Aki a segítség hiánya miatt nem vállal(t) még egy gyereket?

Ugyanebben a szituban voltunk, aztán tenni akartunk, ígyhát tettünk... :)

Már motoszkált fejben mindkettőnknél a második gyerek kérdése, de csak az én szüleimre számíthatunk, de ők 200 km-re élnek és még aktívak, dolgoznak, tehát sajnos nem úgy számíthatunk rájuk, mintha itt élnének a szomszédban. (Megjegyzem ígysem panaszkodhatok rájuk, de azért nyilván más havonta egy hétvégére találkozni, meg más, amikor aktívan betudnak segíteni a mindennapokban.)

Én úgy éreztem, hogy amíg ez a kérdés nem megoldott, addig nem. A durva az, hogy nem is kerestem aktívan a megoldást (bébiszitter), az ölembe hullott. :D Valaki kiírt egy ajánlást a helyi csoportban, én meg lecsaptam rá gondolván, hogy egy próbát megér. Pótnagyi, dajkaként dolgozott, mostmár nyugdíj mellett segít be fix családoknál és néha vállal egy-egy adhoc alkalmat másoknak. Ismeretlenül senkinek. Mindenben annyira klappoltak az elképzeléseink, annyira azt éreztem, hogy nekünk rá van szükségünk, hogy egy próba alkalom után "nálunk ragadt" és heti kétszer jön általában 2-3 órára akkor is, ha megtudnánk oldani nélküle az életünket, de nyilván könnyebb vele. Rengeteg a teendő a ház körül, futnak udvari projektjeink, vagy csak jól esik megfőzni úgy, hogy közben más van a gyerek sarkában. Elmegyek bevásárolni, vagy ha igényünk van rá, akkor beülünk valahova a férjemmel kettesben. Már ismeri a lányunkat, tudja a napi rutinját, felveszi a friss ritmust mindig, a lányunk is imádja, alig várja, szóval anyagi értelemben bizony luxus, de vele már azt érzem, hogy megleszünk, jól leszünk. Ő vállalja az oviból hazavivést, ha kell, vagy ha beteg a gyerkőc, de az első nehéz napokon túl van már, közösségbe viszont nem mehet, akkor betegségnél is besegít a nagyobb gyerekes fix családjánál. Nekem a várnadós gondozást is sokkal könnyebb úgy csinálni, hogy rá is számíthatunk, nem kell mindig a férjemnek "lógnia"/szabit kivennie.

Most 33 hetes várandós vagyok és az volt a cél, hogy mire megérkezik a kistesó, addigra családtag legyen nálunk a pótnagyi. Ez úgy gondolom sikerült is. Ha a kistesó itt lesz már, a gyermekágyas időszak után méginkább számítunk majd a segítségére, ő meg ránk, így nyugodt vagyok már a témában.

Közben sok helyi anyukát is megismertem, más bébiszitter/takarító/fűnyírást vállaló, meg mit tudom én milyen emberek telefonszáma is közkézen forog köztük, nincs olyan, amire valakinek ne lenne ötlete, hogy kihez lehetne segítségért fordulni. Nekem ez is jó referencia és megnyugvást ad. A szüléshez közeledve takarításban is kértem segítséget (egy áldás) és biztos vagyok benne, hogy ez is az életünk része lesz most jódarabig.

Nagyjából ennyi. Amivel még készültem, az egy perinatális tanácsadás volt. Igazából pici lelkifröccsre volt szükségem, vagy inkább pofavizitre, hogyha szimpi az illető, akkor az ő száma is a zsebemben legyen. Az első gyerkőcünk durván több emberes volt és iszonyatosan befordultam, valószínű ez is rátett egy lapáttal arra az érzetre, hogy fix helyi segítség nélkül én ezt mégegyszer nem tudnám végigcsinálni. Megnyugtat a tudat, hogyha megint jönne egy ilyen befordulás, már van kit hívni, nem akkor kell elkezdenem guglizni.

A szülésre is merőben máshogy készülök, hátha ez is hozzátesz a gördülékenyebb induláshoz.

Szóval összességében én azt mondanám, hogy körbebástyáztuk magunkat, ami (sajnos) rengeteg pénz, tudom hogy nem mindenki teheti meg és hogy itt is jár a lepontozás mert nem tudok/akarok mindent egyszemélyben megoldani. De valamit valamiért.

Akinek van a közelben JÓ segítsége, az valószínű nem is tudja elképzelni mennyire nehéz, ha valakinek nincs. Vagy mondok jobbat. Amíg nem volt semmilyen segítségünk, addig én sem éreztem át igazán mennyire nehéz dolgunk is volt nélküle...

Mi legalább két gyereket terveztünk, aztán jött a valóság.

Férjem (aki nem mellesleg külföldön dolgozik)szülei meghaltak, anyukám mióta meglett a kisfiam kilépett az éltünkből, apukám néha eljön 1-2 órára.

Nyilván magamnak szültem, tudom én. De egyedül nyomtam a terhesgondozást, egyedül szültem, aztán az összes betegséget egyedül viszem, úgy hogy közben már én is dolgozom. Barátaim nincsenek helyben, mert nem idevalósi vagyok.

Igazából sosem gondoltam, hogy ha gyerekem lesz ennyire egyedül maradok (és persze mégsem vagyok sosem egyedül :) ).

Épp ezért megmondtam a férjemnek, hogy amíg külföldön dolgozik addig nem lesz több gyerek, de addigra ő már betölti a 40-et ami neki vízválasztó.

Meg istenigazából már azt érzem, hogy bőven elég, így vagyunk egészek, már másfél éves a fiam, nagyon szerencsés volt a babakora is, most is egyszerű vele, hamarosan lehet utazni, kalandozni, horgászni. Lehet nem kezdeném újra ezt a magányos bezártságot amit az elején éreztem.

18 nem igaz,hogy nem mentataszokoevenkenti öt perc,mint képletes gondolat...nem a romantikazas baj (de amúgy igen,szerintem minden szülőnek járna kettesben töltött idő is),hanem hogy mindenre de mindenre ketten vannak a szülők, bategeseg,gyerek hozása vivesw,meg még ezer meg egy más. Nem tudom,felfogod e,de remélem. Nem igaz,higy ennyire korlatoltnak kell lenni,és továbbá szó szerint venni a mindent is. Tudtam hogy vannak ilyen emberek,de mindig nehéz elhinni ha találkozom eggyel.

Gyerekvállalás előtt barlangban éltél, hogy nem tudtad a gyerek hozni-vinni kell, betegség esetén a szülőnek kell vele lenni? Hihetetlen igaz? Pereld be a szomszédot miért nem ő intézi ezeket a gyerekeddel.

Nehéz elhinni hogy vannak olyan emberek akik azt hiszik csak mert pottyantottak egyet-kettőt, mindenkinek vigyázzban kell állni ha ő el akar vonulni vagy elfáradt. Tudom fájdalmas, de ezt a szülőknek kellene megoldani, ingyen csicska nélkül.

25# Nekem meg azt nehéz elhinni, hogy valaki abban látja örömét, hogy idejön mások szavait kiforgatva bunkózni és csak remélni tudom, hogy direkt nem akarod érteni, amiről a kérdés szól, nem annyira egysejtű vagy, hogy tényleg így értelmezed... :)

Senki nem él barlangban és mindenki tudja, hogy magának szült, a két szülő felelőssége a gyerek. Ennek ellenére amikor pofán csap a valóság és a 72. éjszakát töltöd magányosan a kanapén egy ordító babával, vagy munka mellett a hatodikat a beteg gyerekeddel a karjaidban, akkor kövezzél már meg bárkit is, mert jól esne neki 1-2 óra, amikor valaki átveszi a gyereket, aki nem a férje (mivel normál esetben ő is nyakig benne van ilyenkor már a szituban).

Avagy amikor azzal szembesülsz, hogy fontos meetinged lenne, a férjed meg éppen kiküldetésben vidéken/külföldön, akkor marha magányos érzés tud lenni, hogy nincs más megoldás, minthogy megint magamat, a saját karrieremet áldozom be. Ez elméletben sokkal kevésbé hangzik durván, mint amikor benne vagy tizedszerre is. Hihetetlen biztonságérzetet tud már az is adni, hogy van egy fix bébiszitter, aki vagy ráér, vagy nem, de tudom, hogy akkor már rá is számíthatunk ilyen szituban, nem csak magunkra. Egy nagyszülőről nem is beszélve, aki normál családban nem ingyen csicska, hanem szívesen segít ott, ahol tud. Az én anyukám pl. mindig mondja, hogy olyan szívesen segítene többet, ha közelebb lennénk... Neki sem jó, hogy nem tud aktívabb részese lenni az unokája életének.

Mennyire kell rosszindulatúnak lenni, hogy ilyen megjegyzéseket idehányj egyáltalán? Mellesleg a kérdés éppen azért született, mert egy gyerek mellett a kérdező már felmérte ennek a valós hátrányait és nagyon is felelősen elgondolkozott, hogy kell-e így második. Mi ezzel a gondod?

“ Tudom fájdalmas, de ezt a szülőknek kellene megoldani, ingyen csicska nélkül.”

Nem tudom nálatok hogy van, nálunk a család azért van, hogy segítsük egymást. Szüleim segítenek a gyerek körül, mi segítünk nekik a ház körül. Pont a családnak kéne erről szólnia. Ingyen csicska??? Neked nagyon elcseszett egy érzelmi háttered lehet…

#26

Mintha magamat olvasnám a meetinges résznél. Mikor nyakig összehányva ülök be jobb híján a gép elé meetingre, miközben a gyereket kénytelen vagyok leültetni a TV elé (ami nálunk nem nagyon van), csak azért, hogy ne mondjak le harmincezredjére egy megbeszélést, a munkámat kockáztatva...

És nem azért, mert nincs apja a gyereknek, hanem mert az apja meg külföldön húzza az igát, vagy éppen a gyerek annyira beteg, hogy minden percben szüksége lenne rám. A család többi része meg így vagy úgy, de elkopott... :(

És mikor hosszú hónapok óta, 2-4 hetente lejátszol egy ilyen 1-2 hétig tartó hányós éjszakázós, köhögős etapot, de közben dolgozz, de közben a gyereknek biztosítsd a minőségi időt/kaját/rendezett otthont (tök egyedül!!)... Ja. Elfárad mindenki.

Úgyhogy kedves #25-ös. Szerencsés vagy, hogy jobban bírod a strapát/nem beteg a gyereked állandóan/nem dolgozol, vagy bármi is az oka, hogy betámadsz minket, mert örülnénk egy kis segtíségnek, ugyanis nem úgy terveztük az életünket, hogy mindenre egyedül leszünk.

(23-as voltam)

28as apukának haza kell fáradni és kivenni a részét a dolgokból, mivel gondolom nem a nagyszülők kényszerítettek rá titeket a szaporodásra, így elég gáz kettőtőkön kívül bárkitől is elvárni a segítséget.

Ismerek ilyeneket, a nagyszülő ugorjo rögtön, de ha a nagyszülőnek kell valami akkor maaaj mert doolgozom, maaj hétvéégn mami...ebban az egy esteben lehetne elvárni ezt, ha ti is dobtok el munkát gyereket hogy szaladjatok a nagyszülőknek segíteni