A gyerek tényleg rohadt nagy teher?

#11 Ennél tökéletesebben nem is lehet összefoglalni. 👍👍👍

2 kislányom van, akiket a világon mindennél jobban szeretek, és alapvetően öröm velük lenni, de bazz, igenis teher néha. Sajnálom. A kettő nem zárja ki egymást. Csodás dolog szülőnek lenni és még fantasztikusabb a gyerekekkel együtt lenni, látni, ahogy megismerik a világot, ahogy kibontakozik a személyiségük, ahogy látod magad visszaköszönni a viselkedésükben, megnyilvánulásaikban, stbstb, de attól még igenis rettentő kimerítő és fárasztó. Nagyon, nagyon, nagyon sok energiát kivesz az emberből egy (hát még több..) gyerek nevelése, na meg ha esetleg arról van szó, hogy a saját hozott sémáidat kell felülírnod, hogy olyan szülő legyél, aki szeretnél, akit szerettél volna, hogy neked is jusson. Nekem is sokszor kell a nyelvemre harapni, elnyomni azt a gyomorból jövő, természetes reakciót, amivel élnék, amit kaptam a saját szüleimtől anno, nyugalmat kell kényszerítenem magamra és türelemmel, megértéssel fordulni a gyerek felé akkor is, amikor szívem szerint lekevernék neki kettőt és elzavarnám a szobájába "gondolkodni". Ez a fajta önkontroll fantasztikus személyiségfejlődés nekem, a gyereknek egy rendkívül hasznos példamutatás, de olyan sok energiával és tudatossággal jár, amitől már délelőtt 10-re kikészülök. És ez nem a gyerekek hibája, nem a gyerek maga a teher, hanem minden más, ami ezzel jár. A gyerek csak gyerek, ő felfedez, feszegeti a határokat, néha jobb, néha rosszabb napja van, valamikor jókedvű és együttműködőbb, máskor kevésbé. Hullámvasút az egész, kiszámíthatatlan ilyen szempontból, miközben más szempontból meg rettentő monoton, minden nap ugyanaz, a gyereknek ugyanis az állandóság biztonságérzetet ad, kezelhetőbb lesz, könnyebb az életed, de így meg bekerülsz abba, hogy néhány kiemelt napot leszámítva minden. kib@szott. napod. pontosan. ugyanúgy. néz. ki. Valamikor kevesebb hisztivel és sírással, de ugyanolyan. A monotónia szintén elég lélekölő tud lenni. És ezt spékeld meg azzal, hogy nehéz kiszakadni a mindennapokból, mert míg amíg kicsik a gyerekek, addig velük együtt biztos nem olyan programokra mész, ami téged is feltölt és ahol pihensz, hiszen máshol kell csak életben tartanod a gyereket, ugyanúgy nem hagy békén, nem tudsz megszakítás nélkül belemerülni egy értelmes beszélgetésbe más felnőttekkel, mert valaki úgyis odajön, hogy de pisilni kell, de szomjas, unatkozik, játsszál már vele, stb. Nagyobbaknál már jobb, de azért addig is ugye el kell jutni valahogy :D És aztán meg ha szeretnél a házasságoddal foglalkozni, kettesben programokat szervezni, barátokkal találkozni, akkor ugye mindig a gyerekfelügyeleten aggódni, ha van segítséged, az tök jó, de a nagyszülőket se lehet a végtelenségig terhelni, meg nyilván nem is mások feladata a te gyerekeidre vigyázni, amíg dugtok egy jót a pároddal, szóval ilyen szempontból ez egy nonstop feladat. Szerintem ezt értik a teher alatt, amikor így beszélnek róla, valóban elveszíted- legalább átmenetileg- a szabadságod, de nyilván aki gyereket vállal, az tudja, hogy nem lehet utána szabadon menni mindenfelé. És most nem a kisbabás időszakról beszélek, amikor egy pár hónapos picit leraksz a földre és ő ott nudlizik magának meg magadra kötöd és akkor mehetsz szabadon világot látni, max néha megállsz szoptatni/pelust cserélni. A nehézségek- legalábbis számomra- ott kezdődtek, amikor a gyerekeknek saját akarata lett, amikor nem akartak csak úgy megülni a babakocsiban, a hátamra kötve, az akárhol, hanem ők is menni akarnak, de pont a másik irányba, de más tempóban, de hangosan, de szaladva, de vidd inkább a kezedben vagy a nyakadban, mert ő elfáradt a motorozásban, szóval vidd a motort is mellé, meg a száz cuccot, meg amúgy is mi érdekes van egy városnézésben, múzeumban, hol a legközelebbi játszótér? De pisilni kell, de éhes vagyok, szomjas vagyok, fagyit kérek. Így próbálj meg élvezni bármilyen programot is velük, na. Nyilván akkor már gyerekközpontúra alakítod, mert úgy könnyebb, egyszerűbb, de akkor nem vágsz neki hegyi túráknak, nem indulsz meg éttermezni, nem ülsz be egy színházi előadásra, vagy csak simán a strandon békésen olvasni, mert nyilván ezek egyike sem gyerekkompatibilis, szóval bármit szeretnél _valójában_ csinálni, azt egyszerűen nem csinálod, mert a gyerek ha veled van is, nem tudod élvezni, de nagy valószínűséggel még ő sem, aztán így meg minek.

Ja és a sikerélmények is megvannak ám ezek mellett, pl mikor már nem is fáj annyira a kondi, mert több kell ahhoz, hogy izomlázad legyen, vagy mikor meg tudsz emelni egy nagyobb súlyt, amiről nem gondoltad volna korábban, hogy képes lennél rá, most meg milyen könnyű. Ugyanez egyetemnél is, mikor könnyebb egy ZH, vagy örülsz, hogy tudsz valamit. Ugyanez munkahelyen, amikor téged ismernek el, hogy milyen jól végezted a dolgod. Ugyanez gyerekeknél, amikor mosolyog, amikor siker van, amikor látod, hogy hasonlít rád.. a gyereknél sokkal, de sokkal többször van jó rész, mint más területeken. Persze a szívás is sokkal nagyobb vele, mert a legtöbb embernek ez a legfontosabb dolog az életében, így minden kudarcot/szrt nagyobbnak él meg. Minél fontosabb valami, annál szélsőségesebb érzéseket vált ki mindkét irányba. Egyébként az a kapcsolat, ami egy gyereket sem bír ki, nem is kapcsolat.. olyan, mint a hűség, amikor nincs kísértése a másiknak, nem ér semmit. Nyilván annak sokat ér, aki örül, hogy valaki leállt vele, de ott az emberben van a hiba, és az ő hozzáállásában. Ilyenből meg sok van redditen. Gyáva, az élet valamilyen területén nagyon sikertelen emberből, akik inkább utálkoznak félelemből, mint vállalnának dolgokat. Azok, akiknek a véleményére adni érdemes, élnek, nem pedig utálkoznak/nyafognak komfortzónán belül. Egyébként az első 10 év nehéz csak, utána könnyebb lesz(máshogy lesz nehéz, inkább csak aggódsz, tenni már nem sokat kell/lehet), ehhez képest egy kapcsolat egy életre szól, szóval egy 10 éves megterhelő projektnek nem kellene kikészítenie.

Ha azt vesszük, a házasságkötéssel is megváltozik az életünk. Már nem mehetünk csak úgy ide-oda, nem dönthetünk egymagunk fontos kérdésekben, felelősséggel tartozunk egymásért. És igen, gyakran a szeretett házastársunkból is elegünk van, egyedül szeretnénk lenni, legszívesebben kifutnánk a világból, vagy legalábbis a házasságunkból. Pedig mi akartuk, mi választottuk, és nem cserélnénk el senki mással. Ez a gyerekdolog is ilyesmi.

Szerintem az normalis, ha idonkent az ember kicsit besokkall, elveszti a turelmet. Emberek vagyunk. Ilyenkor szokott segiteni egy kicsi szunet, amig az apaval jatszik, mamaeknal van, anyuka meg elmegy egy kicsit kikapcsolodni. :)