Hány éves kortól és milyen házimunkát, munkát bíztok, bíztatok a gyerekre? A gyermek korát is írjátok le!
Nálunk egész picinek (kb 7-8 hónapos kortól, amikor már tudtak ülni, mászni) már "segítettek" elpakolni a játékokat, a fözésben, mosásnál, stb. A gyerekek kifejezetten szeretik utánozni a felnötteket, ezért szivesen csinálják, mégha eleinte nem is sok eredménnyel. Késöbb egyre jobban megy nekik, másfél-két évesen esténként már tényleg összepakolták a játékaikat "most a játékok is mennek aludni", a levetett ruhákat bedobni a szennyestartóba, stb.
Ahogy nöttek, egyre több minden feladatot kaptak, iskolásan már a szobájukat nekik kellett rendbetenni, kicsit nagyobb korban takarítani is.
Mire befejezték a középiskolát, mindenféle házimunkát el tudtak végezni, mindegyik szivesen fözött, sütött idönként, magukra mostak, stb - ami nagy elöny volt, amikor elköltöztek.
8 évesről tudok nyilatkozni.
Ő port törölni, porszívózni szokott rendszeresen, a szobáját és a nappalit.
Tud söpörni is, ha valamit kiburít, de a lakás felsöprését nem szoktam rábízni.
Kertben tud gazolni, gereblyézni, fát hordani, ilyesmit szeret is csinálni.
Szerelni is szeret, de persze nem egyedül, csak nálam ő a pasi a háznál (egyedül nevelem), így ketten szoktunk mindent összeszerelni.
Konyhában segítget, pl ő paníroz már ovis kora óta, ha úgy van kedve, sütésben is segít, bár ahhoz újabban sosincs kedve.
8 éves és a 4 éves is ugyanannyit csinál.
Játékok elpakolása, portörlés, konyhában maguk után a morzsák (a nagyobb után van nagyobb disznóól), szennyes a szennyestartóba, mosás átpakolása a szárítóba, tiszta zoknik párosítása, bugyik-zoknik elpakolása (mást azért nem, mert még csak begyűrni tudják)...
10 eves- rendet rak a szobájában, edényt torolget, ruhát tereget, söpör ha kell, porszivozik, port töröl.
2 eves- berakja a játékait a dobozba, (aztán ki is szedi két perc múlva 😅)
2,5 éves: mosáshoz bepakolja a szennyest, átpakol a szárítóba, el is tudja indítani, de csak felügyelettel engedem.
Elindítja a robotporszívót, ki tudja üríteni a tartályát, játékokat elpakolja. Ruhát is szeretne hajtogatni, meg pakolni, de azt még nem tudja szépen, hagyom próbálkozni, aztán később igazítok rajta.
Cicának szór enni, bár elég sokat, de azt is nagyon szereti.
2 éves fiam lelkesen porszívózik, ha a kezébe kerül, vissza sem akarja adni; kipakolja a mosogatógépet, beteszi a ruhákat a mosógépbe.
5 éves kislányom ugyanezeket+ feltölti mosószerrel, és elindítja a mosógépet, segít a teregetésben, zoknikat párosít, ruhákat hajtogat, segít a kerti munkában (ez utóbbit a fiam is), elpakolják a játékaikat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!