A férjem nem tudja örül-e a babának. Többi lent.?
Sziasztok!
Van közösen férjemmel egy 2 éves gyermekünk, neki az előző kapcsolatából van egy 7 éves gyermeke, aki velünk él. Hosszú történet, nem részletezem, hogy miért.
Úgy néz ki összejött a kistesó. Nagyjából 5-6 hetes lehetek, 1 éve próbálkoztunk. Én nagyon boldog vagyok, de a férjem nem tűnik annak. Tegnap rá is kérdeztem. Nem tudja örül-e, de nem fogja kérni, hogy vetessük el, mert ő nem lesz gyilkos. 2 és fél szobás lakásban élünk. A fél szoba lenne a a közös gyermekünk szobája, de azt jelenleg raktárként használjuk. Szárító, ruhák, meg minden más. De felmerült annó köztünk az is, hogy szoba csere, ha jön a baba. A nagy szoba a mi szobánk, még a közös gyermekünk velünk van. A kisebb szoba az előző kapcsolatából született gyereké, mert mikor ide költöztünk a 2 hetente 1 éjszaka láthatásra rendezkedtünk be és nem hosszú távra, mert költözni szerettünk volna saját házba, de sajnos akadályokba ütköztünk, nem hitelez a bank férjem és előző kapcsolata miatt. A lényeg, hogy a pénz miatt aggódik leginkább a Baba miatt. Nagyon sok minden van, maradt rengeteg uniszex ruha, amiket direkt eltettem, mert szerettünk volna még egy gyereket. Leginkább csak pelenkát kell venni, meg tápszert, ha megint nem lesz tejem. 2 hónapig tudtam szoptatni a gyerekünk. A helyzet az, hogy iszik a férjem. Nem lesz agresszív meg semmi, igazából nagyon csak a beszédben lehet észrevenni nála, teljesen ugyanúgy viselkedik ittasan és józanul. De sokat iszik. Napi 5 sör. Ha kap, akkor pálinka is. Fizetéskor rituális bevásárlás, Jäger, sör, bor. 1 üveg bor, az 1-2 nap, attól függ. De a napi sör az megvan. Nagyon sokat veszekedtem vele miatta, én nem iszom, csak nagy ritkán 1 somersby, de azt is kb 5 alkalomból 3 alkalommal oda adom neki, hogy nem kérem. Belefáradtam, hogy mindent én állok én spórolok. Számlák (lakbér, rezsi) az enyém, ő fizeti a netet, telefont. Ha gyerekeknek kell valami én veszem meg, főzni én veszem meg, ha megkérem vegyen ezt meg azt megveszi, szó se róla, de rengeteg felesleges dolgot vesz. Annyiszor mondtam neki, ha nem venne minden nap 5 sört, csak 400 ft-al számolva, 5 nap az 10 ezer. 2 hétig tartaná maradna 20 ezer... Mit csinálhatnék még? Aggódom az egészségéért is és, hogy anyagilag teljesen tönkre megyünk így és én nagyon örülök a babának, de félek is.
Tanácstalan vagyok, ha nem akarja én nem tudom elvonóra küldeni, igaz?
#19!
Végre valaki érti mit szeretnék!
Köszönöm a normális választ! Mindenképpen elindulunk valamerre és ha nem segít, valamit lépek. Csak az a baj, hogy nagyon szeretem, mert amúgy jó ember, támadják, hogy védem, de tényleg az. Senki nem mondaná meg, hogy ezt műveli. Rendesen dolgozik, ő az, aki még szerintem a halálos ágyán is dolgozni fog :') képes 40 fokos lázzal is dolgozni, soha nem volt táppénzen (ja de, 1x covid miatt együtt voltunk tp-n), de amúgy nem. Másodállást is vállalt, ahol én voltam másodállásban, csak teherbe estem annó és nem tudtam dolgozni ott, most se tudok visszamenni még, mert nincs segítségünk, anyukáink elhunytak, após marha messze lakik, apu meg kb állandóan dolgozik :/
Bocsi, de miért kell egy alkoholistának szülni? Ráadásul vannak gondok, pénz se jó annyira. Miért kell második is? Most még jó apa és férj. Aztán az alkohol fontosabb lesz. Tapasztalatból mondom. Alkoholista apa mellett nőttem fel. Elmondjam miért nem örül? Mert gyors fej számolás után kijön neki, hogy eggyel több éhes szájat kell etetni, így kevesebb jut piára. Baromi idilli lesz, mikor dugdosnod kell a pénzt, hogy be tudd fizetni a számlát, vagy a gyerekek kajáját, mert sumákol a fizetéssel és elissza. Ha nem változtat ezen, akkor el fogtok jutni ide.
Te eltudsz tartani 2 gyereket, ha az italt választja helyettetek? Borzasztó felelőtlennek tartalak még egyet vállalni ilyen embernek.
Adj ultimátumot: leteszi az italt(akár rehab), vagy elveteted a gyereket és elmentek a kicsivel. Szerinted mit fog választani?!
Te fogyatékos vagy, kérdező?
Mar így sincs helyetek a gyerekeknek, nem is tudtok költözni előreláthatóan, mert hitelt nem kaptok, az alkoholista férjed meg elissza a pénzt, most még csak a tovabblépést cseszitek el, aztan már a gyerekek ebédpénzet fogja elinni, ez megy ki tudja, miota, es akkor csak próbálkoztok a gyerekkel es mikor összejön, akkor jut eszedbe, hogy ja, amugy csórok vagytok es a pasi is alkesz?
#19 vagyok, nem írtam hogy mindenkin lehet segíteni. Azt írtam hogy akkor lehet segíteni ha ő is akarja a változást. Én inkább depressziót láttam így kifejlődni, volt aki menthetetlen volt, képtelen volt felfogni a saját problémáját és elutasította a segítséget (vagy csak úgy tett mintha elfogadná, de változni már nem volt ereje), volt aki pedig segítséget kért és tett is érte. Szóval nagyon nagyon fontos hogy az adott ember tegyen érte és akarja a változást, csak annak lehet segíteni.
Azért írtam így, mivel a depresszió és a függőség elég erőteljesen össze tud függni. És így már tapasztaltabb fejjel tényleg azt látom hogy elsődlegesen mindenkinek a maga és a gyermekei jólétét kell védenie, hogy ő maga ne menjen rá erre az egészre. Ez a legfontosabb.
Itt nem az a gond, hogy jön a harmadik gyerek(igen, hiszen a nagy is veletek él) hanem az, hogy a férjed iszik.
A gyerekek szájából veszi ki az ennivalót már azzal is, hogy ő havonta ennyit megiszik.
Költhetné a gyerekeire is ezt a pénzt
Tudom mit beszélek, hidd el, apám alkoholista volt, és ha volt egy kis pénze nem az volt az első hogy nekünk vegyen egy-egy édességet pl hanem az, hogy magának vegyen két üveg bort
Nem akkor jött ez elő amikor csecsemők voltunk, még kicsik.
Hanem amikor már 10-14-17 évesek.(Én vagyok a legidősebb)
Nem kellett volna bevallani azt a gyereket.
Hosszútávon ennek nem lesz jó vége
KÉrdező, pár dolgot tegyünk tisztába!
1. a válaszolók arra reagálnak, amit te a kérdésben kiírtál. Az alapján a férjed iszik, nem örül a harmadik gyereknek de nem mondja, hogy ne tartsátok meg, mert "ő nem lesz gyilkos". Azok a pasik, akiknek a párja az akaratuk ellenére szül, általában előbb-utóbb lelépnek a nagycsaládosdiból, mert ők nem ezt akarták.
2. a férjed foglalkozik a gyerekekkel - ez szép dolog. Munka után 1-2 órát, bár nem értem, hogy ha még másodállása is van, akkor hogyan van ideje mindenre, de ez dicséretes. Csak aztán utána, ahogy a gyerekek aludni mentek, szisszen a sör, hónap elején a bor, jäger, pálinka is. Bravó.
3. Részegen nem agresszív. Még. Erre mást nem tudok mondani. Majd ahogy nő benne a feszkó az anyagi bizonytalanság miatt, ez változhat. Készülj fel rá.
4. A pénzetek igazából nem elég egy harmadik gyerekre. Ahol arra bazírozol, hogy van babaruha és csak pelenka kell meg tápszer... hát te. oltások, betegségek, meg a többi? És ez még csak a gyerek első éve.
Ja, és ha téged csak a 19-es válaszoló ért meg, akkor bocs, nem szóltál hogy te csak azokat a válaszokat fogadod el, amik arra bíztatnak, hogy minden rendben lesz ilyen körülmények között... Nyilván az összes többi válaszoló megy szembe az autópályán, nem te.
Az én apám is ivott. Ő az a fajta volt, aki "barátkozós, vidám alkoholista". Nevetgélt, vicces volt, játszott velünk, szeretett minket (ezt nem lehet tőle elvenni, az alkohol függősége és a gyengesége ellenére is szeretett minket. Én pluszban a kedvenc voltam, 2 fiú után a kislány). A légynek sem ártott... Egészen addig, amíg egyszer megszorultunk és nem jutott piára, az elvonási tünetei ijesztőek voltak, remegett, agresszív lett (az az ember, akinek fát fághattak a hátán, mert egy hangosabb szava nem volt szinte sose). Anyám elvált tőle, mert félt, ha újra elfogy a pia akkor megint bekattan... jártunk láthatásra, de nem szokott le. Beismerte, hogy függő, de nem volt ereje leszokni.
Sok alkoholistával addig nincs nagy gond, amíg megvan a napi adagja. De ha nincs, az nagyon durván kifordítja a személyiségét, lopnak, csalnak, hazudnak, bármit megtesznek azért, hogy hozzájussanak, mert brutális fizikai és mentális tünetei vannak az elvonásnak.
Nyilván a baba már úton, az alkesz apa is adott. Mi a B ter? Hova mész 2 kicsivel, ha bármi miatt eldurvul a helyzet? Vagy ha mélyebre süllyed és már tényleg elissza a rezsit is? Vagy ha maradandóan károsodik tőle és lerobban? (Nyilván bárkinél megeshet, de ő fokozottabban veszélyeztetett sok betegségre az alkohol miatt). Te nem küldheted elvonóra, felnőtt ember, nincs gyámság alatt. Hiába viszi be a mentő, mert részeg, bármikor kijöhet szabad akaratából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!