Miért akaszt ki sokmindenkit, ha valaki egy ágyban alszik a gyerekkel-mondjuk 2 éves koráig, renben van a hzassága?

Én is az együtt alvás híve vagyok. A lányom kb 6 éves koráig aludt velünk mert borzasztó félős a mai napig is, így külön ágyban de a mi szobánkban alszik.

A fiam még csak 17 hónapos,éjszaka is többször ébred szopizni, így most ő a hálótársunk egy darabig.

Én nagy családban nőttem fel, soha nem aludtam egyedül egy szobában kb 20 éves koromig, de így is emlékszem néhány esetre amikor kiskoromban éjjel felébredtem valami neszre és szinte lebénultam a félelemtől, így nagyon is átérzem a lányom érzéseit.

Azt tervezzük, hogy ha már nem szopizik az öccse,együtt könnyebben átszoknak a saját szobájukba.

Amikor dolgoztam, nagyon sokszor egész nap nem láttam a kislányomat, sokszor éjszakába nyúlóan túlóráznom kellett és ilyenkor olyan jó érzés volt, hogy legalább éjjel magam mellett éreztem őt, hallottam a szuszogását.

Nekem az az érthetetlen, hogy hogyan lehet pl egy újszülött kisbabát, akivel 40 hétig össze voltunk kötve, szülés után rögtön külön ágyba tenni, ráadásul egy külön szobába, de elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák és mindenki úgy tesz ahogy legjobbnak látja, ettől még nem gondolom, hogy kevésbé jó anya lenne.

Biztos vagyok benne, hogy a neveltetésünk és a saját gyermekkori tapasztalataink nagyon sokat számítanak abban, hogy mi milyen elvek szerint neveljük a gyermekeinket.

Nem utolsó sorban, ahogyan mi különbözünk, úgy a gyermekeink is, ami jó az egyiknek nem biztos, hogy jó a másiknak is.

A házasság meg ha egyébként működik, leleményesen meg lehet oldani az ilyen apró "problémákat", át lehet pl menni egy másik szobába.

Mi mindig is külön altattuk a gyerekeket, momentán a harmadikkal vagyok várandós.

Azt gondoltam nálunk sose lesz együtt alvás:) Aztán a legnagyobbam (fiú 4 éves) mostanra beszokott az ágyunkba...Majd ha kellően "erősek" leszünk, visszaszoktatjuk a huga mellé, de most nem vagyunk azok..

A szexet viszont simán megoldjuk...Ő (a gyerek ) elalszik a nagyágyban fél10-kor legkésőbb, és mi a férjemmel megágyazunk magunknak a másik szobában:) ott bújunk össze meg beszélgetünk meg stb. és utána visszamegyünk a nagyágyba.

Mondjuk azt nem tudom hogy oldja meg akinek kisebb a gyerkőc, vagy felébred rá ha kiszállnak mellőle az ágyból, vagy gyakran megébred, vagy kis csecsemő stb. mert azt ugye nem lehet így otthagyni az ágyban hogy majd később visszamész hozzá.

Mi pl. nappal sose tudnánk megoldani az együttlétet mert a férjem nincs itthon, meg hát a gyerekek nappal is VANNAK nem?

Szóval azt nem tudom hogy oldják meg mások.

hűűű

nálunk az van/volt : mellettem aludt el a nagyágyban és átraktam a sajátjába ha elaludt már ha nem aludtam én is el addigra .-DD

de ha éjjel felébredt enni akkor már nem tettem vissza hanem mellettem aludt tovább (rendszeresen elaludtam éjjeli etetés közben .-)))

soha nem volt gondom a kialvatlansággal és a szexel sőt szeretem ha mellettem aludtak olyan jó kuckós érzés, ha éjszakás a párom akkor a két nagyobb is velem alszik akkor 4en alszunk egyben .-))))

Engem speciel nem zavar, viszont rengeteg itt az olyan kérdés,hogy nem tudom átszoktatni gyermekem a szobájába,mert üvölt stb. De tényleg sokan panaszkondak erre. Ennek meg nyilván az az oka,hogy a szülőknél szokta meg a gyerek és bizony nehéz utána a saját szobájába küldeni!

Mi úgy voltunk vele,hogy azért építettünk szép nagy házat,hogy mindenkinek legyen saját szobája. Anyáéknak is! Ott van tőlünk két méterre a szuperül berendezett szobája! A férjemmel csak este van egy kis időnk egymásra, a hálóban beszéljük meg a dolgainkat, akkor tudunk összebújni. Én úgy gondolom,hogy jár nekünk az az egy óra este. A napunk nagy része a gyereké!

Én ezzel nem teljesen értek egyet - bár kétségtelenül van benne igazság...

Szerintem ez abszolút gyerekfüggő. Amelyik ordít, ha át akarod szoktatni, az kb az első életévét végigordította volna, ha nem együtt alszik.

Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de így van...

Van gyerek, aki simulékony, könnyen alkalmazkodik, könnyen veszi az új helyzeteket, és van, aki nem. És bizony az alapvető jellemvonásaink, temperamentumunk már az anyaméhből velünk jön!!!

Három gyermekem teljesen különbözik e téren. A legkisebbik soha nem bőgött, akkor se ha fellökték a nagyobbak, felállt és vigyorgott, hogy fel tud állni. Neki nem okozott traumát, ha egyedül kellett aludnia (bár bevallom, amíg sokat szopizott éjjel, nekem kényelmesebb volt, ha mellettünk aludt - ha meg romantikára vágytunk, hát betettük a kiságyába, de nem csak az ágyban lehet szexelni...) Ezzel szemben a másik kettő igényelte az együttalvást.

Én úgy gondolom, a titok nyitja, hogy olyan megoldás kell, ami mindenkinek jó: babának, apának, anyának, tesóknak. A többi részletkérdés. (Pl hallottam ilyen gúnyos megjegyzéseket, hogy úgy alszunk, mint a heringek, oldalt vigyázzállásban - lehet akár 250-es ágyat is csináltatni, tán még több hely is jut, mint másnak a 140-en a férjével...)

És nem szabad türelmetlennek lenni; ha egyszer úgy döntött vki, hogy hallgat a babájára és együtt alszanak, akkor 2 évesen ne várja el, hogy "belátja", vagy "megérett rá", hogy mégis jobb a különalvás, mert ugyanúgy jön az ordítós rész, mint jött volna pár hónaposan... Előbb-utóbb eljön az idő, amilkor maga kéredzkedik külön ágyba, szobába. Nekünk kell az elején felelősen tudni dönteni, hogy lesz-e türelmünk kivárni, és sajnos úgy látom, hogy ez az, ami hiányzik...

És még az is elkeserítő, hogy sokan, akiknek olyan babájuk van, mint az én 3. gyerkőcöm, osztják az észt olyanoknak, akiknek sírós, adaptációs nehézségekkel küzdő babájuk van. Ki lehet próbálni, milyen, amikor vki 11 hónapja nem tudott egyetlen éjszakán sem átaludni 4 órát egyben - nem biztos, hogy az ő gyereke nem a közös ágyban kötne ki...