Régen húsz harminc évvel ezelőtt hogy nevelték a gyerekeket!?

Én 1986-ban születtem.

Engem még 3 óránként szoptattak, éjjel teáztattak és külön altattak, de mindig ott volt anyu amíg el nem aludtam kb 10 éves koromig mesélt.

Korán kezdték a hozzátáplálást és el is választottak 6 hónaposan.

Ezeket leszamítva az én anyukám nem nevelt másképp, mint mostanában. Meggyőzéssel nevelt, magyarázott, próbált időt tölteni velem, programokra vinni. Beültek apámmal zsűrizni a plüssök ki-mit-tudjára amit kitaláltak stb.

Nem vertek, nem is büntettek. Még annyira sem mint én a gyerekeimet (játék elvétele ilyesmi), de én nyugodt és szabálykövető is voltam.

Más kérdés hogy anyám rommá dolgozta magát, nem volt jó a házassága, folyton szomorú volt, sokat szidta nekem apámat, és jó szándékkal de sok hülyeséget ültetett a fejembe, de ezeket ő nem elvből csinálta csak így sikerült.

Szóval engem nem neveltek nagyon másképp, bár szeretek megfelelni és néha túl tekintély tisztelő vagyok de ez akkoriban benne volt az egész társadalomban, iskola stb. Engem kicsit sokkolt amikor a való életben az embertelenséggel vagy az erőszakossággal találkoztam, engedelmesség vak elvárásaval és nem is tudtam hová tenni és kezelni, úgy szoktam meg hogy meghallgatnak, figyelnek a szempontjaimra.

84-es vagyok.

Soha még csak egy legyintést se kaptam. Egyedül a testvérem vert meg.

Az összes barátnőm hasonló szeretetteljes közegben nevelkedett.

Kirándulni jártunk, színházba, gyerekműsorokra.

Tiszteletre nevelték, és a társadalmi szabályok betartására. Nem volt az a hozzáállás, hogy "a gyerek szent és sérthetetlen", mint amit ma sokszor tapasztalok, hanem igenis betartattak velük határokat, és ha a szép szó nem használt(mondom, ha!), akkor előfordult fizikai fenyítés is - és itt nem a szíjjal verésre meg elfenekelésre gondolok, hanem például a kezére csaptak, vagy bizonyos esetben adtak egy pofont. Normális szülő ezzel együtt is normálisan nevelt, és egy-egy jól megérdemelten(!) kapott pofontól - életemben kettőt kaptam, mindkettőt maximálisan kiérdemeltem kamaszként - inkább jó irányba terelődött a gyerek, mintsem az ellenkezője.

Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy akkoriban a nevelés félelmen alapult, és a fegyelmezés sem csak fizikai fenyítés volt. Sokkal fájóbban emlékszem vissza olyan esetre, amikor egyáltalán nem fizikailag kellett viselnem a tettem következményét, hanem szóban megszégyenítettek mások előtt - ez mondjuk egy tanárom volt, nem szülő, és utána meg is tört részemről iránta a bizalom, holott addig jó kapcsolatban voltunk.