Követhet el szülő olyan súlyos nevelési hibát, ami egész életén át követi gyermekét?

Rengeteget, és nem is csak a rossz szülők, rossz szándékból. Gyakran jót akarnak, csak nem veszik figyelembe hozzá a gyereket.

Banális példa lesz - így arctalanul tudok róla beszélni -, de én az egész életemet végigkísérő vécézési problémáimat arra vezetem vissza, hogy édesanyám egyévesen szobatisztaságra szoktatott, mert nem volt kedve tovább pelenkát mosni. Pedig alapvetően nagyon jó anya volt, rengeteget foglalkozott velem, csak hát kényelmes alkat. Amióta gyerekem van, és olvastam erről a kérdésről (is) kezdem sejteni az összefüggést.

Nyilván vannak ennél sokkal súlyosabb esetek is, ezt csak azért írtam le, mert nem csak a züllött családokban fordulhat ilyesmi elő.

Magam vagyok egy élő példa.

30 éves nő vagyok, 10 évig küzdöttem bulimiával, ma is vannak önértékelési zavaraim és visszatérő falási rohamaim.

Hogy miért?

Alapból érzékeny vagyok, erre rátett papám viselkedése.

Ma már azt mondja megbánta, hogy akkor olyan volt velem, de a mai napig nem tudja, fel sem fogná, hogy valójában milyen kárt tett bennem.

Nagyon sokszor vert, ez volt a nevelési alapelve.

Emlékszem mikor rettegve ültem a szobámban mert mondta, hogy fél óra múlva jön és kikérdezi a leckét amit ha nem tudok kikapok.

Persze, hogy nem tudtam tanulni a félelemtől...

Mikor sokat ettem gyerekként rám szólt, hogy minek eszek annyit, már így is lefolyok a székről (megjegyzem: nem voltam sosem kövér, csak volt 1-2 hurka a hasamon).

Valamint a lelki megaláztatások "te egy senki vagy itt, a gyereknek hallgass a neve, taknyos kölyök stb".

Ezek mind mély nyomot hagytak bennem és a mai napig küzdök vele, mind a házasságomban, mind az élet többi részén okoz problémát.

Nem mondom, hogy nem kell a szigor sőt, 1-2 pofon úgy vélem néha bizony igenis kell, de azért túlzásba nem szabad esni, pláne nem megalázni a gyereket, mert tönkretehetjük vele a felnőttkorát.

kedves utolsó! engem próbált anyukám rendre nevelni gyerekkorom óta, aminek az lett a vége, hogy kamaszkoromban heti kétszer vesztünk össze a kupi van a szobádban - nem, nincs! problémakörön. nem mondom, hogy a saját lakásomban nonstop felfordulás van, de igen, gyakran szalad a lakás - anyukámnak ez már kupi lenne :)

a kérdező kérdésére válaszolva: én imádom a szüleimet, de szerintem nem voltak velem elég következetesek. anyu volt a szigorú, apu meg nem tudott ellenállni nekem. ha anyu nem engedett valamit, apu mindig elintézte, hogy mégis lehessen, azóta is az van bennem, hogy mindig van egy könnyebbik út. bajt eddig még nem okozott az életemben (tényleg mindig van egy könnyebbik út), de pénzzel bánni nem tudok, és az utóbbi pár évet leszámítva a felellősségérzetem sem volt az igazi (még most sem tökéletes, de alakul)

Engem jellemzően nem vertek, talán 1-2 pofont kaptam, DE a mai napig tartó folyamatos lelki terrorizálásban tart az anyu.

Folyamatosan bánt, 2 babát szültem, de amikor bejött a kórházba a szülés utáni órákban, csak ennyit tudott mondani: "látod lányom, te is átélted a fájdalmat, mostmár tudod, hogy mennyire fájdalmas, ezért tiszteljél, szeressél."

Vagy:

" a legjobb falatokat adtam neked, éheztem miattad, bejártad egész európát, és hálátlan dög van"

Mondja ezt úgy, hogy a lakását felújítottuk, a rezsijét mi fizetjük.

Szóval igen, pokollá tudja tenni a szülő a gyermeke életét már gyermekkortól kezdve.

Másik:

nekem is gátlásom van a wc-nél. Aranyeret kaptam már gyermekkoromban, mert a mostohaapám folyamatosan azt mondta, hogy a nők, lányok nem pukiznak és nem kakilnak büdöset.

Erre emlékszem, hogy 6 éves koromban mondta.

Igen!Érdekes volt olvasni a saját tapasztalatokról is.Nekem is van...

Én a nagymamámmal nőttem fel,mert a szüleimnek nem volt kedve,ideje velem foglalkozni.Igazából a mamámnak sem,de ő valamivel több felelősséget érzett.

Az egész kamaszkorom azzal telt,hogy sírtam,hol ezért hol azért és utólag rájöttem,hogy az fájt (és fáj még most is) hogy nem kaptam megértést,szeretetet.

Most,anyukaként méginkább felerősödtek ezek az érzések.

Hosszú történet lenne,mert sokminden történt az évek során.

Szóval igen,bár ez nem igazán nevelési,inkább "nem nevelési" probléma.

Igen, bár nálam is ez a tisztaság, rend dolog az ami mai napig kihat.

Na nem azt mondom hogy megevett minket a kosz, mert nem.De nem is volt patika tisztaságú a házunk.

Meg volt az oka.Apám haverozott, kocsmázott.

Anyám szegény pedig, reggel 4kor indult a melóba és este 8kor ért haza.

Még dec 24. is 3ra ért haza.

Ezáltal én nem a patika tisztaságban nőttem fel, mert anyunak sem ideje, sem ereje nem volt a nagytakarításokra, épp csak arra hogy ott ahol a papok táncolna (felénk így mondják a látható helyeket) épp hogy rendbe rakja, olyan felületesen.

Ennek az lett az eredménye, hogy bár rá érek, én is csak felületi, látszati takarítást végeztem mindig.Épp most pórbálok megjavulni.

Viszont furán hangzik, de most csináltam meg a nagytakarítást és idegen tőlem a ház ilyen tisztán.Hozzá kell szoknom az igazi, nem csak felületes tisztasághoz.

Nálunk is az volt, mint az egyik hozzászólónál, hogy próbáltak rendre tanítani és anyukámmal hetente 2-3x veszünk össze a kupi miatt, de ezért nem szaladt a szobán, igaz volt rá alkalom, de engem nem zavart! :) Csak anyukámat.

Most anyaként, már más, rend van (szinte mindig), ugye nem lehet tudni ki jön hozzánk váratlanul.....csak a férjem rendtelen ezen a téren nagyon-nagyon.

1-2 pofont ha kaptam, nem verekedős fajta a családunk, amolyan nyugodtabb.

Amit anyukám még gyerekkoromban elrontott, az az hogy nem tanított főzni, így egyből belecsöppentem a mély vízbe amikor összeházasodtam a férjemmel, igaz már belejöttem, de jobb lett volna, ha már tizenévesen megmutatta volna anyukám, oda állított volna maga mellé, de nem tette. Inkább megcsinálta egymaga, egyedül a mosogatást és a panírozást engedte meg.

27/N