Hogy kell egy gyereket normálisnak nevelni testi fenyítés és egyéb durvaságok nélkül!?

Most van kisgyerekem, mégcsak egy éves, tehát nagy tapasztalat nincsen. Próbálom neki megadni mindazt amit én nem kaptam, vagy nem attól kaptam akitől akartam.

Igazából már 2 nagyon jó könyvet elolvastam az egyik Vekerdy Tamás érzelmi biztonság, a másik pedig nem jut eszembe milyen Robert, bátran lehetsz fura című könyvét. Nagyon jók voltak, és nagyonis tudtam velük azonosulni. Mielott elolvastam, sőt mielőtt megszületett a kislányom is hasonló elképzeléseim és meglátásaim voltak tehát nem csoda hogy átjött a mondanivaló.

Még tervben vannak ilyen jó kis könyvek. Ezekben egyébként magamra is találok, a gyerekneveléstól függetlenül, sok megértést kapok azzal kapcsolatban hogy én miért voltam olyan gyerekként, tehát kicsit önismeretinek is jó.

A másik amit magam körül látok, abból tevődik össze. A nagynéném nagyon közel álltak hozzánk és láttam hogyan neveli a gyerekeit. Mindkettő jóra való felnőtt lett, de mindkettő nagyon más. Mindkettő sokra vitte, az egyikük mezőgazdász, a másikuk világjáró. Őket szeretetben és megértésben nevelték. Ott talán azzal nem értettem egyet hogy az apuka nem igen vette ki a részét a nevelésben hanem az ő része volt a munka. Ennek ellenére az anyuka szép munkát végzett velük.

Aztán láttam már olyanra is példát ahol a szülők keményen is meg nem is fogtak a gyereket. Ő konkrétan elkallódott, igaz neki egyéb gyengeségei is vannak, de elég komornak láttam a szülőket.

Az a baj, vagy nem is mondanám bajnak, inkább nehézségnek hogy szinte minden gyerek más egyén, más személyiség. Az egyiknek jól jön egy kis szigor, hatásos míg mondjuk a másiknak nem, inkább olaj a tűzre, ő inkább szigor nélkül lenne "jó". Ez a téma nagyon tág.

Ha valaki erre válaszol neked, az már régen rossz.

Önismeret, pszichoterápia, ha traumák vannak. Ezek nélkül senki nem tud normális gyereket nevelni.

Szerintem egyrészt magad kell először nevelni. Ez mint írták pl pszichoterápia. Aztán vannak jó gyerekneveléssel foglalkozó szakemberek, akik pl instán is osztanak meg tippeket. Őket is érdemes lehet követni.

A lényeg, hogy tudd milyen életkorban mit lehet elvárni egy gyerektől, tudd, mire képes, mik az életkori sajátosságok.

Esetleg ha van a környezetedben olyan akire felnézel, akkor kövesd az ő mintáját.

Nàlunk pont azzal èl vissza a gyerek,a fiucskânk ,hogy nincs jól elagyabugyàlva,sőt kicsit se.(Nem vagyunk a testi fenyitès hívei)Tudja,hogy maximum mèrgesek vagyunk rà ,vissza is èl vele.

4,5 éves

"Hogyan csinálták akiknek most vannak felnőtt gyerekei még nagyon régen!?"

Én felnőtt gyerekként tudok válaszolni, hogyan csinálták a szüleim. Én nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak.

A nagyszüleim verték az édesanyámat, de nagyon durván, vasalózsinór, csikk elnyomása combon stb. (Tudták a tanárok, látták a foltokat, de nem jelentették, úgy voltak vele, jobban járnak a gyerekek egy jómódú családban felnőve, mint kiemelve.)

Ezek után az én anyám sosem emelt ránk kezet, ez volt a szemlélete. Érted, őt verték, ő megfogadta, hogy sosem fog minket verni. Nem mondom, hogy nem kiabált néha, ha rosszak voltunk, és elfogyott a türelem, de ez semmiség.

Szeretetben neveltek minket, törődéssel, sok közös játékkal, programmal, biciklizés, kirándulás, horgászás stb. Kicsit szigorúan, következetesen, de nem kaptunk pofont, ha négyest vittünk haza (ő kapott anno). Szorgalomra neveltek minket, hogy keményen kell tanulni, nyelvvizsgát, diplomát letenni, de közben élményeket szerezni, ami lehet egy sima kirándulás is, nem kell mindent pénzben mérni. Ma is hálás vagyok mindezért.

Most is jó a kapcsolatunk a szüleimmel, járunk közösen színházba, szabadulószobába, moziba, segítjük egymást kötözésnél, lakás kifestésnél, számíthatunk egymásra, szerintem ez a jó család ismérve.