Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Voltatok már ti is ennyire lent ?

Voltatok már ti is ennyire lent ?

Figyelt kérdés
Próbálok tömör lenni. Jelenleg azt érzem minden széthullik, problémás, s nem bírok felkelni. 3,5 éves lesz a fiunk. Természetesen imádjuk, de most nagyon nehéz minden, úgy érzem nem tudok jó anya lenni, a depresszió jeleit vélem magamon felfedezni ( begubózás, alap dolgok kihagyása pl.zuhany, nem érdekelnek a barátaim, nem eszem) Ennek természetesen megvan az oka. Kisfiammal megjártuk X betegség miatt az intenzívet, most már jól van, de borzasztóan megviselt, s azóta is rettegek nehogy újra fulladjon, bármi. Eddig is voltak gondok (a beszéde nem tiszta, bár ez elvileg normális, étel allergia, asztma gyanú, szerintem vékony is), de most még azt is megkaptam a kórházban, hogy hipotón és rossz a gerinc tartása, tornàra kell járnunk majd, úszni. Hát jó, még picike, sajnos én is, hugom, anyukám gerincferdülésesek vagyunk, nem akarom, hogy ő is így járjon. Csak kb. én lettem leoltva, holott a gyermekorvos, neurológus is látta a gyermeket többször is, s senki sem szólt, sőt, dícsérték, mindent időre csinált, jó a finommotorikája, nincs lemaradva, sőt, előrébb is van.. Mióta hazajöttünk a kórházból 20 percenként hangulat ingadozásai vannak, néha csapkod, agresszív. 1 éjjel egyedül volt az intenzíven, azt mondja azért gonoszkodik, mert ott hagytuk és félt. Sokat szeretgetjük, elmondtuk neki, hogy anya nagyon akart, de nem lehetett ott. Talán ma kevesebb volt a balhé, de én már kezdek beleroppanni. Most mindent 100x rosszabbnak látok, holott tudom, hogy a rokonom, akinek a kislánya 3 évesen még ülni sem tud,mennyire boldog lenne, ha "csak" ennyi problémájuk lenne..Viszont úgy érzem csak gyűlik, gyűlik a gond és betemet lassan minden, úgy érzem nem bírom a nyomást, pedig azt mondják egy anya mindent kibír, de most úgy érzem ott az intenzíven megtörtem és nem bìrom magam se..be rúgni. Főképp olyan anyák írását várnám, akiknek sok gondjuk volt, de mégsem temetkeztek bele az önsajnálatba, kérlek segítsetek kimászni a gödörből...
ápr. 13. 22:22
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Mivel nem akarlak itt válasz nélkül hagyni, írok.


Én nem 1x voltam a gyerekemmel kórházban. Már eddig 14x. És ezek csak az 1 hetes "kiruccanások" voltak. Az 1-2 naposokat nem is számoltam. Májbeteg volt 3 éves koráig, emellett autista. Több szervi érintettsége is van a májbetegségének. Szem, vese, máj, csontozat.

A gyógytorna nagyon jó,és nehéz bejutni. Örülj,ha azt tényleg kap!! Mi kb 1.5-2 évig jártunk.


Ennyit az orvosi dolgokról. De órákig tudnék mesélni. 7 hónaposan májműtét, stb stb...


De. Figyelj magadra! Ha kell, menj pszichológushoz MOST. Ne hanyagold el magad, mert később visszaüt!

Legyen minden nap időd magadra! Keress szakembert,ha kell, mert ez az anyáknak az életerejét szívja el,ha beteg a gyerek. Ha tartósan beteg,abba meg bele lehet rokkanni.


Ne foglalkozz azokkal, akik esetleg nem tanúsítanak empátiát feléd. Ők annyit is érnek.


Először TE legyél rendben, hogy segíthess a gyermekednek!

ápr. 13. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Kisfiamnak most is rémàlma volt, azt kiabálta: Nee, nem akajooom! Rengetegszer szurkálták szegényt, s még fogják is, mert mennünk kell még pár kivizsgálásra..Szerintetek ez átmegy rajta? Annyira félek, hogy traumatizálódott. A többi napokon ott voltam vele, mindig.. :(
ápr. 13. 22:39
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Sokat, nagyon sokat kell beszélgetni vele. Őt is viheted pszichológushoz!! Szakszolgálatnál van, de a kórházban is.


Valamint vegyél neki orvosos játékot otthonra! Tudod, játék fonendoszkóp, injekció, stb. De ne erőltesd rá,hogy játsszon vele. Csak legyen elérhető helyen. Az is sokat old a feszültségen,ami benne van,ha azzal játszik.


Biztosan traumatizálódott. De azt fel lehet oldani. Nem örökre szól.

ápr. 13. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Nekem 3 hetente kellett vérvételre hordanom a lányom. 3 hetes korától! Utána 3 havonta,majd 6 havonta. Jelenleg 8 éves, évente van vérvétele. D3 hetente-2 hetente beteg, úgyhogy szinte folyamatosan gyógyszert szed. Nekünk sokat segített a játék és a sok beszélgetés.
ápr. 13. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy hirtelen jött a betegség 3.5 éves korában? Akkor nagyobb traumaként élheti meg.


A lányom sajnos így nőtt fel, ő valamennyire megszokta már. Sajnos.

ápr. 13. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Na mi újság? Jobban vagy?
ápr. 14. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
17%

Te is problémás vagy, a gyerek is.

Vajon miért nem merült fel a szakszerű segítségkérés a netes megmondóemberek helyett?

ápr. 14. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
1 hete engedtek haza, nem gondolnám, hogy rögtön a történtek után rohannom kellett volna a pszichológushoz. Még le sem ülepedett rendesen, nyilván, ha nem birkózunk meg vele, ez lesz a következő lépés, de már làtom a javulást. Rajta is, magamon is...csak nagyon félek, mert az orvosok sem értik pontosan mi történhetett, mi vezetett ilyen súlyos komplikációhoz, bár spontán is kialakulhat ez, de inkább pubertás korban... Egyébként már voltunk kórházban előtte 2x, hajlamos volt kruppra, befulladásra, de ez most akutan lépett fel, a semmiből. Van itthon orvosos játék, ha bármilyen orvosnál jártunk eddig nem volr gond, együttműködött...azt mondta rám haragszik, mert aznap éjjel nem voltam mellette, ő meg félt és keresett...saját maga megmondta, hogy ezért rosszalkodik most..
ápr. 14. 13:17
 9/12 A kérdező kommentje:
Hősök vagytok, anyukák...Sajnálom, hogy ennyi gondot gördített elétwk a sors...Eddig én is vettem az akadàlyokat, de ez most betett lelkileg. Nyilván hálás vagyok, hogy már az eredményei jók, ő már a kórhában is játszott ezerrel, akkor tartottam magam, most viszont nehezemre esett a héten mindent csinálni,a férjem látott el szinte mindent...
ápr. 14. 13:20
 10/12 anonim ***** válasza:
Ne azzal törődj, hogy más mennyivel többet bírt vagy jobb nálad (?), hanem magaddal. Csak az számít. Kérj segítséget. Nekem is volt depressziós idoszakom, pedig a gyerekemmel nem volt (ennyi) gond, de a depresszió nem csak ebből fakadhat. Az elsővel értek egyet: most kezdd el. Tudd, hogy ezzel nem vagy egyedül, és jár neked a jól-lét. Sok erőt!
ápr. 14. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!