Fogyatékkal születendő gyermeket bevállalni?

A "beteg" az egy tág fogalom.

Valószínűleg ők sem gondolták, hogy ENNYIRE beteg lesz. A születése körüli problémákat ki láthatta előre? Ki sejthette, hogy az alapproblémáján kívül még oxigénhiányosan is fog születni?

Tudod, könnyen köszörüli a nyelvét rajtuk az, aki gond nélkül esett teherbe, ahányszor akart. Ők azért is sokat küszködtek, hogy egyáltalán teherbe essen a feleség.

Nagyon gusztustalan dolog lenne ítélkezni felettük abból a pozícióból, hogy valakinek ott vannak a szép és egészséges gyerekei.

Úgyhogy én sem ítélkezem.

Mit tettem volna? Mit tudom én! Ha én is annyit kínlódtam volna, mire teherbe esek, a fene tudja, hogyan döntöttem volna.

Inkább örülök annak, hogy nem így jártam, és nagyon sajnálom ezt a családot.

Én biztos nem vállaltam volna be. Akkor sem ha lombikos, akkor sem ha spontán fogant volna. Ez nem élet amit egy ilyen gyermeknek végig kell vinnie.

De persze az a szülő aki mindent megtenne egy gyerekért, és már lombikhoz is folyamodott, lehet a következő lombik nem is sikerült volna többé, akkor még ez a gyerek sem lett volna. Próbálom az ilyet megérteni, de én őszintén még így sem lettem volna képes megtartani, mert szerintem a gyerek végig szenvedi az életét.

Ez nem élet, én így biztosan nem vállalnám ez a gyereknek is rossz, és senki ne mondja azt hogy ez így jó.

Persze ha én lennék az a szülő akinek ilyen gyereke lenne akkor tuti másképp gondolnám, és másképp beszélnék erről, így a kérdésre a válaszom sem igazán lesz hiteles, meg normális. Ezért annyit írok hogy mostani gondolkodásommal biztos hogy nem vállalnám, de ha éles helyzet lenne, akkor lehet teljesen mást mondanék.

Én nem vállaltam volna, mert én is betegen születtem. Az én esetemben a szüleim nem tudták előre.

Összességében egy boldog életem van, mégis nem ez az ideális. Sok az akadály, a hátrányos megkülönböztetés, az hogy bármit teszel soha nem lesz elég, a korábbi sok műtét meg inkább nem említeném.

Persze sok minden függ attól, hogy mi az adott betegség és azt is meg tudom érteni, ha valaki nagyon vágyik egy gyerekre. Ilyen esetben talán reálisan fel sem tudja mérni az adott szülő, hogy mit vállal. Ezt csak az tudja igazán, aki már nevel beteg gyereket.

A fentebb leírtak alapján elfogadom, ha valaki, így dönt, de nem értek vele egyet.

Első vèleményét osztom, sok múlik a körülményeken.

Egyébként az egyik facecsoportban van egy ilyen srác, szokott segítőt keresni majdnem mindenhez, lapozáshoz is. Simán lehetnek szerelmesek is, vagy haverok, elvégezte a jogot. De ha nem is lesz diplomás, szerelmes még lehet. Mondjuk sosem fog futni meg ilyesmi, de ha eleve nem tudták, hogy ilyen lesz, csak valami apróság( halláskárosult vagy sánta vagy csak valami szív vagy vesegond), akkor megtartottam volna.

Élni jó, gondolom ő is örül, különben már a folyóban lenne. Az emberek nagyon tudnak szenvedni, de millió öröm van az életben, ugyanúgy lehet szerelmes például. Ha sosem volt neki, nem fáj annyira, mintha időközben elvesztette volna, neki az a norma. Van saját közössége, ilyesmi barátai is.. sok rendes ember is. Nem tudom, talán ez a legkevésbé rossz.

Az első véleményét osztom én is. Nagyon sajnálom a családot. Nekem volt egy halva szülésem 2020-ban, 37-ben jártunk, minden vizsgáloton részt vettünk, semmi eltérést nem találtak. Már a szülés után megvizsgálták és voltak betegségei. Ebben a helyzetben nem mi döntöttünk.

Van 2 egészséges gyerekem is.

Az előbb olvastam autista gyerekekről. Elszégyeltem magam, hogy milyen feleslegesen is szoktam veszekedni a gyerekeimre, hogy nem vagyok türelmes, hogy mennyire másabb az ő szüleik élete.

"Az állapota egyre csak romlik, beszédét nagyon nehezen lehet megérteni. Pár évet adtak neki még. Egyetemre fog járni, jogra."

Egyik üti a másikat!

Beszédét se érteni, de jogra fog járni?

Hogy mi van?