Plusz 1 évet maradni a bölcsődében? Tapasztalatok?
Jelenleg 2,5 éves kisfiam még nagyon keveset beszél, és a szobatisztaságtól még nagyon messze állunk. Ha ez 3 éves koráig nem változik, érdemes még 1 évet a bölcsődében maradnia?
Maradt itt esetleg valakinek plusz 1 évet a gyereke?
Nekem még kicsi a gyerekem, de kisgyermeknevelőként több visszatartott gyerkőcöm volt már, hasonló és/vagy egyéb más okokból.
Semmi hátrány nem érte őket az, hogy később kezdték az ovit (én mindig utánuk kérdeztem a szülőknél fél év, majd 1 év távlatában)
Inkább a bölcsinél volt "gond", hogy kicsit már túl nagyok voltak a csoporthoz. Sosem volt egyszerre annyi visszatartott gyerek, hogy alapítsunk egy maxi csoportot.
Sokszor nem tudtak mit kezdeni a kicsikkel, de mindig igyekeztem, meg igyekeztünk ezeknek a gyerekeknek ovodában is alkalmazott rutint és feladatokat biztosítani.
Persze voltak olyan gyerekek is akik élvezték, hogy ők a nagyok, pesztrálták a kicsiket, tanítgatták őket homokozni, meg mondokázni :)
Mi 2 évesen kezdtük a bölcsit. A csoporttársak mind kb 1 idősek voltak a lányommal.
Tőlünk mindenkit is tettek át oviba.
Mi elöbb eljöttünk, 2.5 évesen kezdtünk egy másik oviban. Igaz, addigra fél éve szobatiszta volt.
Mi nem bántuk meg, sőt... Iszonyú nagy változást láttam a lányomon miután elkezdte az ovit. Sokkal szebben, választekosabban beszélt hetek alatt. Emellett sokkal önállóbb is lett.
Pont, hogy az ovoda huzna elore a fejlodesben.
A bolcsodeben csak fejlodne vissza.
2,5 evesen nem kell szobatisztanak lenni, es beszelni sem.
A bolcsodeben mitol fejlodne a beszede, hogy hallgatja a siro 1 eveseket ?
A fiam is 2,5 éves, nekem eszembe nem jutna, hogy maradjon még 1 évet. Jövő szeptemberben megy oviba, addig még borzasztó sokat fog változni.
Mondjuk nálunk csak a szobatisztaság az, aminek a közelében sem vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy 1 év alatt ez is sokat fog változni. Vissza tudja tartani, tudja, hogy mit kellene csinálni, de egyelőre nem hajlandó rá. Majd megérik.
Nálunk az ő csoportjában most vele egykorúak vannak. Vagyis nagyjából mindenki megy óvodába szeptemberben. Akik maradnak,azok lesznek ugye jövőre a 2 évesek. Velük maradna. De szerintem az nem jó, fejlődésben nem egy szinten van azokkal a gyerekekkel.
Szerintem nyugodtan írasd be az óvodába. Már beiratkozásigis hidd el, nagyon sokat fog változni. Szeptemberig meg főleg.
Par Nyugat Europai orszagban 4 evesen iskolasok ( es itt most majd irjak azok akiknek gozuk nincs rola mert meg kulfoldon sem voltak, hogy az olyan mint egy ovoda, nem nem olyan, 20 eve itt elek, tobb gyerekkel, nagyon jol tudom milyen ) , te meg meg 3,5 evesen is a bolcsodeben akarod tartani ?!
Miert akarod, hogy visszafejlodjon ?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!