Apák! Mennyire éreztétek magatokat felkészültnek gyerekvállalás előtt, és mennyire utána?

Valahogy ezen nem is gondolkodtam. Örömmel vártuk a picit, és utána tettük, amit tennünk kellett.

Túl van lihegve ez a felkészülés. Persze, legyen készen a szoba, legyenek meg azok a kellékek, amik kelleni fognak, legyen néhány jó könyv babákról, gyereknevelésről (amiket persze nagyjából nézzen is át az ember), de ennél több nem kell.

Nekünk pl. első este sem okozott gondot a fürdetés, inkább örültünk, hogy kézbe foghatjuk.

Az elsőnél nem nagyon, de nem is pörögtem rajta, aztán menetközben jött minden.

A másodiknál már egész más volt.

De sajnos azt látom, hogy sok apuka menet közben sem tanul bele.

Szerintem az a baj, hogy a legtöbb könyv stb. a gyakorlatias dolgokra koncentrál: hogyan etessük, hogy altassuk stb.

De szerintem legalább ilyen fontos a lélektani része: hogy változik a feleség, hogy alakul át egy kapcsolat ilyenkor és hogy lehet ezt jó mederben tartani. Mivel is jár az, hogy ott egy baba, aki 0-24 felügyeletet igényel és hogyan lehet ezt jól csinálni. Hogy kell/kéne, hogy megváltozzanak az ember prioritásai stb.

Ketté választanám a kérdést, választ.

Én, mint leendő apuka, pszichésen/lelkikeg alig vártam, hogy gyerekem legyen. És roppantul boldog voltam mikor megszületett. Egyszerűen nem tudtam betelni az érzéssel, hogy nekem gyerekem van. Ez szinte évekig így volt. Aztán ez az eufória átment egy nagyon nyugodt szeretetbe. A mai napig így van. Az említett gyermek már 30, de az érzések vele kapcsolatban ugyanazok. 🤗

Azóta 3-an vannak. S a 3-iknál volt még ilyen, ha nem nagyobb boldogság a születésénél, lelkileg. Mert az meg már apás szülés volt. Szinte szó szerint a kezembe született bele. Leírhatatlanul jó érzés.

A másik rész a gyakorlati, fizikai. Arra igazából egy apa sincs felkészülve. Csak úgy hiszi, hogy igen. Abba, a mindennapokat megélve az újszülött csecsemővel, fokozatosan jövünk bele. A fürdetések, etetések, "tanítgatás"/játék, altatás, séták, ha beteg, akkor éjszakai nem alvások, stb, stb... Az első gyerek a nagy tanulási folyamat. A 2-ik, 3-ik, az meg már megy rutinosan. És minél jobban kivesszük a részünket a gyerekkel kapcsolatos "házi munkákból", plusz a vele való foglalkozással, azzal egyrészt nagyon sokat segítünk a párunknak, másrészt nagyon összekovácsol minket a gyerekkel. S akkor ugyanúgy szereti az Aput, mint Anyut. Nincs az, hogy az anyukájához sokkal jobban kötődik, mint az apához. Minden apa szeretné ezt így, de ezt sajnos (vagy hál Istennek) nem adják ingyen. Ezért tenni is kell. Sokat. Az unalmas, szürke hétköznapokban. De megéri. 👍🙂

Mi otthon szültük az első gyereket, így elég sok babával kapcsolatos képzésen vettünk részt. Töviről hegyire tudtam hogy zajlik egy szülés, már gyakoroltam a pelenkázást, néhány fogást, elsősegély gyakorlatokat mindenféle korú gyerekre, ilyesmi.

Amire nem készültem fel az a tény, hogy az újszülött gyerek bizony liheg, hörög, szörcsög és kb úgy veszi a levegőt, mintha nem tudná hogy kell... mondjuk... nem is tudta, hiszen akkor cisnálta először:D Mégis nehezen viseltem, pedig teljesen természetes.

Összességében úgy érzem felkészült voltam és most is úgy érzem, hogy ja, felkészült vagyok.