Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Haszontalannak érzem magam,...

Haszontalannak érzem magam, mit csináljak?

Figyelt kérdés

27 éves vagyok, első babánkkal vagyok itthon fél éve.

Terveztük, akartuk, vártuk.

Mégis úgy érzem, főleg az utóbbi időben, hogy megvisel az itthonlét, az, hogy haszontalan vagyok. Nagyon szeretem a babánkat, az anyaságot is. Úgy érzem, hogy azóta van értelme az életünknek, mióta ő itt van. Pedig nem lógattam a lábam soha, 20 éves korom óta dolgozom, elvégeztem egy elég nívós szakot, 2 évet már teljes állásban, vezetőként dolgoztam.

Hiába szeretem az anyaságot, megkapom rendszeresen, hogy nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak és csak itthon ülök. Az apám is rendszeresen megtalál, hogy segítsek ilyen-olyan projekteknél, segítek szívesen, de nyilván lassabban haladok, mert itt van a baba. Határidőre megvan, de nem a korábbi munkatempómban. Tőle is hallgatom, hogy itthon vagyok, semmi dolgom, nem hiszi el, hogy nem haladok. És ezt én is pontosan tudom, de néha egyszerűen elszaladnak a napok, vagy 1-1 rosszabb éjszaka után annak is örülök, hogy rendben életben tartom a babát és magamat.

Egyik legjobb barátnőm kutatói ösztöndíjat nyert külföldre, kérdeztem tőle, találkozunk-e a kiutázás előtt még? Mondta, hogy nem tudja, mert sok az elintéznivaló és rengeteget kell dolgoznia, erre annyit írtam, hogy "jaj neked mindig:(". Leharapta a fejem, hogy "igen, valakinek nem csak a láblógatásból áll az élet és csinál is valamit".

Fél éves, picinek érzem ahhoz, hogy bármiféle intézménybe adjuk azért, hogy visszamenjek dolgozni. Meg őszintén, nem is vágyom vissza a mókuskerékbe... Szeretek vele itthon lenni nagyon, de közben rossz, hogy haszontalan vagyok mindenki szerint.



ma 10:07
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%
Tipik azok az emberek mondják ezt akiknek nincs gyerekük vagy nem nevelték a saját gyereküket. Nem akarok találgatni de gondolom apukád sem sokat foglalkozott veletek értsd ez alatt etetés, pelenkázás, altatás, éjszakázás...stb. Sosem voltam még ilyen fáradt, mint gyerekkel itthon. Én már akkor hasznosnak érzem magam ha sikerül elpakolni meg takarítani kicsit. (Most terhesen már annak is örülök ha a gyerekkel tudok játszani mert iszonyatosan fáj mindenem.) Úgyhogy ne aggódj ezen. A babádra koncentrálj, mert hamar elrepül ez az időszak. Aztán később még mindig lehetsz "hasznos". Bár megjegyzem mi hasznosabb lehet annál, minthogy felnevelsz egy kis életet és normális embert faragsz belőle. A kis emberkéd itt lesz 80 évig, a projektre meg ha 5 évig emlékeznek az emberek.
ma 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%

Tudom, ezt most talán még neked is nehéz elfogadnod, de jelen esetben akkor vagy leghasznosabb tagja a társadalomnak, ha a gyermeked mellett vagy és egészséges érzelmi hátterű embert nevelsz belőle. Ennek szempontjából pedig az első évek kulcsfontosságúak.

A nemzetközi konferenciákon prezentáló barátnőid hány ember életét változtatták meg a kutatásaikkal? Mert ha szívünkre tesszük a kezünket, meglehetősen kevés az olyan kutatás, ami valóban _gyakorlati haszonnal_ is jár az emberiség döntő többsége számára.

Mondom mindezeket pedagógus-pszichológusként, aki irodalomtörténeti kutatásokkal is foglalkozik. Írtam jó néhány tanulmányt, publikálok/tam neves szakfolyóiratokban, vettem/veszek részt nemzetközi projektekben, de életem legnagyobb "projektje" a gyereknevelés.

Csak megerősíteni tudom mindazt, amit előttem javasoltak: hagyd ezeket a kapcsolataidat leépülni.

ma 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
43%
Ez most komoly kérdés vagy egy pasi trollkodik?
ma 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%

Válogasd meg jobban a barátaidat! Jó, hogy többen is azt mondják, ha mind karrierista. Gondolom, nem csak nincs gyerekük, nem is akarnak. Ők másban látnak értéket. Ennyi.

Apádnak semmit nem csinálnék, megmondanám, csinálja ő, amikor otthon van, ezek szerint biztos ráér. Hisz otthon nincs semmi más dolog, mint mondta és neki még egy csecsemőt se kell gondozni mellette.

ma 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%

Nyasgem az összes ismerősödnek! >:(

Majd egy év múlva gondolkodhatsz rajta, hogy akarsz-e még a mostaninál is hasznosabb tagja lenni a társadalomnak.

ma 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
100%

Apád és ismerőseid elmehetnek q fenébe. Most egy babát kell felnevelned,ez a dolgod. Van a momz app ahol anyukákkal jöhetsz össze egy babakocsis sétára. Én így találtam séta partnert aki nem szólt le,hisz ő is anya volt.

Ruccanj ki velük,de egy fél éves babával pont hogy a jövő nemzedéket neveled szóval hasznos tagja vagy a társadalomnak. Apukád meg felnőtt ember oldja meg maga...

ma 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
100%

28,5 vagyok es 5 honapos babaval vagyok itthon. Elotte eveken at gyarban dolgoztam, harom muszakban, nehez fizikai munkat vegeztem.

Akkor legalabb megvolt minden heten a pihenoidom, na most..nincs semmi fix a napjainkban, jelenleg meg napirendunk sincs. Folyamatosan hulla vagyok, pedig nem panaszkodom, a ferjem kiveszi rendesen a reszet. Egyaltalan nem erzem magam haszontalannak, es kerlek te sem tedd! Olellek❤️

ma 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagy haszontalan az álitolagos barátnöid hanyagold ,ők karieristák. nem ott tartanak az életben ahol te neked gyereked ,párod/férjed van. nekik senkijük valoszinü.

apád meg ha még egy ilyen megjegyzėst tesz nyomd ki a telefont vagy ha személyesen mondja hagyd ott fenébeés ne segits neki.

egy gyereket tényleg jól felnevelni 18 év .

és az eredmėnyt Csak 18 év utån tudod meg teljesen.

ma 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 babyboom567 ***** válasza:
100%
Nemhogy hasznos vagy, hanem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan vagy anyaként a saját gyereked életében.Semmilyen projekt/munka/karrier nem ér fel azzal az értékkel, ahogy az odaadásoddal,gondoskodásoddal kinyitod a világot a gyerekednek, és ahogy támogatod az emberré válásban.
ma 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Nekem ez annyira kamuszagu. Csupa klises mondatot adsz a szereplők szájába, amire tudod, hogy mindenki ugrik, viszont azt nem gondoltad végig, ha ennyire nyíltan azért senki nem bunkó, valamennyire burkoltan szokott fogalmazni az is, aki szerint valóban nem csinál semmit, aki otthon van a gyerekkel.


Ha viszont tényleg igaz az egész, akkor sajnálom, és az a véleményem, amit leírtak sokan: szakítsd meg a kapcsolatot a mérgező emberekkel.

ma 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!