Voltatok már ti is ennyire lent ?

Próbálok tömör lenni. Jelenleg azt érzem minden széthullik, problémás, s nem bírok felkelni. 3,5 éves lesz a fiunk. Természetesen imádjuk, de most nagyon nehéz minden, úgy érzem nem tudok jó anya lenni, a depresszió jeleit vélem magamon felfedezni ( begubózás, alap dolgok kihagyása pl.zuhany, nem érdekelnek a barátaim, nem eszem) Ennek természetesen megvan az oka. Kisfiammal megjártuk X betegség miatt az intenzívet, most már jól van, de borzasztóan megviselt, s azóta is rettegek nehogy újra fulladjon, bármi. Eddig is voltak gondok (a beszéde nem tiszta, bár ez elvileg normális, étel allergia, asztma gyanú, szerintem vékony is), de most még azt is megkaptam a kórházban, hogy hipotón és rossz a gerinc tartása, tornàra kell járnunk majd, úszni. Hát jó, még picike, sajnos én is, hugom, anyukám gerincferdülésesek vagyunk, nem akarom, hogy ő is így járjon. Csak kb. én lettem leoltva, holott a gyermekorvos, neurológus is látta a gyermeket többször is, s senki sem szólt, sőt, dícsérték, mindent időre csinált, jó a finommotorikája, nincs lemaradva, sőt, előrébb is van.. Mióta hazajöttünk a kórházból 20 percenként hangulat ingadozásai vannak, néha csapkod, agresszív. 1 éjjel egyedül volt az intenzíven, azt mondja azért gonoszkodik, mert ott hagytuk és félt. Sokat szeretgetjük, elmondtuk neki, hogy anya nagyon akart, de nem lehetett ott. Talán ma kevesebb volt a balhé, de én már kezdek beleroppanni. Most mindent 100x rosszabbnak látok, holott tudom, hogy a rokonom, akinek a kislánya 3 évesen még ülni sem tud,mennyire boldog lenne, ha "csak" ennyi problémájuk lenne..Viszont úgy érzem csak gyűlik, gyűlik a gond és betemet lassan minden, úgy érzem nem bírom a nyomást, pedig azt mondják egy anya mindent kibír, de most úgy érzem ott az intenzíven megtörtem és nem bìrom magam se..be rúgni. Főképp olyan anyák írását várnám, akiknek sok gondjuk volt, de mégsem temetkeztek bele az önsajnálatba, kérlek segítsetek kimászni a gödörből...