Mit tegyek, ha a nővérem beleőrült már a terhességbe szinte?

5!

Egy szellemi rendellenesség nem feltétlenül derül ki születéskor, hogy csak úgy otthagyja, ez nem olyan, mint egy hiányzó végtag vagy mondjuk a Down...

6!

Tökéletesen értettük, hogy mire gondolt, pont ezért kell felvilágosítani, hogy azon túl, hogy ez egy nagyon undorító hozzáállás, még nem is biztos, hogy "neki tetsző" módon szúr ki szegény gyerekkel, hanem esetleg visszanyal a fagyi, a gyerek túléli, "csak" beteg lesz.

Off: a fiam nem tervezett baba volt, de imádom, és a terhességet is imádtam elejétől a végéig (ami mondjuk a 37. hét volt, de GDM mellett, betartott diétával), bármikor újrakezdeném - persze másodjára már csak tervezetten 😊

Szóval tény, hogy mindenki másképp éli meg, de tesódnak nem lenne szabad anyává válni, mert kárt fog tenni abban a gyerekben, ha nem változik valami sürgősen.

Hát... Ez a második várandósságom és csúnya vagy sem kimondani, mindkettőt utáltam, pedig nem volt különösebb problémám.

Eltudom képzelni milyen lehet egy "ráerőltetett" terhességgel, ennyi problémával. Én is szakember segítségét ajánlom, hogy ebből megpróbálja kihozni a legjobbat.

Megjegyzem belőlem is olyan gondolatokat hozott ki mindkét terhességem, hogy magamra sem ismerek. A boldogság mellett megjelenik a pánik, az "úristen nem is akarom", a "jézusom, kellett ez nekem"!? És még sorolhatnám, pedig ismétlem, nálunk mindkettó vágyott és tervezett gyerek. Szerintem a hormonok. De én felismerem, hogy ebbe nem jó, nem kellene belesüppedni, perinatális tanácsadónál is jártam emiatt.

Az ismeretlenbe megy egy várandós kismama, ami hülye agymenéseket hoz. Ez bizonyos szintig normális szerintem, de nekem ő kezd hajazni a depresszió felé (pláne ha az elején örült a babának), amit lehet érdemes lenne "megmutatni" szakembernek. Már csak az is óriási segítség tud lenni, hogy kimondhatja valahol előítéletmentesen, hogy mik járnak őszintén a fejében... Nekem perinatális tanácsadó hozott sokkal durvább példákat is, hogy mások fejében mik fordulnak meg, ami teljesen oké, amíg az csak üres gondolat. Én előtte nagyon szégyelltem az érzéseimet és az adott egy plusz frusztrációt, amitől csak mégrosszabb lett. Nem könnyű, viszont nála már valahol jelen van egy "tettlegesség", súlyosbító tényező azzal, hogy nem tesz az ismert kockázatai ellen.

Hoppá. Egy sorstárs.

Annyit elmondok, hogy ez a terhesség előrehaladtával még rosszabb lesz. Mindenért a férjét fogja hibáztatni. Mély depresszió és öngyilkossági gondolatok is előfordulhatnak.

Nem vagyok az abortusz híve, de ajánlom Hollandiát, ott még a 22. hétig el lehet vetetni😬 És hidd el, hogy a szülés után sem lesz sokkal jobb a helyzet, max még hozzácsapódnak az anyai ösztönök meg a hormonzuhatag és katasztrófális lesz a hangulata. Mert egyszerre fogja utálni az egészet, meg szeretni a gyereket. Tudom, hogy miről beszélek, épp ebben vagyok.

Nekünk van már egy 10 éves (TERVEZETT) gyerek és egy 2 hónapos (MAGA MEDDŐ-nem tervezett) kislány.

A terhesség alatt sokszor megfordult a megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata, utáltam az egészet. Minden szar kijött rajtam, hetente max egyszer hagytam el a lakást, mert nem akartam, hogy lássák, hogy terhes vagyok.

Szeretem a gyereket, de gyűlölöm, hogy megint előröl kell mindent csinálnom és le vagyok kötve. Folyton azon jár az agyam, hogy miként oldjam meg azt, hogy megint lehessen életem.

A férjem nagyon meg akarta tartani, viszont ő reggel 5-től du 4-ig dolgozik, 5-re ér haza, így semmire nem megyek vele.

Minden nap a fejéhez vágom, hogy ő volt annyira oda a dologért. A gyereket nem büntetem érte(ellátom, szeretgetem, szoptatom). Viszont a férjemmel szexelni nem fogok, mert megutáltam. Az sem érdekel, ha elhagy vagy megcsal, nekem már úgyis mindegy.

Annyit tanácsolnék, hogy a nővéred férje mindenképp gondolja át, hogy kell e ez neki, mert nem lesz egyszerű menet. Vagy pedig vállalja át azt, hogy otthon marad a babával, így a nővérednek is lesz lehetősége arra, hogy maradjon élete.

Az pedig nem volt túl okos dolog, hogy ráerőltette a gyereket.

Lehet lepontozni, csak őszinte voltam.