Megvetitek az abortuszt?

Értelek, de ez tényleg az ő döntése és neked ebbe nincs beleszólásod. Sajnos!

Ilyenkor azért mindig eszembe jut, hogy nagyon sokan (köztük én is) mit nem adnának hogy megfoganjon bennük egy kis élet, mások meg milyen könnyelműen bánnak egy picikével, aki egyátalán nem tehet semmiről.

:-(

Vannak bizonyos esetek, amikor megértem. Pl. nagyon rossz anyagi körülmény, esetleg egészségügyi probléma stb.

Nem értek egyet a testvéred döntésével, de az is igaz, hogy neked ebbe nem lehet beleszólásod, az ő teste, az ő gyereke. Meg lehet próbálni egyszer meggyőzni, de ha nem lehet, akkor rá kell hagyni!

Az egyik ismerősöm is elvetette a babáját. 27 évesen úgy gondolta, még nincs olyan anyagi háttere, hogy be merje vállalni. Hiába mondta azt a párja, hogy ha ez a baba most szeretne jönni, akkor jöjjön. Ő az anyagiak miatt elvetette. Hozzáteszem a párja keresett jobban.

Hogy elítélem-e? Nem kerestek épp jól, oké. Nincs még saját lakásunk, oké. Felelőtlenek lettek volna, ha bevállalják, mert nem biztos, hogy minden meg tudtak volna neki adni, oké. Mit tettem volna az ő helyükben? Nem tudom. Elítélem? Igen.

Jelenleg nincs munkahelyem. Másfél szobás, hiteles lakásban lakunk hárman. Depis vagyok az itthonléttől. Néha már a sírógörcs kerülget. Mit tennék, ha teherbe esnék? Megtartanám. Egyrészt, mert már tudom, mit jelent anyának lenni (Az első gyermekem születése előtt nem tudtam mi az máról holnapra élni, jól kerestem. Ha véletlenül becsúszott volna, épp ezért megtartottam volna.), másrészt mert nem tudnám azt mondani a társamnak, hogy eldobom a gyermekét.

Bocsánat, hogy nem a kérdésre válaszoltam.

Újat nem tudok írni. Az ő döntése. Inkább minthogy utálja és egész életében hibáztassa a gyereket és éreztesse is ezt vele...:(

Aztán a saját lelkiismeretével meg neki kell minden este lefeküdnie..

Én az abortuszban az emberi önzést látom csak. Örök életemre a szégyenem, hogy volt. Mert azok, az, akinek a gyermeket köszönhettem volna, kihasználta, hogy csak annyim van, ami épp akkor rajtam van, és akkor még nem tudtam, milyen segítségeim lehetnének(anyaotthon, alapítványok). Így egy élettel kevesebb. És elfacsarodik a szívem, mikor önzés miatt ölnek meg Valakit.

És önzés a pénzre, a munkára, a beteg kiskutyára, a szabadságra kenni, miért veteti el a gyermekét, miért öli meg.

Fizikailag nem tudtam, hogy 100rendben vagyok, amíg az első gyermekem fel nem sírt, oda nem adták, lelkileg viszont sosem leszek épp, és mindig hiányozni fog az az egy.

Hibáztathatom azt a férfit, mert teherbe ejtett, Ő is akarta, addig amíg "készült", csak amikor már végre életben is maradt, megértem vele a 6hetet(2vetélés volt előtte az 5.héten), akkor benyögte, hogy sehogy sincs rá felkészülve, sem anyagilag, sem sem sem. És vetessem el, és tényleg ott maradtam egy nadrágban meg egy felsőben terhesen, mert az anyám is az utcára tett a cuccaim nélkül, a majdnem férjem is csak azt várta hogy a műtőben legyek, és annyi volt a "segítségem", hogy aki műtött legalább meghallgatott, és vigyázott rám, ha ő tette volna fel a laminárát, lehet fel sem teszi inkább, hanem kitesz a kórházból, hátha nyerek egy kis időt, és megpuhítom akiket kell...

Azokat a nőket akik dagadó mellel, mindenféle mentségekkel, mennek abra, megvetem, akiknek eü okok miatt volt, őket rettenetesen sajnálom, bár ne kellett volna nekik, és most lenne egy egészséges gyermekük.

Nem vetem meg, mindenkinek a maga dolga és asját lekiismeretével kell elszámolnia.

Egyik hugomnak is volt abortusza, pont amikor én terhes voltam a második gyerekemmel, szomoróan érintett, de nem vetettem meg.

nekem is lett volna egy abortuszom 21 évesen, de mire odakerült sor, magától elkezdtem vérezni és nem volt csak üres petezsák

(39 éves leszek)