Én vagyok a túlféltő ha nem engedem a gyermekem bele a 30 foknál hűvösebb medencébe?
Május végén feltöltöttük a medencét. Van egy 7 éves kislányom aki már többször hisztizett, hogy bele akar menni a medencébe. Viszont én megmondtam neki, hogy amíg nem lesz 30 fokos ne is álmodjon róla mert megfázik. Valamelyik nap amikor egész nap égetett a nap, meg a víz teteje már meleg volt akkor nagyon kiverte a hisztit, de nem értette meg, hogy a víz teteje hiába 28 fokos már, az alja még 20 fokos kb, úgyhogy természetesen nem engedtem neki. Jelenleg, ahogy áll az időjárás itt még nem mostanában lesz fürdés. Most a teteje is visszahűlt 22 fokra, úgyhogy minimum 2 hét kell neki ha jó idő lesz.
Az apja szerint túl féltem. Szerintetek ez igaz? Egyik óvodatársának az anyja is azt mondja, hogy túl féltem mert, hogy ők már a 20 fokos vízbe is bele engedik és még sincs semmi baja. Csak az a baj ezzel, hogy én a 7 év alatt annyit szenvedtem vele már itthon táppénzen, hogy nekem ebből elegem van. Én már nem akarok táppénzen lenni vele. Pénteken ballag, megmondtam neki, hogy 2 fokot elengedek a 30-ból. De még ez is messze van, mert most nagyon nem úgy áll itt észak-kelet Magyarországon az idő.
Túlfélted, méghozzá beteges mértékben.
Itt már rég nem a gyerek megfázásáról van szó, hanem a te szorongásodról. Pszichológussal dolgoznod kéne rajta, mert tönkre fogod tenni a gyereked lelkét.
Igen, ez szorongás. Meg nem jó azt kommunikálni a gyerek felé, hogy azért mert te ilyen és ilyen vagy, ő is olyan lesz. Meg kell próbálni beengedni és meglátni mi történik. Maradj a valóságban, mert a kognitív torzítás, olyan dolgokon agyalni, ami nincs hosszútávon életeket tehet tönkre.
A 30-32 fokos víz nem a frissítő medencézés élményét szolgálja. Ennyi erővel egy kád vizet is engedhetsz.
Én már 28 foknál is melegnek érzem, de semmi bajt nem látok abba, ha valaki a 20 fokosat is szereti. Nem vagyunk egyformák. Tényleg dolgozz ezen, mert itt nem a medence hőfoka a probléma.
Nevelőanyám is ilyen kretén túllagódós helikopter volt, mint te.
Én tízéve nem beszélek vele, miután végre elköltöztem, a fiatalabbik tesóm szintén, a nagyobb meg a mellén csüng még mindig (szerencsétlen).
Ha nem akarod, hogy a gyereked 18 évesen joggal bssza rád az ajtót, SOKAT lazítasz a kontrollmániádon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!