Szerintetek a gyerekek hogy érzik jobban magukat? Ha van testvérük vagy ha egyedüli gyerekek?

Szerintem gyerektől is függ... bár szerintem az összes válasz az lesz, hogy a testvérrel....

Nekem egy gyönyörű kisfiam van, és én meg is állok egy gyereknél. Ennek sok oka van, nem fogok magyarázkodni!

De mindenkinek szíve joga eldönteni, egy vagy több gyereket akar-e...

Is merek olyat, akinek nincs testvére és egész életében vágyott rá.

Ismerek olyat, akinem van testvére, és azt kívánja bárcsak egyke maradt volna, mert utálják egymást.

Ismerek olyan aki imádja a testvérét (én).

És olyat is, akinek nincs testvére, mégis boldog, mégsem magányos.

Szóval: nem ez a boldogság kulcsa, hogy van-e tesó vagy nincs.

Nekem van egy húgom aki 7 évvel fiatalabb tőlem és hát nem mondhatom valami fényesnek a kapcsolatunkat. Leginkább egyikünket sem érdekli hogy van a másik és ez nem a mi hibánk.

Amikor a húgom megszületett engem minden vele kapcsolatos dologból kizártak, semmit nem engedett anyám, nem is ismertem, fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, csak az éreztem, hogy a pozícióm megszűnt létezni. Természetes, hogy nem kedveltem, hogy nyűgnek éreztem, ráadásul anyám mindig az ő szavára adott, egy 10-12 éves gyereknek pedig semmit nem mond, hogy "Te vagy az idősebb". Én mindig a szüleim figyelméért harcoltam vele, nyilván ő többet kapott és ezt megtanulta kihasználni, mert érezte, hogy "feljebb" akarok kerülni a sorban. Aztán hiába kötődött volna 5-6 éves korában, én akkor voltam tini, idegesített, hogy mindig a sarkamban lógott, nem akartam látni, azt akartam, hogy maradjon továbbra is anyám mellett, ahogy eddig is tette.

Mostanra felnőttünk, én már 30 vagyok, de a kapcsolatunk nagyon semleges. Természetesen nem veszekszünk, inkább nem igazán érdekeljük egymást. Fogalmam sincs milyen ember ő, szerintem az ő olvasatában is másnak tűnök, mint amilyennek én érzem magam.

Így visszagondolva inkább egyedül maradtam volna.

És hangsúlyozom, hogy hiába a szüleim hibája ez a helyzet és nem az övé, szeretni egyszerűen nem tudom őt.