Legó duplót szeretnék venni a gyerekeimnek, de nagyon horror ára van. Érdemes rá beruházni, vagy tudtok kevésbé drága legót ajánlani, ami ugyanilyen jó?
szerintem nagyon érdemes, a gyerekeim oda vannak érte és semmi bajuk, pedig két fiam elképzelheted mit kapnak ezek a játékok néha néha.
Ja és a páromnak megvannak a legói 30 évvel ezelöttről, és összeépíthető a mostani duploval, nem lötyög, nem törött, van olyan építő, amit már első nap nem lehet összeépíteni, mert szétcsúsznak a kockák.
Úgyhogy mi LEGO pártiak vagyunk.
Igaza van az előttem hozzászólóknak! A LEGO örök életű!
2 éve kapta a nagyobb fiam, ma is szívesen játszik vele. Most a kicsinek is azt vettünk karácsonyra!
Ki kell fogni az akciókat, akkor egész tűrhető az ára. Én azt vallom, hogy inkább LEGO, mint más jelentéktelen játék, ami majdnem ugyanennyibe kerül!
Bár egy vagyon, de hihetetlenül jól fejleszti a kreativitást, kézügyességet!
12.41.-es vagyok.
Nekünk vödrös alapkészletünk van, 5538-as a száma, de ebben nem volt alaplap, azt egy másik játékban kapta később a fiam. A vödör viszont jó tárolónak, a papírdobozok ugyanis egy idő után elszakadnak.
Egy vödröset mindenképpen érdemes venni és mivel ketten vannak két alaplapot is.
Én először a farmot vettem nekik, igaz pár éve még sokkal több minden volt hozzá, mint most. Utána a lányomnak megvettem a családi házat, aztán vettünk még kukásautót, autókat, stb. Az állatkert is nagyon jó egyébként. Szerintem érdemes beruházni rá. Nekem mindkét gyermekem órákat ült előtte mindennap. Egyszerűen nem tudták abbahagyni. Később is minden évben kaptak legot karácsonyra és most is fognak, de mi már a picit gyűjtük.
Nézd meg teszveszen, vaterán, babaszoba.hu-n stb. Használtan sincs semmi baja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!