Minden héten utazni másfél órát nagyszülőkhöz megterhelő a gyereknek?
Sziasztok.
Borsodból költöztünk pest környékére álláslehetőség miatt, illetve maga az egyéb lehetőségek miatt is.
Azonban nehéz ez a helyzet, mert párom és én is családcentrikusak vagyunk és nehezen hoztuk meg ezt a lépést.
Jelenleg terhes vagyok és van egy 1,5 éves babócánk.
Jelenleg úgy terveztük, hogy egyik héten egyik nagyszülőhöz másik héten másikhoz jövünk.
Az út azonban másfélóra, ha dugó van, ha muszáj megállással együtt nagyon maximum 2 óra.
Mindketten borsodban vannak, csak nem egy településen hanem messzebb egymástól.
Úgy gondoltuk, hogy pl. szombat este lemenni vasárnap délután jönni vagy péntek este menni és szombat délután jönni, hogy maradjon legalább 1 közös hétvégei napunk is.
Szerintetek ez hosszútávon tud működni ? Azért csak leugrani egy ebédre nyilván nem tudunk, de nyilván nem muszáj mindig ott aludni, hanem lehet menni reggel is.
A másik gond, ami párom fő aggodalma mi lesz, majd ha a gyereknek programjai lesznek, ugyanis itt a környéken sok lehetőség van, de bármit sportol, táncol azok a meccsek vagy fellépések általában hétvégén vannak. Pl. szombaton és mondta, hogy egy után félő, hogy nehéz lesz megoldani a hazajárkálást.
A nagyszülők biztosan jobban örülnének, ha egy egész hétvégét ott töltenénk náluk, de nekünk is kell élni.
Mikor borsodban laktunk sem tudtunk sosem egy egész hétvégét náluk tölteni, hiszen hol bevásárolni mentünk vagy babaúszásra vagy kirándulni egy kicsit..
Szeretettel fogadom a válaszaitokat, hogy ez az elképzelés megállja-e a helyét. A tankolásba beleadnak a nagyszülők..





40# Nem nekem szántad a választ, de én úgy gondolom nagyon is lehet szerető egy család és egy közeg attól, hogy nem próbáljuk minden hétvégén megerőszakolni magunkat az állandó utazgatással.
Mi pl. szerencsések vagyunk, viszonylag emberi a munkaidőnk, így a gyerekekkel "sokat találkozunk" esténként, de lássuk mi is az a sok. Én 4-ig dolgozom. Ha nincs semmi szakkör, vagy sport éppen nekik, akkor fél 5-kor már együtt vagyunk. Érdemi idő 6-fél 7-ig, majd vacsi, zuhanyzik mindenki és lassan alvás. Én ezt azért olyan komoly családi minőségi időnek nem nevezném, vagyis ha bármit szeretnénk programozni, az hétvégére marad. Sose menjünk el négyesben mit tudom én... állatkertbe, strandra, mozizni egy laza vásárlással, kajálással egybekötve, hétvégézni valahova, stb., mert állandó programot ad, hogy utazni kell a mamákhoz? És akkor még nem beszéltem házimunkáról, vagy ház körüli tevékenységekről, ami itthoni kötelezettségeket is ad és akkor még döntsek is, hogy az esti 1-2 órát, amit lehet azt a gyerekeimmel töltöm, vagy a tisztítószerekkel/mosással/fűnyírással/akáakármivel, mert a hétvégék fixen betáblázva. Mellesleg némi pihenés sem ártana néha, amikor csak úgy vagyunk és mondjuk élvezzük a házunk előnyeit. Ebbe mondjuk én imádom, ha becsatlakozik a családunk is, szeretjük megvendégelni őket, együtt főzni, grillezni, medencézni, de ez sem megy minden hétvégén. Szóval én nagyon szeretem a családomat és keserű dolog, hogy távol vannak, de alapvetően nem életszerű emiatt, hogy minden hétvégét együtt töltsünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!