Többgyerekes szülők, ha az egyik gyereknek "pogramja" van, akkor a másikat (+1 v. több gyereket) is viszitek magatokkal, és a másik szülő is ott van?
Olyan esetben értem, ha mondjuk iskolai program, edzés, kisebb versenyek vannak és ráér mindkét szülő, tehát nem lenne muszáj ott lennie mindenkinek.
Akkor szerveztek inkább külön elfoglaltságot a másik gyerek+másik szülő részére, vagy elkíséritek mind azt az egyet?
Nagyon kíváncsi lennék, ki hogyan szokta megoldani és hány gyerekkel?
Iskolai program csak arra a gyerekre vonatkozik, amelyik gyerek jár oda, adott osztályba. Eszembe nem lenne családostul beállítani.
Edzésen is minek kellene ott ülni a másik gyereknek, ha nem muszáj?
Ha nyitott versenyről van szó, tehát nem iskolai házi versenyről, akkor fordul elő.
Nálunk szinte minden iskolai programot úgy szervez az iskola,hogy családi program legyen. Igyekeznek a szülőket is bevonni mindenbe, ezáltal a kisebb testvéreket is.
Nálunk elég nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy családias légkör legyen. A legtöbb iskolásnak a testvére is oda jár.
Elsőben az év végi osztály kirándulás is direkt úgy lett szervezve, hogy mindenki családostul ment. Most másodikos a nagy lányunk, most is így lesz.
Nyílván lesz olyan program amit nem tudunk majd megoldani, de egyikünk legalább mindig ott lesz.
Nem viszem, eszemben sincs. Nem kell, hogy mindenhol ott legyen a kicsi is.
Pont nemrég volt a nagyobb gyerekem versenyen, és kérdezte egy másik anyuka (akinek ott volt a totyogója is), hogy miért nem hoztam el a kicsit. Egy óra múlva már a pihiidőben nyektette a fiát, hogy foglalkozzon a kistesóval a barátai helyett. Na, ezért nem vittem pl. Nem kell mindennek az összes gyerekről szólnia.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!