Egy autistának milyen munkája lehet?
6 éves lányom még csak néhány szót mond.. "Normál" oviba jár, ott nem foglalkoznak vele, hogy alig beszél. Az általános iskolát is szegregált iskolában kezdi, mert iskolakezdésig cél, hogy tanuljon meg beszélni, ami megvalósulni látszik. A memóriája, logikája, kézügyessége kiemelkedő. Értelmileg ép.
-mire számítsak tanulmányait illetően?
-tud majd idegen nyelvet tanulni?
-imádja az állatokat, állatorvos szeretne lenni. Van erre esély?
Magasan funkcionáló PDA-s auti vagyok, még ADHD-vel is ,,megáldva".
Dolgoztam postahivatalban, gyorsétteremben, kávézóban, pékségben. Gyorsétteremben mikor középvezető voltam, az jòl ment, mikor étteremvezető, az nem jòl ment.
Tehát csak az autizmus nem kizáró ok.
8 éves zárkózott gyerekem van, nagyon jó memóriája és nagy szókincse van , a suliban jól teljesít, de minden megfelelési helyzetben megijed és előre fél, hogy elbukik. Mégis érdekli a szereplés és a színpad. Amikor szerepel, akkor ragyog, nem zavarja, hogy figyelik, sőt élvezi a sikert. Ő keményen megküzd magával a céljáért és büszke vagyok rá. Nem várok el semmit, de örülök minden sikernek, amit elér.
Nem tudhatod előre, milyen cél fogja meg és mire lesz képes érte. Támogasd abban, amivel éppen dolga van és meg fogod látni, hogy ügyes lesz, megtalálja az útját.
Nevharagudj,de az integráció felejtős. Inkább egy tipikus, épértelmű autiknak való osztályt vafy iskolát keressetek neki. 6 éves és,ha csak szavakat mond, az eléggé megkésett, én úgy gondolom, hogy nem való neki az integráció.
Egyébként szegregált oktatásból is lehet menni bárhová tanulni,ha megvannak a képességei, sokat kell mellétenni, de NT gyereknél is. Érettségizni akár 20 évesen is lehet, és felvételizni is.
Egyébként alapjáraton,ha ép az értelme, akkor nagyon tág a paletta, gyakorlatilag bármi lehet.
Az utolsó 3 válaszoló màr leírta a lényeget.
Nekem is auti gyerekem van és pedagógus vagyok. Ha 6 évesen (tanköteles kor) még csak néhány szót mond, akkor esélytelen, hogy felvegyék integráló általános iskolába!
A szakértői bizottság valószínűleg szegregált oktatást fog javasolni, a lakóhelyetekhez legközelebbi EGYMI-be. Természetesen ezt nem vagytok kötelesek elfogadni, ha találtok egy olyan integráló sulit, ahol fogadják a gyermekedet ilyen nagyfokú nyelvi lemaradással.
Valószínűleg nem fogsz találni ilyen iskolát. Nem is ajánlom!
Ha valóban ép értelmű a gyermeked (gondolom mérték az IQ szintjét), akkor ép értelmű auti osztályba járhat és ahogy írták màr előttem, onnan lehet továbbtanulni. Azaz bármi lehet belőle, amit szeretne és amire képes.
De ne erőltessétek semmiképp az integráló sulit!
Az EGYMI-be a saját tempójába, speciális oktatási módszerekkel, gyógypedagógusokkal tanulhat, kis létszámú osztályban, rugalmas körülmények között és ami a legfontosabb a ti esetetekben, hogy vizuális megsegítés van!
Hidd el, az EGYMI-ben, számára a legoptimálisabb körülmények között tudjátok a lehető legtöbbet kihozni a gyerekből. Ott sikerélménye lesz. Egy normál suliba meg valószínűleg a leggyengébb teljesítményű lenne.
Kedves kérdező, bármi lehet. De ehhez az kell, hogy jó helyre, megfelelő pedagógusok között legyen, akik neki megfelelő módon fejlesztik. Az integrált intézmény nem mindig jó döntés.
Fiam autista. 3 évesen pár szót beszélt. A körzeti, integrált óvodában kezdtünk, de az nem vált be. Egyáltalán nem foglalkoztak vele, az előirt fejlesztéseket sem kapta, 8 és 12 óra között lehetett csak ott, semmi ovis programban nem vehetett részt, mert hogy autista...Szóval teljesen az volt a céljuk, hogy mielőbb elvigyük onnan. 3 hónap múlva került egymi-be, autista ovis csoportba szuper szakemberek közé és beindult a beszéde, roham tempóban fejlődni kezdett. Majd ovi után az egymi suliban folytatta a tanulmányait.
Most lesz 18 éves. Vidám, jó humorú srác, szakmunkás vizsgára készül idén. Angol nyelv nagyon jól megy neki, folyékonyan beszéli, osztályfönök nyelvvizsgát ajánlja. Számítástechnika is jól megy. Jó lenne, ha tovább tanulna, mert a képessége megvan hozzá. De erőltetni nem szeretnénk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!