Megfontolt anyukák, nem bánt, amikor valaki "meggondolatlanul" a bizonytalanba válla gyermeket? Amikor másokra támaszkodik és még így is jobban boldogul?

Latom, ez a kerdes megint jol megosztja a valaszolokat. Szerintem nem az a baj, ha valaki fiatalon szul, es nincs sok penze, mert a keveset is be lehet osztani. Nehezen, de be lehet. Az a baj, hogy vannak olyanok - sajnos ismerek is - akik tudatosan vallalnak ugy gyereket, hogy majd a szulok ugyis segitenek, no meg a baba apukaja, ugyanis parkapcsolaton kivuli a baba. Es aztan meg megy a siras, hogy nincs penzem. (persze cigire van)

Minket sem ver fel a penz, de vallaltuk a 2. babat is, persze az ember legyen jozan, mert a gyerkocot fel is kell nevelni, ami ugye kb 18 eves korig tart vagy tobb, es addig is anyagiakban tolunk fugg a gyerek. Szoval mindenkinek maganak kell eldontenie, hogy mi fer bele.

Nekem a férjem is nagyon megfontolt, hogy majd ekkor meg akkor lesz gyerek, meg kocsi ... Aztán meguntam és közöltem lesz baba punk-tum. Mivel a betegsége miatt gyógyszereket kellett szedni, elküldtem kivizsgálásra. Kiderült, hogy teljesen meddő. Aztán másik orvos, gyógyszerek abbahagyása, életmód változtatás után pár hónap alatt összejött a kis csoda. Azóta nem tervezi meg annyira a dolgokat, és sokkal lazább, jobban is élvezi az életet. Amikor megtudtuk,hogy terhes vagyok mind a ketten munkanélküliek voltunk, és úgy is házasodtunk össze. Biztos anyagiak vannak (saját lakás, félretett pénz). De ha ezek nem lennének én igenis szültem volna albiba, anyuékhoz akárhova, mert egyszerűen meg voltam veszve a gyerekért.

Persze ez nem azt jelenti, hogy szórjuk a pénzt, új ruhát mi se vettünk még a picinek, szóval ésszel élünk. Ha valaki csóró, annak ált. sokkal fontosabb a megjelenés (hiszen mása sincs).

ne essetek egymásnak, nincs értelme!

A lényeg az, hogy mindenkinek más a fontos. NEkem igenis fontos, hogy legyen saját lakásunk, szerintem az a hülye felfogás (utólag is bocsi), amit az albérletes anyuka írt. Amiért öregségemre a nagyszüleim házában akarok lakni, attól még hagyhatok egy házat nászajándékként a fiamra/lányomra. A párom egyke, ennyi erővel mi is ülhetnénk albérletben és várhatnánk, mikor dobják fel a talpukat, mert az ő házuk egyszer úgyis a miénk lesz.

Én büszke vagyok arra, hogy „megfontoltan” élünk: mindketten dolgoztunk, kariert építettünk, vettünk házat, kocsit (még ha éveket is fizetünk utána), és akkor jött a baba, mikor anyagilag és szellemileg is megértünk rá. Nem ismerek olyan szülőket, mint a másik pólus, amellyel példálóztál, de ha olyan lennék, én szégyellném magam. Nincsenek előítéleteim velük szemben, nem vagyok irígy, nem bánt, hogy úgy élnek, ahogy. Én nem csinálnám meg. Csak megj., hogy én pl. sokkal jobban utálom azt a kategóriát, akinek mindene megvan, mégis a nagyszülőkkel élnek együtt, hogy legyen, ki nevelje és vigyázzon a gyerekre. Én igenis kiélem a függetlenségemet, ha a nagyszülőkre kell hagyjam a fiamat, akkor elviszem oda nekik, vagy eljönnek ők. De hogy én ott lakjak velük! Na, én ilyenből ismerek rengeteget. Nekem sérti a büszkeségemet, ha annyira bénának titulálom magam ezzel a cselekedettel, hogy sem egy háztartás vezetésére, sem a pénz beosztására sem a gyereknevelésre nem vagyok képes. Bocsi, ha eltértem a témától picit.