Akiknek az első gyerekük “tökéletes” bemertek vállalni még egyet?

Sok múlik azon hogy ki mit bír egyénileg.

Nekünk se nehéz az első gyerekünk, de nekem mégis elég megbírkózni ennyivel.

Amit itt néhány válaszban olvasok hogy neki csak 3x kel éjjel, szerintem én megőrülnék, de neki meg se kottyan.

Az enyém szerencsére alszik megszakítás nélkül éjjel, cserébe pörgős nappal. De lehet más az én gyerekemre mondaná azt hogy tök könnyű. Tényleg emberfüggő hogy kinek mi számít megterhelőnek. Ilyen szempontból akár lehet még egy könnyű gyereked is. De persze ezt előre senki nem tudja. Én a helyedben a legrosszabból indulnék ki, hogy akarom-e akkor is a másodikat, ha esetleg nehezebb lesz. Tehát fontosabb-e hogy legyen, mint hogy milyen lesz.

Na akkor jövök most én,de nem azért,hogy megtörjem az idilli képet amid most van.

Az én gyerekem 5 hónapos koráig,egy eszik/alszik/nézelődik baba volt kb sosem sírt.Bárhová el tudtunk menni vele, imádta az idegeneket,békésen elvolt a babakocsiba, utazni szeretett még 1 évesen is(autó/vonat/busz/repülő tök mindegy).Másfél éves korában kezdődött az akaratossága+dackorszak,és kb 2 évesen a komolyabb problémák.Abbahagyta az evést,dühkitörések,földön fetrengős hisztik,és a beszéd késése.3 éves korára már beleőszültem,és több ideg-összeroppanásom is volt,mert egy végtelenített üvöltés,frusztráció volt minden nap,minden tevékenység,és semmilyen módszer nem segített.Ekkor már autizmus kivizsgálás alatt voltunk.4 évesen speckó oviba ment.Minden pénzünk,és időnk a fejlesztésekben, vitaminokban,itthoni felszerelésekben van(ha akarnánk sem tudunk menni max ingyenes programokra).Tavaly nyárra már valamennyire mederbe volt az életünk,beindult a kis vállalkozásom is(masszőr vagyok,itthon dolgoztam), a gyerek tök jó fejlődött,de nyáron kórházba került és 1-es tipúsú diabétesz és cöliákia alakult ki nála.Tehát megint nyomhattunk egy reset gombot mindenre,mert az egész életünket át kellett alakítani.Dolgozni nem tudok,oviba kb alig jár,a egyéni tanrend is szóba került már.Túlélünk.

Mikor 1 éves volt,még én sem gondoltam,hogy ide jutunk. Jah, és nem panaszkodom, mert lehetne sokkal rosszabb.Ami nekem nehéz, hogy mindenre egyedül vagyok.

Ne vállalj másik gyereket, ha nem bírsz el többet mint most,mert extra szívás lesz minden.

Én is kettőt szerettem volna legalább. (A férjemnek kb mindegy.) Az első gyerek, a fiunk pont ilyen tökéletes baba. Nem csak jó alvó, de a személyisége is. Egy légtérben tartózkodni vele már nagyon pozitív hatással van rám, annyit kacag. Mint a bibliai történetben az óriási igazgyöngy, amiért a gyöngykereskedő eladja mindenét, csak hogy azt az egyet megvehesse. Én ezt élem meg a fiammal.

Még mindig szeretnék másodikat, de aggódom, milyen lesz. Félek megkockáztatni, hogy elrontjuk ezt az idillt. Viszont nekem van testvérem, nagyon jó a kapcsolatunk, és ugye eleve kettőt szerettem volna. Valószínűleg bevállaljuk, aztán lesz ami lesz.

#15 vagyok. 2 és fél éves, 4 év különbséggel szeretnénk a másodikat (aztán lehet hogy több lesz, ha lassan fogan meg).

Nálunk a család elfogadó lenne egy neurodivergens gyerekekkel is, részben szakmabeli, részben tájékozott a család. Igazából én a sima nehéz természetű gyerektől jobban tartok. A fiamnál is látom, hogy csak addig "tökéletes" gyerek, amíg megkapja a szükséges figyelmet. Ha lesz egy extra figyelmet igénylő kicsi, mert hasfájós vagy bármi ilyesmi apróság bejön, és így a nagyra se jut elég energia, akkor itt leszek két ördögfiókával. Egy súlyos autistával is nehéz, de annak sokkal kisebb az esélye, mint a csecsemőkori hasfájásnak vagy egy sima rossz alvó gyereknek.

Elsőre én is beetetős gyereket kaptam, sok gond nem volt vele.

(Hozzáteszem, mi az apjával szétmentünk 3 éves korában, így a testvérei féltestvérek.)

Majdnem 7 év van az idősebbik húga és közte. Igazából vele se volt olyan nehéz, mármint a konkrét babakor. Később azért ott már voltak gondok, jobban kellett rá figyelni.

2 évvel az ő születése után jött a kicsi. Renget