Segítség nélküli anyukák, hogy boldogultok otthon egyedül? Hogy zajlik a napotok? Hogyan főztök, és mikor, minden nap?
ha odahozza nekem a játékait, akkor kimosakszom a ragacsos fasírthúsból, leguggolok elé és elveszem tőle a játékot. Ha már a 3.-at hozza, akkor pár percre bemegyek vele a szobába. Attól nem fog késni az ebéd. De volt már olyan is, hogy elzártam a fővő ebéd alatt a tüzet és bementem hozzá, mert épp sírt.
Egyébként legutóbbi megállapításoddal nem értek egyet, utálnám, ha a nagyszülők itt lennének a nyakamon. Néha jólesik, ha adnak ezt-azt, de nem lenne idegem hozzá, én bénának érezném magam, ha anyuci főzne rám. Szerencsére ezt anyósom is megérti, tudja, milyen vagyok. Ha sokat könyörög, hogy segíthessen, akkor néha ráhagyom, de inkább meggebedek, minthogy főzzenek, mossanak vagy takarítsanak rám. Egyszer fordult elő, hogy a férjem delegációban volt és anyukámhoz költöztünk a fiammal 2 napra, mert olyan rosszul lettem valami vírus miatt, hogy estem össze, magamat sem tudtam ellátni, nemhogy a kicsit.
10:31-es válaszoló vagyok.
Én megértelek! Nekem sem az hiányzik, hogy egész nap itt üljön valaki, mert mint írtam, megoldok mindent. Csak amikor mondjuk épp az agyvérzés kerülget, mert én is bal lábbal keltem, a gyereknek is rossz napja van, akkor baromi jól jönne egy nagymama, aki megfogja a bébit, és elviszi mondjuk sétálni. Vagy csak lefoglalja tíz percre! Nekem már ez is nagy segítség lenne néha. De sajna nincs senki. Anyósék az ország másik végében, ráadásul elég idősek is (70 felettiek). Anyukám nincs, apukámat nem érdekli az unokája, pedig elég közel lakik. A tesóméknak 2 gyerekük van, és mindkettőnek minden nap programja van (szakkör, sport). Így rájuk sem számíthatok. :(
Szia!
Nekünk úgy telik a napirend,hogy reggel 6-kor kelek,ha mázlim van,akkor még alszanak a lányok,gyorsan elkészülök,megágyalok,adok a kacsáknak enni-inni.Ha nincs szerencsém,akkor a lányok is felébrednek miközben készülődöm. Reggeli után irány az ovi,a kisebbikkel elsétálunk boltba,hazajövünk,általában ekkor mosogatok,és rendbe szedem a konyhát,ezután főzök- minden nap! Ha minden simán megy,akkor mire menni kell a nagyobbért,meg tudunk ebédelni. Hazajövünk az oviból,a nagy átöltözik,majd alvás. Ilyenkor én is pihizek,van hogy alszom is. Utána egész délután játék van,vacsi,fürcsi,szundi. Így zajlanak a hétköznapok. Hétvégén pedig csak az ovi marad ki a szórásból,de a többi ugyan ez. Szombaton szoktam mosni,akkor is eljátszanak a lányok.
Én nagyon jól elvagyok így,egyedül télen jönne jól a segítség,hogy legalább a fát amivel fűtünk behozza valaki.
Üdv:4 és 2 éves lányok 39h.várandós anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!