volt benne a pakliban hogy teherbe esek, mert benne volt, de a 6 év alatt szinte soha nem védekeztünk mert nagyon szerelmesek voltunk egymásba és boldogan vállaltuk volna a babát. A kapcsolatunk végére azonban már annyira elmérgesedett a dolog, hogy az exem azt akarta, hogy vetessem el. Én még mindig elvakultan szerettem őt, ő viszont már nem szeretett. Egy ideig úgy gondoltam, hogy akarata ellenére megtartom a babát és felnevelem a szüleim házában vidéken. Akkor azonban felhívott magához, hogy megbeszéljük...én azt hittem, hogy bele fog egyezni és mégsem kell elvetetnem, de valami olyan undorító módon viselkedett, hogy elmondani nem tudom, egyrészt közölte hogy biztos direkt estem teherbe, másrészt hogy szerinte nem is tőle lettem terhes, és minden létező vádat kitalált. Ezek után el lehet képzelni, hogy milyen lelkiállapotban jöttem el tőle. Elmentem az abortuszra, mert ÍGY nem akartam a gyereket vállalni, hogy nem lesz apja aki szereti. És persze anyagilag sem tudtam volna könnyedén megoldani. Utána borzasztó volt, hetekig-hónapokig zokogtam, a munkámat olyan ócskán végeztem hogy majdnem kirúgtak, a barátaimmal nem akartam találkozni, és persze az exemmel szakítottam. Egy nap bevettem egy marék altatót, nem akartam meghalni csak elfelejteni mindent...a tűzhelyen hagytam egy lábost, a húgom arra jött haza hogy elégett a lábos és még jó hogy a lakás nem égett le...

Aztán megráztam magam és azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább, tönkreteszem magam, és elmentem pszichológushoz. Nem azt mondom, hogy egy csapásra rendbe jött minden, de végre túl tudtam tenni magam rajta. Igaz ehhez kellett is egy hatalmas zokogás a pszichológusnál.

Ma már 31 vagyok, 1,5 éve ismertem meg a páromat akivel nagyon szeretjük egymást és van egy 5 hónapos kislányunk.

De sokat gondolok az elvesztett babámra, és hogy mekkora lenne most...nagyon sajnálom, hogy akkor nem voltam erősebb de akkor viszont a kislányom nem született volna meg valószínűleg. Szóval túl leszel rajta te is egyszer, én a helyedben pszichológushoz fordulnék, pár alkalom is sokat segíthet, valaki meghallgat és (talán) nem ítélkezik...és NE menj vissza az exedhez! Kérlek!!! Az én életem rendbe jött azóta, boldog vagyok, az exem magányos és nagyon remélem hogy az is marad, mert az ilyen szemét embernek nem való se gyerek se párkapcsolat.