Ha valaki 28 évesen nem akar gyereket, meggondolhatja még magát? Tennétek ebbe energiát?
Van egy srác, tetszik, működik a kémia, órákon át tudunk beszélgetni. Tényleg ilyen top top kategória számomra, külsőre és belsőre egyaránt.
Viszont tegnap mondta, hogy ő nem akar gyereket, sem most, sem később. Neki semmi szépet nem jelent egy kisgyerek, család, számára a karrier, hobbik, kikapcsolódás a fontos.
Én 23 éves vagyok, és már évek óta vágyom kisbabára. 4-5 éven belül szeretnék is anyuka lenni. Lehet, hogy rosszul hangzik, de nem akarnám az időmet vesztegetni olyan valakivel, akivel ebben nem egyezünk. Ezt mondtam neki is, mármint azt, hogy én idővel azért szeretnék saját családot, erre próbált ő is finomítani, hogy ő sem véglegesen zárkózik el előle, de amíg nincs kész rá, addig semmiképp. De ez már kicsit ilyen "mentem a menthetőt" szagú volt.
Mennyire gyakori, ha egy férfi elzárkózik először a szülőségtől, de utána meggondolja magát?
Meggondolhatja magát, de nem 4-5 éven belül, ha most teljesen elzárkózik tőle. Azt el tudom képzelni, hogy mondjuk 35 felett mégis akar majd, de addig...
Én nem vesztegetném rá az időm.
Nekem testvérem pl nem gondolta meg magát, pedig eléggé benne van már a korban. De barátnőt is úgy választott, hogy nem akart és a nő se akarjon.
Én hagynám, ha tényleg akarsz családot, ez zsákutca.
Ne alapozz erre.
Inkabb olyat keress, akinek hasonlo gondolkodasa van.
Nem tennék bele. Legfeljebb beadja a derekát, aztán Téged hibáztat minden nehézségért.
Az ilyenek legfeljebb a kapuzaras küszöbén " gondolják meg magukat"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!