Akiknek az első gyerekük “tökéletes” bemertek vállalni még egyet?

Nehezebb időszak nálunk is volt, úgy az első 3 hónap. Iszonyat hasfájós, extrém sokat sírós, csak kézben ringatva alvós baba volt ekkor.

Miután a hasfájás elmúlt minden könnyű lett, ezalatt azt értem hogy végig alussza az éjszakákat, akkor is ha fogzik, akkor is ha beteg. Napközben van egy kialakult rutinunk, így nappal is alszik 2 órat kb ezalatt tudok főzni, edzeni, kicsit feltöltődni vagy épp takarítani.

Igényli a társaságot, egyedül csak keveset játszik el, de van hogy elszöszmötöl magának 20 percet mondjuk. Ismerőseimmel beszélve rájövök hogy szerencsések vagyunk a kisfiúnkkal ( 1 éves lesz ). Régebben kettő gyerekkel képzeltem el az életemet, de most úgy érzem hogy még egyszer ilyen szerencsénk tuti nem lesz. Kényelmesnek érzem így az életem, egyáltalán nem hiányzik a nagyon kisbabás korszak. Viszont a kisfiamat sajnálom, hogy testvér nélkül fog felnőni. Már csak azért is mert imádja a gyerekeket, sokat hordom is társaságba.

Aki hasonló helyzetbe volt végül egyke maradt a gyermeke? Ha esetleg van köztetek akinek nem volt testvére hogyan éltétek meg?

Szerintem nem való mindenkinek testvér, most úgy érzem az én gyerekem pont az a fajta akinek jobb lenne testvérrel az élete. Nyilván csak azért nem lesz második gyerekünk, hogy neki testvére legyen.