Haszontalannak érzem magam, mit csináljak?

27 éves vagyok, első babánkkal vagyok itthon fél éve.

Terveztük, akartuk, vártuk.

Mégis úgy érzem, főleg az utóbbi időben, hogy megvisel az itthonlét, az, hogy haszontalan vagyok. Nagyon szeretem a babánkat, az anyaságot is. Úgy érzem, hogy azóta van értelme az életünknek, mióta ő itt van. Pedig nem lógattam a lábam soha, 20 éves korom óta dolgozom, elvégeztem egy elég nívós szakot, 2 évet már teljes állásban, vezetőként dolgoztam.

Hiába szeretem az anyaságot, megkapom rendszeresen, hogy nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak és csak itthon ülök. Az apám is rendszeresen megtalál, hogy segítsek ilyen-olyan projekteknél, segítek szívesen, de nyilván lassabban haladok, mert itt van a baba. Határidőre megvan, de nem a korábbi munkatempómban. Tőle is hallgatom, hogy itthon vagyok, semmi dolgom, nem hiszi el, hogy nem haladok. És ezt én is pontosan tudom, de néha egyszerűen elszaladnak a napok, vagy 1-1 rosszabb éjszaka után annak is örülök, hogy rendben életben tartom a babát és magamat.

Egyik legjobb barátnőm kutatói ösztöndíjat nyert külföldre, kérdeztem tőle, találkozunk-e a kiutázás előtt még? Mondta, hogy nem tudja, mert sok az elintéznivaló és rengeteget kell dolgoznia, erre annyit írtam, hogy "jaj neked mindig:(". Leharapta a fejem, hogy "igen, valakinek nem csak a láblógatásból áll az élet és csinál is valamit".

Fél éves, picinek érzem ahhoz, hogy bármiféle intézménybe adjuk azért, hogy visszamenjek dolgozni. Meg őszintén, nem is vágyom vissza a mókuskerékbe... Szeretek vele itthon lenni nagyon, de közben rossz, hogy haszontalan vagyok mindenki szerint.