Hogyan neveled a gyerekeidet?
Egyáltalán nem elvárásom, hogy a társadalom kiemelkedő részének a tagja legyen. Legyen tisztességes, jólelkű ember, aki harmóniában van önmagával.
Azt szeretném, hogy boldog ember legyen és ez egyáltalán nem függ össze a társadalmi sikerességgel.
Ha te úgy, ahogy írtad, akkor sajnos nem vagy tisztában saját magaddal, nincs önismereted. Így nem fogsz semmi hasznosat átadni a gyerekeknek.
A ketteshez hasonló emberek valók szülőnek az én véleményem szerint.
Nekem egy francia cég magyarországi ágának vezérigazgatója azt mondta, hogy "ők" úgy nevelik a gyerekeiket, hogy semmit nem kapnak meg, hogy mire felnőnek, ki legyenek éhezve. Nincs TV, meg lego, meg ma már okostelefon/videójáték, csak tanulás, és olyan foglalkozások amivel fejlesztik az agyukat, pl sakk, de többet nem részletezett.
Egy teljesen más ember, aki szintén a szakmája csúcsán volt, ugyanezt mondta nekem, csak máshogy megfogalmazva.
Ha visszagondolok, első osztályos voltam, és nagyon megmaradt ez. Kint játszottunk, és négyen öten beszélgettünk valami műsorról a TVben ami ment. Én hallgattam, egy Áron nevű gyerek szintén. Kérdezték őt, hogy szereti-e. Mondta nem tudja, nincs TVjük... Mindenki sokkolva volt, hogy hogyan lehet, hogy nincs Tv a házukban. Miközben nem egy szegény család voltak. És erre nem válaszolt, csak mosolygott. Mint aki tud valamit, amit mi nem.
És igen, tudott, elmondta ez a második ember. Ő belé benevelték a szülei, hogy nem azért nincsen TVje, meg ilyenek, mert szegények, vagy szégyellni való lenne, hanem mert ő neki tanulnia kell, hogy közülünk majd ő kerüljön ki lehetőségek tárházával, amíg mi, elvégzünk mindent kettesekkel, és a végén talán valami büfészakot, és majd sorban állunk, hogy ki lehet mondjuk recepciós az ő irodájában, mondjuk minimálbérért.
A 100 leggazdagabb ember listáján hány olyan van, aki ne végzett volna iskolát vagy egyetemet? Ha örökölt vagyon, akkor a felmenőknek mi volt a foglalkozása, és hol végeztek?
Na itt mi az aránya a végzettséggel rendelkező és végzettség nélküli embereknek? Őszintén kíváncsi vagyok, nem tudom.
Egyébként nem értek egyet. Ahhoz, hogy tudjon 4 5 nyelvet, tanulnia kell. Ahhoz, hogy értse, és ne bukjon ki egyetemen első félévben egy olyan szakon, ahova matematika és számolás kell, ahhoz kő keményen kell tanulnia. Ahhoz, hogy ne bukjon ki jogról, és be tudjon minden jogszabályt magolni, ahhoz kell 12 év tanulás, hogy meg se kottyanjon neki.
Nyilván vannak olyanok akik úgy lettek gazdagok, hogy nem dolgoztak. Ismerek egy vasesztergályost, aki szakközepet végzett, és 20 éves korára olyan pénzeket keresett, hogy nem tudta mire költse. 14 éves korától benzinjegyekkel üzérkedett, és szeszt csempészett, aztán megvette 17 évesen az első nyerőgépét, amit betett 88-ban egy falusi kocsmába. 10 év múlva 500 másik kocsmában voltak gépei.
Nyilván ilyen is van.
De szerinted kiből lesz nagyobb valószínűséggel sikeres ember? Abból akit az utca nevel egy rossz válás miatt lényegében, vagy abból, akit a szülők úgy nevelnek, hogy tanulni tanulni tanulni, és kitűnő tanuló, jó egyetemre megy, és utána külföldre mesterre, 3 4 5 nyelv tudásával, és kifejett céllal, belésulykolva, hogy így kell uralkodóvá válni.
Azért a szorzótábla megtanulása nem egyenlő azzal, hogy majd droid lesz.
Nekem az a receptem, hogy észrevetetem vele, miben ügyes, biztatom arra, hogy próbalja ki magát sok mindenben. De az érem masik oldalára is nagyon fókuszálok: vegye észre azt is, mások miben ügyesek. Fogadja el azt is, ha ő valamiben nem jó, vagy mások valamiben nem jók.
Lássa azt, hogy ami nem az erősségünk, abban is előre visz a kitartás. És ami az erősségünk, abban is kell a kitartás. Tudja meg, hogy nincs olyan tehetség, akinek minden könnyen megy, mindenki, aki viszi valamire, a kitartásával és bizony szükség esetén az elengedésével viszi. (Igen, el is kell engedni dolgokat, mert mindent nem lehet... Sem megkapni, sem elérni.)
8as vagyok. Mondjuk én a sikert nem a 100 leggazdagabb ember listáján mérem, hanem önmaga megvalósításában.
Hogy leggazdagabb embert hogy kell nevelni, az nem foglalkoztat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!