Megengednétek a lányotok osztálytársa szüleinek, hogy a lányotok facebook privát üzeneteit átolvassák?
A 11 éves lányomnak van egy osztálytársa, akihez még régebben sokat járt játszani. Azóta eltávolodtak, de néha beszélnek.
Ez az osztálytársa összeveszett a szünet alatt egy másik lánnyal, és a másik lány az enyémnek beszélte ki messenger üzenetben. Elég csúnyákat írt róla, én is láttam, mert látom a gyerek üzeneteit. Nem a lányom írt csúnyákat, hanem a másik lány. Mondjuk igaz, hogy az én lányom nem védte meg.
Viszont az én lányom elmondta a kibeszélt lánynak, hogy kibeszélte a másik. Az a kislány pedig elmondta a szüleinek.
Most a lány szülei követelik, hogy menjen el hozzájuk a lányom, és mutasson meg minden üzenetet a facebookjan, előttük lépjen be, és ők át akarják nézni az egész beszélgetést, amit a másik lánnyal folytatott.
Csak szerintem nincs ez rendben és nem tartozik az én lányom azzal, hogy a privát üzeneteit kiteregesse?
Én láttam őket, megmutathatná, mert ő nem írt csúnyákat, de akkor sem szeretném ha belehúznák ebbe, és szerintem ez a 2 másik gyerek dolga. Inkább csak annyit mondtam a lányomnak, hogy ne menjen bele a kibeszélősdibe, a másik 2 majd elintézi.
Azt a részét sokan elfelejtik, hogy a lányok beszélgetése a mocskolódó lány részét is tartalmazza, amiről te és a lányod nem dönthettek, hogy kiadjátok-e idegennek. Te ellenőrizheted a lányod részét, ha ő nem fenyegette a sértett gyereket, akkor részetekről ennyi az ügy.
Ha nem akartok jogsértők lenni, akkor a harmadik lány szövegét kitakarva mutathatnád meg a lányod írásait, amivel okafogyottá válna az olvasás. Szerintem a szülők most nem látnak a dühtől, ezért nem gondolnak ebbe bele. Mondd el, hogy a saját lányod sorairól dönthetsz, abban nem találtál bántót, elbeszélgettél vele az asszisztálás hibajaról és pont. A másik lány sorait viszont az ő szülein követeljék.
Még mindig mondják? Nem nyugodtak le azóta?
13
,,Lányomnak is van messengeren meg face is és normálisan tudja használni."
A kérdésben szereplő lány viszont nem tudja normálisan használni. Ha tudná akkor nem kibeszélősdire használná meg carkeverésre...merthogy először végigolvasta hogy beszélik ki a másikat, aztán simán továbbadta ezzel további feszültségeket generált a közösségbe...
Amúgy kétlem hogy a 11 évesek tudnák érdemben használni.Olyan tartalmak vannak amik nem nekik való.És hiába gondolja egy szülő hogy ezek a tartalmak ártatlanok ,merthogy sok esetben nem azok.Mondjuk inkább legyen facebookja amellett elül órákig addig se kell vele gondolom foglalkozni.:)
22 azért írtam, hogy első körben beszélgessen el a lányával és tanítsa meg hogyan kell használni helyesen a messengert Facebookon anyamkinjat. 🤷🏻♀️
Azt meg nem írtam, hogy a lányom órákat ül a face előtt, szóval vegyél vissza( már ha rám gondoltál.) Új suliba került, ott tartja a régi osztalytarsaival a kapcsolatot.
Ettol azért nem tiltanam el.
Elég nagy változás, hogy új iskolába került.
Nálunk is volt ilyen eset, hogy az egyik lány elkezdte piszkálni a lányomat messengeren keresztül.
Szerencsére vagyunk annyira jó viszonyban, hogy megmutatta nekem.
Mondtam, ne írj semmit vissza és ennyi.
Azóta már tiltva van a kislány.
#13
Nem engedném, hogy beleolvassanak. Kérjék számon a másik gyerek szüleit.
A gyerekemnek viszont elmondanám, hogy nagyon rosszul kezelte a dolgot. Illetve, hogy legközelebb állítsa le a másikat. Ha nem áll le akkor kérje meg ,hogy mesélje inkább ezeket a dolgokat másnak őt meg hagyja ki az egészből. Amit tudott azt meg előbb beszélje meg veled és ha úgy látjátok, hogy nagyon durva akkor még mindig lehet lépni.
Az iskolák közössége meg olyan ,hogy ami közösségen belül történik az mindenki dolga. Ha valakit rosszindulatúan, ok nélkül bántanak, kiközösítenek az nem csak a kiközösített gondja és problémája, hanem a közösségé. Gondolom ha a te lányodat fikáznák vagy bántanák az neked sem tetszene és próbálnád megvédeni. A megvédés első lépése pedig felismerni a problémát és beszélni róla. Akár az egész osztályt bevonva. Ha a másikkal van a gond ugyanez..
"Most a lány szülei követelik, hogy menjen el hozzájuk a lányom, és mutasson meg minden üzenetet a facebookjan, előttük lépjen be, és ők át akarják nézni az egész beszélgetést, amit a másik lánnyal folytatott."
Ilyet nem követelhetnek. Jogtalan és nem is helyénvaló. Egyébként sem értem, mert ebből úgy jön le, mintha a te lányodat tennék meg bűnbaknak.
26. Szerintem inkább csak látni akarják, hogy pontosan mi volt leírva és bizonyítékként szeretnék használni a másik gyerek ellen.
De ebbe nem szabad belemenni szerintem, és nem is korrekt kérés.
Uramisten ekkora szappanoperát keríteni valami körül, ami valljuk be a mindennapjaink részét képezi... Nem csak gyerekként, felnőttként is. Valljuk be ez anno is megvolt, csak a suli udvar csücskében, nem privát üzenetekben, aminek nyoma marad. És a mai felnőtt világban is komoly gyomlálást igényelnek a társaságok, hogy az állandó pletykafészkeket messziről el lehessen kerülni pl. egy cégnél, sarki abc-ben egy kis településen, vagy egy bármilyen társaságban.
Arra kell megtanítani a gyerekedet, hogy nem szép dolog ilyenekben részt venni. Akkor sem, ha ő csak hallgatóság. Le lehet finoman állítani a közlőt, hogy mondja el annak, akivel baja van és ennyi. Rövidre zárva. A privát üzeneteit természetesen nem kell megmutatnia másnak és nem is értem mire mennének vele a kibeszélt lány szülei. Nekik is azt kéne megtanítani a lánynak, hogy hogyan tudja ezt kezelni, nem oknyomozást folytatni gyerekek között, hogy ki mikor kinek mit mondott. Mivel lesznek előrébb?
Szóval ha felém érkezne ilyen kérés, akkor megkérdezném a lányomat, hogy ő meg akarja-e mutatni. Joga van eldönteni. Ha nem, akkor közölném a szülő párossal, hogy ne haragudjanak, de nem. Te láttad ezt a beszélgetést, szerinted a te lányod nem vétett azon felül, hogy nem állította le a másik kislányt, elbeszélgettél vele erről, innentől kezdve nem kívántok ebben résztvenni.
Szerintem ez az egész sztori túl van már dramatizálva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!