Én vagyok a túlféltő ha nem engedem a gyermekem bele a 30 foknál hűvösebb medencébe?
Május végén feltöltöttük a medencét. Van egy 7 éves kislányom aki már többször hisztizett, hogy bele akar menni a medencébe. Viszont én megmondtam neki, hogy amíg nem lesz 30 fokos ne is álmodjon róla mert megfázik. Valamelyik nap amikor egész nap égetett a nap, meg a víz teteje már meleg volt akkor nagyon kiverte a hisztit, de nem értette meg, hogy a víz teteje hiába 28 fokos már, az alja még 20 fokos kb, úgyhogy természetesen nem engedtem neki. Jelenleg, ahogy áll az időjárás itt még nem mostanában lesz fürdés. Most a teteje is visszahűlt 22 fokra, úgyhogy minimum 2 hét kell neki ha jó idő lesz.
Az apja szerint túl féltem. Szerintetek ez igaz? Egyik óvodatársának az anyja is azt mondja, hogy túl féltem mert, hogy ők már a 20 fokos vízbe is bele engedik és még sincs semmi baja. Csak az a baj ezzel, hogy én a 7 év alatt annyit szenvedtem vele már itthon táppénzen, hogy nekem ebből elegem van. Én már nem akarok táppénzen lenni vele. Pénteken ballag, megmondtam neki, hogy 2 fokot elengedek a 30-ból. De még ez is messze van, mert most nagyon nem úgy áll itt észak-kelet Magyarországon az idő.
#1 De nem fázik fel a medencébe? Szerintem felfázna benne. Hiába van kint jó idő, ha a hideg medencében pancsol.
Én bele se tudok menni a medencébe ha nincs 30-32 fokos.
Tavaly is vagy 3-4x fürödtem benne összvissz, az is akkor volt amikor volt egy hét, hogy majdnem minden nap 40 fok volt kint. Persze tavaly beleengedtem a lányomat többet mert én is többet voltam itthon, meg az apja is. Apja már most új munkahelyen van, ahol hamarosan beindul a szezon és 12 órázás, hétvégézés, éjszakázás. Én meg táboroztatni fogok, szóval szintén nem tudom megoldani, hogy annyit legyek itthon.
#6 Ez nem így van. Van egy 23 êves fiam és remekül megállja a helyét. Mentőzik jelenleg. Sose volt gondja semmivel.
Jó mondjuk az tény, hogy mellette nem tudtam annyit ott lenni se én, se az apja, mint a lányom mellett. De nem hinném, hogy ez így lenne, ahogy írod.
Azért mert te csak a 32 fokos vizet bírod, nem kell rászoktatni, ráerőltetni ezt a gyerekre is.
Ha hidegebb a víz, akkor úgyis látod, hogy fázik. Engem is kizavartak a vízből, amikor kékült a szám :D nem lett semmi bajom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!