Nehezen dolgozom fel, hogy nem lett testvére?
Egy gyerekem lett, és több nem is lehet. Szerettem volna 3-4-et eredetileg, és nagyon rosszul élem meg. Amennyit lehet, viszem közösségbe, rendszeresen itt alszanak a barátai is, és olyankor nagyon örül. Mi például négyen vagyunk testvérek, és neki nem lesznek ilyen emlékei, hogy milyen együtt izgulni karácsonykor, vagy ha nyaralni megyünk, mindig úgy érzem, nem az igazi, ha nincs gyerektársasága. Igyekszünk azt is úgy szervezni, de azért nem az igazi, ha más családhoz kell alkalmazkodni. Rossz, hogy folyton kvázi bűntudatom van emiatt, hogy egyedül van…
Tudom, van ennél rosszabb, de pár nem földbe döngölős válasznak örülnék, hogy mi segíthetne elfogadni…
Nálunk kimondottan pozitív a kapcsolat és én sok embert ismerek, akiknél így van ez tesók között. Szerintem a közvetlen környezetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Azért lenne fontos tudni, hogy mi az oka, mert ha csupán biológiai, akkor pl. érdemes lehet megfontolni az örökbefogadást is akár.
Szerintem alapvetően a saját vágyadat vetíted ki rá, hiszen neki az a természetes, hogy egyedül van és ha nem "neveled belé" a tesó utáni sóvárgást, akkor nemi ez is marad a természetes. Én is tök vágynék nagy családos karácsonyozásra tesókkal, unokatesókkal. Nagyon irigylem azokat, ahol van 6-8 gyerek is akár egy családi eseményen. Nálunk csak a mi gyerekeink vannak... Tőlünk kívülálló, mégis lélekfacsaró, de sosem problémázok ezen, a gyerekeimnek pedig ez a természetes.
Hiányzik neki egy testvér, ja most ezt mondja, aztán amikor rájön, mekkora nettó szívás lesz az élete, már küldené vissza.
Ennyi a nagy helyzet. Sok testvér nem olyan, mint az amcsi filmlekben, cserébe gyerekként már megy a verekedés mindenen, felnőttként meg simán átb...ák egymást.
Nincs édestestvérem, de két mostohatestvérem igen - ne tudd meg, mi ment ott főleg kamaszkorban.
Köszi a válaszokat: igazából az nem vigasztal, hogy csomó testvéri kapcsolat rossz, mert csomó meg nem, meg hát nem is ebből indulok ki. Nem “neveltem” bele, születése óta nagyon szociális alkat. Az unokatesókkal próbálom “vigasztalni” én is. Csak nekem valahogy ott maradt az űr…
És persze örülök, hogy lett egyáltalán, mert az is kérdéses volt, próbálok úgy fogalmazni, hogy “egy” és nem “csak egy”.
Csak nekem valahogy ott maradt az űr…
Neked. És nem neki...
Nekem is hiányzik, neki is. Legutóbb tegnap mondta, mikor látott egy testvérpárt. Nem gondolnám, hogy egy ilyen látatlanban végzett gyorstalpaló pszichológiai vélemény alapján ki mondhatnánk, hogy alibi (?), és a lekezelő “nőj fel” pedig totál irreleváns a kérdés szempontjabol.
Köszi amúgy a válaszokat (a fent említettet mondjuk kevésbé), nyilván majd mond valamit egyszer a gyerekkorarol, remelem jót.
Az örökbefogadásra gondoltam, de több szempont ellene szól, az egyik az, hogy semennyire nem bízom abban, hogy jól tudnám kezelni, hogy tuti nem szeretném annyira, mint a saját gyerekemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!