Szereted a gyerekeket? Mármint nem piszkos értelemben. Aki nem, az nem is akar gyereket, a sajátját sem szeretné?

én nem szeretem a gyerekeket, még a rokon gyerekekkel se tudtam sose játszani vagy beszélgetni, jópofizni, de a saját 2 éves fiamat imádom

29L

en szeretem a gyerekeket...nem mindet termeszetesen, de mondtahatom azt , hogy igen en szeretem a gyerekeket

a lanyomat meg nem szeretem, hanem imadom :)

27 N

Elég közömbös vagyok a gyerekek iránt, nem igazán érdekelnek, de a két fiamért rajongok:)

33/N

Közömbös vagyok a gyerekek iránt, viszont van egy kisfiam, aki iránt nem vagyok közömbös, sőt:-)

Sosem voltam oda a gyerekekért, sokan az hitték (én is) hogy sose lesz gyerekem, aztán láss csodát:-)

35éves nőci:-)

Amíg nem volt saját gyerekem, nehezen értettem meg, hogy mi a jó abban, hogy valaki alárendeli az egész életét egy mini zsarnoknak. Szerettem őket, persze, aranyosnak tartottam őket, de féltem is tőlük, meg a velük járó felelősségtől. Nem értettem, hogy honnan fakad az anyukák türelme, hogy ezerszer is elmagyarázzanak nekik mindent, honnan az erejük, hogy fussanak utánuk, és hogy hogyan képesek a nehéz kis testüket még holtfáradtan is kilométereket cipelni...

Tetszettek a kicsik, igen. Tetszett a természetességük, az őszinteségük és az, ahogyan a világot látják. De irtóztam a velük járó gondoktól, és az állandóságtól, hogy nem lehet őket "kikapcsolni"...

Aztán megszületett a fiam. Megfordult velem a világ, mert minden nap új dolgokat tanított meg nekem. Megedzett minden téren, és átalakította a világról alkotott képemet. Igazi kis energiavámpír, aki annál elevenebb, minél fáradtabb az anyukája, de ugyanakkor egyetlen kópé vigyorával feltölti a szívemet egy egész hétre. Jobb, nyitottabb, szorgalmasabb és rendesebb ember lettem általa, és már tudom, hogy bármekkora dolgot vigyek még véghez az életben, semmi nem lehet nagyobb siker annál, mint hogy őt a világra hoztam, és felneveltem. Ő az, aki bármit tegyen is, én mindig szeretni fogom, és én vagyok neki az, akit akkor is szépnek lát, amikor senki más nem talál bennem semmi szépet. Tökéletes, csodálatos kis ember, benne él tovább minden, ami belőlem majd az évek során lassan elveszik. Nem egyszerűen szeretem, ő az, akiért bármit megtennék, aki a legfontosabb nekem az egész világon.

Azóta, amióta ő van nekem, már máshogyan nézek a többi gyerekre is. Mindegyikük tökéletes, csak mi, felnőttek rontjuk el őket, hogy végül ők maguk is tökéletlen felnőttekké váljanak... És lehet, hogy hangosak, hisztisek, nem hagynak aludni, és igazi hedonista mindegyikük, de legalább őszinték. És egyetlen kis fűszálban is képesek meglátni a szépet, hogy aztán kincsként őrizzék heteken át...