Nem tudom elképzelni magam anyaként. Ez normális?
Vágyom már nagyon babára, de 28 évem ellenére nem tudom elképzelni magam ilyen "felnőttes" szituációban, hogy vajúdom a szülőágyon, szoptatom a kisbabám stb.
Más is érzett így míg meg nem fogant és nem született meg a gyermeke?
Úgy érzem jó anya leszek, de mégis olyan idegen az anya-szerepkör, bár lehet csak azért, mert még sosem volt benne részem.
9 hónapod lesz felkészülni rá! :o)
Ha alapvetően vágysz rá, csak nem tudod elképzelni, akkor szerintem minden rendben. Mindenkinek megváltozik ilyenkor az élete, és senki sem tudja pontosan előre, hogy hogyan. Lehet sokat készülni rá, olvasgatni, beszélgetni anyukákkal. Aztán a többi kialakul.
Természetes, amit érzel. Anyává az ember a gyereke révén válik. Vannak persze, akik már a baba megfoganása előtt azt érzik, hogy minden rendben lesz velük, mások viszont szép fokozatosan, a babájuk révén tesznek szert arra a magabiztosságra, amire az embernek szüksége van a gyerekneveléshez.
Én az utóbbi kategória voltam, még a nagy pocakom hatására sem tudtam elképzelni, milyen anya leszek. Riasztott a felelősség.
Aztán megérkezett a fiam, és minden megváltozott. Attól a pillanattól, hogy a hasamra tették, el sem tudom képzelni, hogy hol volt idáig, és hogyan élhettem eddig nélküle... Voltak persze nehezebb időszakok (pl. az első időkben, amíg nem aludt éjjel), de mára rutinos és nagyon boldog anyuka lettem. (3 éves a lurkóm egyébként.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!