Mit csináljak, ha én nem szeretnék egy csecsemőt, csak idősebb (kb.5 éves) gyereket nevelni?

22.40-es vagyok.

Igen, így érthető a dolog. Én 33 elmúltam, mikor szültem kisfiamat. 24 évesen még javában buliztam, és éltem a szinglik életét. :) Ha az akkori önmagamra visszagondolok, ugyanúgy éreztem, mint te most.

Tényleg várnod kell még, és a férjeddel ezt átbeszélni, hogy várjatok még pár évet.

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal.

24 évesen még én is tökéletesen ugyanezeket éreztem, mint amit te leírtál.

Viszont mikor elkezdtem közelíteni a 29-hez, elkezdett érni bennem a gondolat, hogy lehet, hogy egy életre megbánnám, ha nem vállalnék babát.

Attól a pillanattól, hogy eldöntöttük, itt az ideje a próbálkozásnak, hatalmába kerített egy olyan érzés, hogy mindennél jobban akarok egy picúrt.

Hidd el, te is így leszel vele.

11 hónapos cukimuki anyukája.

Rettegtem a szüléstől én is. Egészen addig, amíg fel nem világosítottak, hogy nem a p@nim fog fájni, hanem a hasam.. Ne nevessen ki senki érte! De honnan tudtam volna? Csak annyit magyaráztak, mondtak anyám, és a felvilágosító órák, hogy hol jön ki a baba, meg hogy jaj de rettenetes fááájdalooom... - szóval sokáig horror volt a szememben, mert rosszul raktam össze az agyamban az infókat. Szerencsére aztán jó könyveket találtam, és fel tudtam világosulni rendesen. Biztos vagyok benne, hogy más is járt így. Nemrég mondtam egy lánynak, hogy a szülés "ott" nem fáj, és kikerekedtek a szemei: "Tényleeeg? De jó!" Szóval ezért említettem. Mert sokan igazából attól a fajta fájdalomtól rettegnek, ami nem is következik be soha!

Én is azon a véleményen vagyok, hogy egy gyereket 4 éves koráig lehet nevelni. Pontosabban szólva, az első 4 évben dől el minden. Más. A csecsemősírást mindig utáltam, kiszaladtam volna a világból. Anyám meg, azt mondta, basszus te ne szülj gyereket! (:() Én meg kezdtem elhinni, hogy sz@r anya lennék úgyis, mert nekem nincs ehhez türelmem. Nem beszélve az undorító toporzékolós, földön fekvős hisztikről amit láttam: közért, utca, tömegközlekedés..

Aztán, a szülés után nagyon sok kellemes meglepetés ért:

A gyereksírást éppen azért rühelltem mindig mert nagyon is erős az anyai ösztönöm! Megnyikkant a babám, már ugrottam: jaj, mi van vele, mi kell neki? Szinte majom voltam, mindig kézben voltak, vagy a közelemben, a járókát nem használtam, mert a szobában a kezemben volt, vagy szopott, vagy a leterített takarón játszottunk, vagy a kiságyban aludt, de még akkor is ott volt karnyújtásnyira, nem tudom én csüggtem-e rajtuk, vagy ők rajtam. :) Majomszeretet, vállalom. A konyhában amikor főztem, behoztam a babakocsit, abban volt a pici, és "dumáltunk". Nem tudtam a mosolyától szabadulni! És mégsem fojtottam őket meg a szeretettel. De volt olyan is, hogy rábíztam a páromra, hogy nekem most azonnal sétálnom kell egyet egyedül! Hirtelen tört rám, hogy egyedül akarok lenni, túl sokat pörögtem a gyerekkel, gyerek körül, szinte elveszett az énem... Na, ezt a vágyam 5 perc alatt kiéltem, egy utcát mentem, és be is teltem magammal és már hiányzott a gyerekem. Nem lelkifurdalásból! Hanem: tényleg hiányzott! :) Szóval nagyon sok kellemes meglepetés ért, a gyerekeim már iskolásak, sokan irigylik a kapcsolatunkat, pedig soha nem akartam JÓ ANYUKA lenni. Egyszerűen csak élveztem amit lehet, és ezt nagyon lehet.

Még egy apróság:

Annak idején még a pelenkázástól is irtóztam, milyen undorító lehet, az a bűz, meg jaaaj, belenyúlni véletlenül a cuccba. Hát annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor azt tapasztaltam, hogy a babám (anyatejes)kakija citromsárga, és... citromos túrókrém ..illatú!

Ilyen apró meglepik vannak.. Ne hidd, hogy el vagyok ájulva, két lábbal a földön típus vagyok, én nem nyarvékoltam állapotosan a bababoltban órákig, földöntúli mosollyal, vadidegen anyukákkal, azt játszva, hogy Szűz Mária reinkarnációk vagyunk, és nem csináltam előre Istent a gyerekemből.

Megtette az ő maga, később, egy mosollyal. :)))

Ez a személy:

"A válasz írója 61%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 22:45"

Nagyon szemét és aljas választ adott neked.

Nem tudom, milyen lelkivilága van az olyan embernek, aki arra biztat, hogy kutyát vagy aranyhalat tarts gyerek helyett. :( Rettenetes volt nekem itt (anyaként)azt a pár burkoltan vagy nyíltan köpködő választ olvasni. Ne hallgass azokra, akik éretlennek mondanak, vagy leköpnek mert őszintén elmondtad a vívódásaid, ugyanakkor szinte kérkednek azzal, mennyit ők bezzeg szenvedtek. És hiszik, hogy ők ettől jobb emberek. Higgyék. Te pedig bízz magadban, ne félj, és tudj meg többet a szülésről, babákról, gyerekekről. Alig jár szenvedéssel a gyereknevelés! Az összes szenvedésem a szülési fájdalom, és a kialvatlanság volt eddig, és már nagyok a gyerekeim. a többi csupa élvezet! Oké, stresszes, mert állandóan történik valami, de ugyanakkor nagyon élvezetes is. Sajnos vannak anyák, akik arra HASZNÁLJÁK a gyerekeiket, hogy a Hős Anya dicsfényébe burkolják magukat. Sajnálom őket. Mert az ilyenek igazából nem élvezik a dolgot hanem vajúúúúdnak, oltásra visznek, leválasztanaaaak, de főleg: nagyon-nagyon-nagyon sokat szenvednek, mert annyira önfeláldozó szentek! Bezzeg téged megfojtanának egy kanál vízben, mert ki merted mondani, hogy félsz.

Hát... én ehez csak annyit fűznék hozzá, hogy én is 24 vagyok, első babámat várom, és őszintén szólva lesz@rom azt a 6 kg-ot, amit az eddigi 30 hét alatt felszedtem.

Eszem megáll...